Sors és szabadság saját kézben

Meglehetősen nagy váltás történt az életemben a lap indulásának évében: épp akkoriban hagytam ott a színházat, és készültem Amerikába. Azóta eltelt öt év, és már megkaptam a zöld kártyát is. Sokkal szabadabb vagyok, amióta kezembe vettem a sorsomat. Élek egy életet, melynek ívét én rajzoltam meg, míg eddig sokszor mások határozták meg, hogy mit csináljak.

Már nem tartozom társulathoz és az ezzel együtt járó kiszolgáltatott, gyermeki léthez, amit egyébként hosszú éveken keresztül szerettem. Persze a megnövekedett szabadsággal együtt járnak új típusú kihívások is: sokkal több a bizonytalanság, és olykor hiányzik is az a színházi világ, melyben felnőttem, aminek annyi mindent köszönhetek, és amitől rengeteg élményt és tapasztalatot kaptam. Sok meglepetés ért az út során, hisz nyilván nem mindig úgy történtek a dolgok, ahogy azt elképzeltem. Ezek a kihívások fontosak az izgalom fenntartásához, ám ehhez az életmódhoz először hozzá kell szoktatnia magát az embernek: át kell alakítania az eddigi hozzáállását, szemléletét és szokásait.

A La femme öt évvel ezelőtti megjelenése is valami új, ígéretes színt hozott be a hazai lapkiadásba, mellyel a kezdetektől fogva szimpatizáltam - nem véletlenül adtam már az egyik első számba interjút. Nagyon esztétikus, kulturált magazinnak tartom, ez ritkaságszámba megy manapság, amikor irgalmatlan szemétdömping árad az újságárusok polcairól és a médiából is. Különleges, különbözni vágyó lap, melyre a jó értelemben vett elitizmus is jellemző. Ez persze limitált történet, olyan embereket céloz meg, amilyenek közé magamat is sorolom. Ameddig azonban vannak igényes olvasók, és van igényes újságírás, ami úgy szórakoztat, hogy közben el is gondolkodtat, addig szerintem - lépést tartva a korral - a lap sikeresen haladhat tovább az eddig kijelölt irányvonalon. Azt remélem, hogy ez így is lesz.