"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Műélvezet a weben?

A művészetek kedvelői számára eddig nem létezett olyan eszköz, amely segített volna őket online felfedezőútjaik során.

Most azonban az Art.sy - egy start-up vállalkozás által üzemeltetett weboldal - a nyilvánosság számára is elérhető. Hatalmas, szabadon hozzáférhető szépművészeti gyűjtemény, a művészet "online-fogyasztását" támogatni hivatott útmutatóval kiegészülve. Létrejötte arra a felismerésre épül, hogy ha az online közönség szívesen látogatja a fotók miatt például a Tumblr vagy a Pinterest oldalaikat, akkor bizonyára boldogan tölti az idejét festmények és szobrok tanulmányozásával is, főként, ha ehhez hozzáértő segítséget kap.

 

 

Két éven át folytak a belső tesztelések, hogy az elkészült honlap elérje a célját, vagyis hogy azt a szerepet tölthesse be a vizuális művészetek terén, amelyet a Pandora a zene vagy a Netflix a filmek világában: egyszerre nyújtsa a felfedezés, a művelődés és a tanulás lehetőségét az érdeklődőknek. A partnerintézmények révén 275 galéria és 50 múzeum is benne van ebben a körben, az úgynevezett Art Genome Projectben már 20 000 digitalizált műalkotás található. De ahogy egyre szélesebbé vált a platform, az Art.sy-nak is szembe kellett néznie azokkal a kérdésekkel, hogy miként lehet (ha lehetséges egyáltalán) alkalmazni a digitális elemzés eszközeit a vizuális művészetre: Képesek-e az algoritmusok segítséget nyújtani a művészeti alkotások értelmezéséhez?
 

Robert Storr, a Yale Egyetem művészeti karának a dékánja - egykor a Modern Művészetek Múzeumának festészeti és szobrászati kurátora - a The New York Timesnak nyilatkozva kétségeinek adott hangot: "Nagyon sok múlik azon, hogy ki állítja össze a kiválasztási kritériumokat, és milyen kulturális feltételezések állnak ezek mögött a kritériumok mögött." A technológiának gyakorlatilag mindenre ki kellene terjednie. Ahhoz, hogy a számítógépes rendszer sikeresen fogalmazzon meg javaslatokat, meg kell tanítani a szakértő emberi értékítéletre. 


A folyamat a címkézéssel kezdődik: gépi kódokban kell tudni megfogalmazni a különbséget egy reneszánsz portré és egy modernista, csurgatással-fröcsköléssel készült festmény között, és csak ezután kezdődhet a kategóriába rendezés végtelen munkája, amely az összehasonlításnak és a kapcsolatok feltárásának az előkészítésére hivatott.Az Art Genome Projectnél a 34 éves Matthew Israel, a New York-i Egyetem művészeti és régészeti doktorandusza vezeti a tucatnyi művészettörténészből álló csapatot, ők hozzák meg a döntéseket: Mik legyenek a kódok, és hogyan alkalmazzák őket? Egyes címkék (amelyeket az Art.sy genomoknak nevez, és a most még 800 körüli száma napról napra növekszik) olyan objektív jellemzők jelölésére valók, mint például a mű elkészítésének történelmi vagy földrajzi körülményei, az, hogy figuratív vagy absztrakt-e, vagy egy meghatározott művészettörténeti kategória képviselője-e.
 

A többi címke már rendkívül szubjektív, sőt akár mókás is lehet. Például a kortárs művészetekhez ideológiai összefüggéseket figyelembe véve a kurátorok olyan kifejezéseket is társíthatnak, mint "globalizáció" vagy "kulturkritika". A "kortárs emlékezet nyomai" elnevezésű kategória annyira rugalmas, hogy megfér benne egymás mellett a kínai konceptuális művész, Caj Kuo-csieng, valamint a fotós és filmes Matt Saunders is.

Pablo Picassóra jellemző lehet a "kubista", az "absztrakt festészet", a "Spanyolország", "Franciaország" és a "szerelem" címke is - minden olyan feltétel, amelyik látható és kereshető az oldalon. Jackson Pollock munkáihoz pedig többnyire az "absztrakt művészet", a "New York-i iskola", a "fröcskölés/csurgatás", az "ismétlődés" vagy a "folyamatorientált" címkék illenek.
 

