Szakmailag komoly változást hozott számomra ez az öt év: 2009-ben még a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályán dolgoztam, most pedig már a Honvédkórház sürgősségi centrumát vezetem, ez az ország legnagyobb sürgősségi osztálya. Nagy kihívás volt, de a toxikológiát már stabil alapokra helyeztük Magyarországon, és eljött az a pont, mikor az ember érzi, hogy el kell engedni a "gyereket". Ha már itt tartunk: hatalmas élmény volt az is számomra, hogy felnőtt a fiam: öt éve még kisfiú volt, most pedig már 18 éves, majdnem felnőtt ember. Építészmérnök akar lenni, jó érzéke van a matematikához, a fizikához, a művészetekhez, úgyhogy ez sokkal jobb döntés, mint ha orvosnak menne - nem is akartuk ezt soha erőltetni.
A La femme tartalmas, igényes nyomdai kivitelezésű, hosszú távú olvasmány, nem olyan, mint azok a klasszikus könnyed magazinok, melyekkel egy ültő helyében végez az ember. Ott van az éjjeliszekrényen, és az ember előveszi, elolvas belőle egy cikket, aztán még egyet, majd lapoz, félreteszi, de két hét múlva már megint forgatja. Sőt, ha felbukkan a lakásban egy-egy régebbi szám, újra le lehet ülni vele, böngészni, mert időtálló témákat dolgoz fel. Persze van olyan cikk, amit nem olvasok el, mert férfiként kevésbé érint, de a lap 65-70 százaléka számomra is mindig érdekes olvasmány. Ha egy művészt kéne megneveznem, akit szívesen látnék a La femme lapjain, akkor Boldoczki Gábort mondanám, aki egy zseniális magyar komolyzenei trombitás. Imádom a barokk trombitazenét, a zenehallgatásra szánt időmnek legalább a felét ez teszi ki, és az elég
5 ÉVES A LA FEMME |
"A La femme nem egy könnyed magazin, hanem tartalmas, igényes kivitelezésű, hosszú távú olvasmány, ami ott van az éjjeliszekrényen." |