A szerzetesnők Shakirát énekelnek

Dölma – szanszkrit nevén Tárá – amolyan anyafigura, a hívők hozzá fordulnak a gondjaikkal. Neve azt jelenti: Megszabadító. Női Buddha, a vallás egyik központi figurája. A nepáli Katmandu-völgyben rejtező kolostorban élő lányairól forgatott filmet Miklós Ádám rendező.

A kamera által azonban nem a vallási életbe pillanthatunk be, hanem a szerzetesnők mindennapjaiba. Nem szantálfüstös imatermekben látjuk őket, hanem a falusi piacon, focizás vagy facebookozás közben. Így megtudjuk, hogy egy szerzetesnő is rajonghat a Manchester Unitedért, mert David Beckham „jó ember lehet”, a popzenét is szeretheti és gyűjthet autogramokat (Kriss Krosst és Michael Jacksont), és rajonghat a horrorfilmekért, mert azok jók: „a sok kegyetlenség láttán fejlesztik az együttérző képességüket”. A kopaszra borotvált fejű szerzetesnőt rózsaszín pólóban és baseballsapkában pedig senki nem különböztetné meg egy civiltől. Annál is inkább, mert ő is olvasta az Ízek, imák, szerelmeket, és fenn van a Facebookon. Emellett a szerzetesi lét nem könnyű: előfordul, hogy csak három órát alszanak, és a kimerítő tanulás, a szertartások és a meditáció mellett még a kolostort is nekik kell rendbe tartaniuk. De mindezt mosolyogva teszik.

Hogyan jut el egy győri srác a nepáli szerzetesnőkhöz?

Egész kicsi korom óta filmezéssel akartam foglalkozni, csak az irány volt akkor még ismeretlen. Az egyetemen kisfilmeket forgattam, és a szerencsén múlt, hogy a buddhista szerzetesnőkbe botlottam. Az egyik barátom említette, hogy ismer valakit, aki együtt lakott buddhista szerzetesekkel. Ez egy „karmikus” érv volt, rögtön azt éreztem, hogy meg akarom csinálni a filmet, igaz, nőkről. A tapasztalataim szerint a buddhista szerzetesnőkkel alig foglalkoztak, míg a férfiak már-már közhelyesek.

Hogyan fogadtak benneteket?

Szerencsénk volt, nagyon nyitottak voltak. Akadt, aki kevésbé volt barátságos, de ez negyven-ötven ember között nem meglepő. Taktikát nem választottunk előre: akin látszott, hogy megközelíthető, megnyílna nekünk, ahhoz odamentünk. Olyanokat kerestünk, akik el tudnak vinni a hátukon egy filmet, nem félnek szerepelni, és kamera előtt természetesen tudnak viselkedni. Kényszeríteni nem akartunk senkit, csak azt vettük fel, amit ők is vállaltak.

Volt, amit felvettetek volna, de nem lehetett?
Nem tudtuk felvenni, mert nem akarták, pedig szenzációszámba ment volna például az, ahogyan szórakoznak. Ez összeegyeztethetetlen lett volna bizonyos elvárásokkal. Megkértek arra, hogy erről ne is beszéljek.
 

A szerzetesnők szabadidejükben moziba mennek vagy a közösségi helyiségben bollywoodi filmeket néznek. Benned milyen kép élt róluk, mielőtt meglátogattad őket?

Kialakult egy elképzelésem arról, hogy nagyon modernek lesznek. Ugyanakkor egy másik elgondolás is forgott a fejünkben, hogy hagyjuk, hadd lepjenek meg minket. Amikor egy rekesz kólával fogadtak minket, abban a pillanatban tudtuk, hogy meglepetés ér majd minket minden percben. Dzsipen mentek le a falusi piacra, mi követtük őket, és amikor húsz apáca a platón összezsúfolva Shakira Hips Don’t Liecímű dalát énekli hangosan, olyat rendezni sem lehet. Életvidám emberek, és ez az életszeretet természetesen nem megy a spiritualitás kárára.