Ha adott a kategória, azon belül egy 1 és 100 közötti értéket rendelnek hozzá. Míg Andy Warhol alkotásai magas értéket kaphatnak a pop-art skáláján, addig követőit - művészeti hatásuktól függően - már eltérően lehet rangsorolni. Egy szoftver segíti ugyan a festmények szűrését olyan alapvető vizuális minőségek esetében, mint a szín, de az értékítélet meghozatala emberi feladat marad: az összes érintett területhez be kell írni valamilyen számot.A műszaki összetettséget ellensúlyoznia kell a kurátori rátermettségnek. "Megtanultuk, hogy a megfelelő adat sokkal több, mint egyszerű matematika - fogalmaz a 35 éves Daniel Doubrovkine, aki az Art.sy mérnöki feladataiért felelős. Hogyan lehetne például lefordítani  a gép számára, amit a 'melegség' fogalma fejez ki? Meg sem próbálkozunk vele."

 

A célok között szerepel, hogy kapcsolatot teremtsenek a látszólag különböző világokat képviselő művek között. Erre való az egyre bővülő katalógus, amely magában foglalja a British Museum, a washingtoni Nemzeti Galéria, a Los Angeles-i Kortárs Művészeti Múzeum található alkotásait.„Egyik legutóbb csatlakozott partnerük a Smithsonianhez tartozó manhattani Cooper-Hewitt National Design Museum – mondja az intézmény digitális és újmédia-igazgatója, Seb Chan - és rendelkezésre bocsátott alkotások alapján igyekszik tesztelni az oldal által alkalmazott technológiát, azt, hogy mennyire helytállóak a megállapított párhuzamok. Vajon kulturális értelemben mit jelent olyasvalakinek ajánlani egy festmény megtekintését, aki éppen egy hetedik századból származó kanál részleteinek tanulmányozásával van elfoglalva?" - tette fel példaként a kérdést az igazgató. Márpedig hasonlókra kell felkészülni, és az Art.sy alkalmazottainak egy blogon keresztül el kell tudniuk magyarázni, hogyan is működik ez a folyamat.
 

 

A 25 éves Carter Cleveland, a cég alapítója és vezérigazgatója az Art.sy-t princetoni végzősként álmodta meg, amikor nem talált megfelelő műalkotást kollégiumi szobájának dekorálásához. A terv végrehajtásához nagy segítséget nyújtott a családi háttér - apja művészeti szakíró, anyja üzletasszony. Az egyetem után pedig olyan partnereket sikerült megnyernie, mint a galériás Larry Gagosian, illetve olyan támogatókat, mint Dasha Zhukova, a művészeti világ közismert alakja vagy Wendi Murdoch, Rupert Murdoch felesége. Eric Schmidt a Google-tól és Jack Dorsey a Twittertől is csatlakozott a befektetői körhöz, tanácsadója pedig John Elderfield, a Modern Művészetek Múzeumának egykori vezető festészeti és szobrászati kurátora.Az ő támogatásukkal Cleveland teljes mértékben megvalósíthatja ambiciózus elképzeléseit. "A világ művészete szabadon hozzáférhető lesz bárki számára, akinek van internet kapcsolata" - mondta, utalva arra, hogy a cég számára nincs előírva profitterv. A bevételek a várható értékesítések jutalékaiból, illetve az intézményi partnerségekből származnak majd.
 

Az Art.sy még nagyon messze van attól, hogy a világ valamennyi műalkotásának otthont adjon - a Google Art Projectben például közel kétszer annyi alkotás található -, és a "genom" csak annyira lehet erős, amennyire ezt a korlátozott gyűjtemény lehetővé teszi. A görög vagy a római antikvitások rajongói most alig tudnák használni az Art.sy-t, ami olyan kulturális mulasztás, mintha a Netflix kínálatából kimaradna Alfred Hitchcock.

Robert Storr, a Yale Egyetem dékánja aggódik is amiatt, hogy az adatbázisban fellelhető lyukakat rossz dolgokkal töltötték fel. "Ez a hely tényleg szörnyű művekkel van tele, ide senkit sem kellene irányítani" - vélekedett, miután alaposan áttanulmányozta az oldalt.
Az Art.sy alapítói azzal védekeznek, hogy mivel a művészet megértéséhez nem lehet örökérvényű útmutatót összeállítani, Sebastian Cwilich operatív igazgató úgy gondolja, hogy ezeket inkább érdekes kiindulópontoknak kell tekinteni.
 

A Cooper-Hewitt igazgatója Chan szerint az Art.sy-hoz hasonló oldalak nem arra valók, hogy helyettesítsék a múzeumokat, a galériákat vagy a művészettörténeti könyveket, hanem arra, hogy segítsen kitágítani a közönség művészeti ízlésvilágát. Az Art Genome egy másfajta módja a szerencsés kapcsolatok létrejöttének. A mi kultúránkban, különösen az olyan 25 év alatti fiatalok számára, akiknek a web a természetes életterük, ez egy teljesen természetes módja a böngészésnek" – mondta az igazgató.