A nagy lelki társ-mítosz

Manapság valahol a lelkünk mélyén mindannyian hiszünk abban, hogy létezik az igazi lelki társ. Sok olyan romantikus filmmel van csordultig a mozi és a tévéképernyő, melyek ezt a nézetet erősítik. Ragaszkodunk az ideához még akkor is, ha tudjuk: valószínűleg hamis. De vajon honnan származik az a gondolat, amely szerint a sors majd elvezet bennünket ahhoz az egyetlen emberhez a világon, aki kiegészít bennünket, akivel egy teljes egészet alkotunk egy életen át? Lehet, hogy sokan nem akarjuk elfogadni, hogy az élet véletlen játszmák sorozata, vagy egyszerűen szükségünk van egy romantikus kifejezésre, amellyel leírhatjuk a fizikai vonzalmat? Lehet, hogy ez csupán tömör összefoglaló kifejezés a mindent elsöprő érzelmekre, amelyet sokszor magunk sem értünk?

Valóság vagy legenda?

A lelki társ gondolata, úgy tűnik, már régóta jelen van a művészetekben, Dante és Beatricétől Rómeó és Júlián keresztül az Alkonyat-filmekig. Az ötlet, hogy a szerelmeseknek, akiket egymásnak szánt a sors, együtt kell lenniük, függetlenül társadalmi osztálytól és anyagi háttértől, nemcsak a nyugati kultúrában, hanem Kínában is jelentős, és egészen a 9. századra nyúlik vissza.

A legtöbb önsegítő és spirituális honlap a lelki társ ötletét Platónhoz vezeti vissza. Mások szerint Samuel Taylor Coleridge volt az, aki megalkotta a kifejezést. „Ahhoz, hogy boldog házaséleted legyen, szükséged van egy lelki társra” – írta 1822-ben írt levelében. Mostanra tehát már nem elég, ha van egy ragyogó szeretőnk, aki elmosogat maga után, szükség van egyfajta misztikus egyesülésre is a boldog párkapcsolathoz.

„Ez egyfajta módszer arra, hogy értelmet adjunk az érzelmeinknek – mondja Wojtek Godzisz író és zenész –, de felszínes és triviális.” Ő és a felesége, akivel pár éve véletlenül futottak egymásba Nyugat-Londonban, most ünnepelték az első házassági évfordulójukat. „Ez azonban nem a sorsnak köszönhető, egyszerű szerencse, véletlen. A lelki társ ideája olyan, mint a régi vallási eszmék. Ha nem hiszel benne, az attól még nem mond ellent a szeretetnek, sőt sokkal erősebbé teszi.”

A hit mint a kapcsolatok megrontója

Sokan azonban mégis boldogok és hálásak, hogy a sors segítő kezet nyújtott nekik. Manapság a kapcsolatok elég nagy százaléka az interneten születik. „A mai technológia segít megtalálni a lelki társunkat – mondja Lori Laius, az egyik online randioldal szerkesztője. – Partnerre lelni azonban még így is rendkívül nehéz, főként ha meggyőződésünk, hogy csupán egy nekünk megfelelő ember él a Földön.”

A C. R. Knee cég kutatásából kiderült, hogy azok, akik hisznek a sorsban, hajlamosak a szenvedélyes, ám rövid életű kapcsolatokra. Ők csak a tökéletességet fogadják el, ha vita támad a kapcsolatban, és a dolgok rosszabbra fordulnak, továbblépnek. Spike Leenek, a Torontói Egyetem professzorának vizsgálata ezt megerősíti. „Azok az emberek, akik hallgatólagosan elfogadják a kapcsolatokat mint tökéletes egységet a lelki társak között, általában sokkal boldogtalanabbak, mint azok, akik a kapcsolatokra mint utazásra gondolnak, mely sok munkát igényel.”

Hinni vagy nem hinni?

Bár számos ellentétes elképzelés létezik, egyes kutatások szerint bizonyos fokú idealizálás gazdagíthatja a kapcsolatokat, amennyiben realitással párosul. Azok, akik bizonyos szinten idealizálják partnerüket, de látják és elfogadják a hibáikat is, boldogabb párkapcsolatra számíthatnak. Akik hisznek az egyetlen és igazi elméletében, valószínűleg előbb-utóbb azzal szembesülnek, hogy senki sem elég jó nekik. Összességében, szakértők szerint a tökéletes párkapcsolat receptje: praktikum + romantika. A romantikus vígjátékokban a lelki társ elmélete nem mind hazugság. Valóban vannak emberek, akik remekül kiegészítenek bennünket, akik kihívást jelentenek és kalandot, akikkel őrült szenvedélyt élhetünk meg, miközben ugyanazon dolgokért lelkesedünk. De ahelyett, hogy azt gondolnánk, egyetlen tökéletes ember van számunkra, sokkal logikusabb abban hinni, hogy sok ilyen ember létezik. És ha még gyakorlatiasabbak akarunk lenni, érdemes arra felkészülni, hogy a nagy szerelemben is felbukkannak hibák, melyek nem természetellenesek, egyszerűen csak dolgozni kell rajtuk közösen.

A férfiak általában kevésbé látják a szerelmet rózsaszín ködön keresztül. Ha a lelki társakról kérdezzük őket, többnyire racionálisabban, logikusabban gondolkodnak, és arra jutnak, hogy ez statisztikai lehetetlenség. Persze kivételek mindig akadnak.

Howard Kerr vezérigazgató 20 éve ismerkedett meg a feleségével, és a mai napig hiszi, hogy a sors keze van a dologban. „Racionális férfinak tartom magam, de a történetünk annyira különleges, hogy nem lehetett csupán véletlen.” A pár az iskolai évek alatt mindössze néhány kilométerre lakott egymástól, sőt ugyanabba a bárba jártak, ám valahogy mégsem találkoztak. Mint később kiderült többször is voltak egy időben egy helyen, ám a találkozás elmaradt. A véletlen vagy a sors, nevezzük akárhogy, jó néhány évvel később Japánban hozta össze őket, amikor egy közös barátjuk mindkettejüket síelni hívta. „Körbeutaztam a Földet csak azért, hogy találkozzam a lánnyal, aki a szomszédban lakott. Amikor megismertem, láttam magam előtt, hogy az életem mellette csupa kaland lesz, és hirtelen minden ajtó nyitva állt. Azt gondolom, hogy mi magunk alakítjuk a sorsunkat. Ha mindketten otthon maradunk, talán sosem találkozunk. De valahol mélyen mégis az jár a fejemben, hogy valakinek vagy valaminek mégis benne volt a keze a dologban.”