Ott is mindennapos dolog a mobil és az internet, a technológiának ugyanolyan szintjén állnak, mint mi. Európaiként nem így képzeljük, erős sztereotípiák élnek bennünk róluk. De ha egy katolikus pap mobilon telefonál, miért ne tehetné meg ugyanezt egy buddhista szerzetesnő Nepálban? Ettől persze még meglepő látvány. Ez is lett a film fő pillére: milyen kép él bennünk róluk. Nem akartuk a spirituális vonalat követni, mert azt már sokan sokszor dokumentálták. A történelemben sem akartunk elmélyedni, mert nem ez a szakterületünk, nem vagyunk professzorok. Az érdekelt, hogy a modernség hogyan hat az egyes emberre, hogyan érinti meg őket.
 

Kiderül az is, hogyan változott a szerzetesnők élete a modern világban. A szerzeteseknél beszélhetünk-e emancipációról?

Az egyik jelenetben azt vitatják, komoly teológiai érveket felsorakoztatva, hogy vajon egyenlők-e a női szerzetesek a férfi szerzetesekkel. A különbség nem vallási eredetű, van, aki nem is érzi, hogy különbség lenne a kettő között. De az biztos, hogy most már nők előtt is nyitott a kempo vagy gese hittudományi fokozat – erre régebben nem kaptak lehetőséget. Eleve sokkal ismeretlenebbek a női szerzetesek, a férfiakat jobban „felkapták”, többet utazhatnak, nagyobb nyilvánosságot kapnak, a buddhista szerzetesnők hallatán pedig azt kérdezik, hogy ilyen létezik?!

A filmben sokszor elhangzik, hogy mindenki a testvére a másiknak, és az, ahogyan ők mondják, teljesen hiteles. Téged mi érintett meg spirituálisan?

Az egyik legerősebb üzenet számomra az utolsó lányé, aki alig huszonévesen olyan mély érzéseket közvetít, mint hogy mit jelent törődni az emberekkel, felelősséget vállalni, áldozatot vállalni a szegényekért, a szenvedőkért. Mindezt annyi idősen, amikor az ember általában saját céljai és önmaga megvalósításán dolgozik. Amikor egy hónap után hazajöttem, feltűnt, hogy máshogy álltam a materiális dolgokhoz. Még jobban elgondolkodtam arról, mennyire össze vagyunk kötve, nem saját magunk vagyunk – amit mindenki tud, de nem él meg mégsem, nem gondol rá a hétköznapokban. A buddhizmus nem szigorú, büntető vallás: az élet öröm, ami a mindennapi világban megélhető.
 

Voltak kedvenceid a szerzetesnők között?

A kicsik nagyon tetszettek: ötévesen hajnali 5-6 kor kelnek, misére járnak, takarítanak. Van egy kicsi, aki aranyosan ügyetlen, leönti magát, ha iszik, elalszik az órákon. A gyerekek azért vannak ott, hogy a buddhista vallás szerint éljenek. Lehet, hogy anyagi szempontok is közrejátszanak abban, hogy ott vannak: nem fognak éhen halni, de ilyen válasszal mi nem találkoztunk.
 

Visszatértél azóta Ázsiába?

Producertársammal, Száki Adriánnal forgattunk egy filmet a tibeti orvoslásról Menla hagyatéka címmel. 2011-ben kezdtem dolgozni rajta. Egy hónapot töltöttünk Dél-Indiában, ahol a dalai láma fő megbízottja, egy tibeti orvos gyógyít, és Dharamszalában, a dalai láma székhelyén is jártunk. Itt található a tibeti orvoslás központja, ahol gyógynövényeket termesztenek, gyógyszereket állítanak elő. Találkoztunk olyan rákos betegekkel is, akik állították, hogy rajtuk ez segített, és összesen több mint tizenöt rákos beteggel készítettünk interjút – várhatólag idén fog kijönni a film Magyarországon.