Különös tájak titokzatos hangjai

Az elmúlt években egyre többször lehetett hallani különös, megmagyarázhatatlan hangjelenségekről, amelyeket egyesek a világvégével, mások a természetfelettivel hoztak összefüggésbe. A zajok hátterében valójában a természet és az emberi találékonyság különös termékei állnak, amelyek vizsgálata közben a kutatók bámulatos felfedezésekre tettek szert. Ennek köszönhető, hogy elterjedt egy új utazási forma is, a „hangturizmus”, amelynek fontosságára Trevor Cox, a Travel Guide to Sonic Wonders oldal létrehozója hívta fel a figyelmet. Cox világunk egyedülálló hangélményeit helyezi reflektorfénybe, és arra szeretne rávilágítani, hogy mindennapjainkban sokkal kevesebb figyelmet szentelünk a hangoknak, mint a látványnak, miközben észre sem vesszük, mennyi bámulatos zaj vesz körül minket.

Az 1960-as évek óta külön tudományág foglalkozik a zajokkal, az akusztikus ökológia. Az irányzat vizsgálja a környezeti zajok mennyiségét, valamint a zajmennyiség elviselhetőségének határait. A Cox honlapján interaktív hangtérképet találunk, melyen különböző úti célokat jelölhetünk be, ahol az utazóknak különleges hangélményben lehet részük. Az eddig összegyűjtött csodákból a honlap készítője nemsokára könyvet jelentet meg.

Éneklő homokdűnék

A közhiedelem szerint a sivatagban csend honol, pedig a homok birodalmában valójában olykor olyan nagy a hangzavar, hogy az embernek ordítania kell, hogy meghallják, amit mond. A sivatagok vándorai már évszázadok óta mesélnek furcsa hangokról, a homokdűnék énekéről. A hang néha annyira erős, hogy a repülőgép felszállás előtti zajának erősségét is megközelítheti, sokan darazsak milliónyinak zümmögéséhez hasonlítják. Kutatások szerint a mély, zümmögő hangot a homokdűnéken lavinaszerűen legördülő homoktenger okozza, és feltehetően a homokszemcsék súrlódásának köszönhető. A szemcsék átperegnek egymáson, és állóhullámokat alkotnak: a hangjuk akár mérföldekre is elhallatszik. A homokdűnék énekét befolyásolja a homokszemek formája, mérete és felszíni állapota.

Misztikus maja piramisok zenéje, Mexikó

Chichén Itza az egyik leghíresebb maja város, Mexikó második leglátogatottabb régészeti lelőhelye. A lenyűgöző táj azonban sötét titkokat rejteget, egykor ugyanis emberek százait mészárolták le itt a vallás nevében. A „Chichén Itza” jelentése – az „itzai kút kávájánál” – arra utal, hogy az itt élő népek, miután folyójuk nem volt, víznyelő aknákból jutottak friss ivóvízhez. A vizet rendkívül tisztelték, előfordult, hogy nagy szárazság idején emberáldozatokat mutattak be az Esőistennek. A várost egykor több mint 600 épület, illetve templom alkotta, mára ezek nagy részéből csak romok maradtak fenn, melyeket a dzsungel növényzete visszahódított. A Kulkuán nevű piramisnál különös hangjelenségre lettek figyelmesek a kutatók. Ha összeütünk két követ, hosszan tartó visszhang keletkezik, mely leginkább madarak rikoltásához hasonlítható, és a piramisok lépcsőfokain haladó léptek hangja olyan, akár az esőkopogás. A jelenség okára számos elmélet született, egyesek szerint a maják tudatosan akartak félelmet kelteni, mások, mint David Lubman hangtani mérnök, azt állítják, hogy a piramis volt az első zenei szabadtéri színpad, de olyan is akad, aki szerint a maják az Esőistennel szerettek volna kapcsolatba lépni. Egyelőre az igazságot nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a hangokért a lépcsőfokok egyedi kialakítása a felelős. Leginkább meredekségük, a lépcsőfokok magassága és szélessége játszik benne szerepet.

Titokzatos hápogás a tenger mélyéről

A tenger mélye mindig számos titok őrzője volt, ezek okait sokszor csak találgatni lehet. Olykor azonban az emberi kíváncsiság és találékonyság sikerrel jár, mint nemrégiben, amikor egy 50 éves rejtély oldódott meg. Először 1960-ban lettek figyelmesek bizonyos víz alatti furcsa hangokra, melyeket leginkább kacsahápogáshoz lehetne hasonlítani. A néhány hete készült kutatásból kiderült, hogy a különös hangot a csukabálnák adják ki. Denise Risch és csapata 2013-ban vevőket szerelt két bálnára, melyek rögzítették a tengeri emlősök hangját. A felvételeken feltűnt az említett hápogás is.

A világ leghosszabb visszhangja, Skócia

Nemrég bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe egy skóciai alagút belsejében rögzített, közel két percig visszhangzó pisztolylövés. Trevor Cox professzor a lövést a Skót-Felföldön, a két világháború között a brit hadsereg üzemanyagraktáraként szolgáló Inchindown alagút belsejében egy tartályban rögzítette. A tartályokban több mint 121 millió liter üzemanyagot lehetett tárolni, a brit hadsereg még a Falkland-szigeteki háború alatt is használta őket. 2002-ben a létesítményt bezárták. A Rekordok Könyvébe 75 másodperces hosszúsággal került be a visszhangzás, amit a szimultán visszaverődő hanghullámok alapján állapítottak meg. A 237 méter hosszúságú, 45 centiméter vastag, ablak nélküli betontartályok ideális környezetnek bizonyultak a hanghullámok visszaverődéséhez.