A betondzsungel harcosai

Az éj leple alatt fákat, virágokat ültetnek. Szigorúan hatósági engedély nélkül, különben hová lenne az izgalom. A gerillakertészek néhány évvel ezelőtti, első magyarországi akciójáért nem rajongtak a hatóságok. Ma már akad olyan csoport is, amelyet a helyi önkormányzat támogat.

Csomagtartó fel, a gerillák katonás rendbe sorakoznak. Mindenkinek külön feladata van, gyorsnak kell lenni: van, aki szemetet szed, utána jöhet az ásás, a harcostárs máris ott van kezében gereblyével, palánta a lyukba, alapos locsolás, földet rá, az utolsó alaposan elegyengeti. Gyors fotó, és vissza az autóba. Akció teljesítve: egy hadművelet során 10-20 perc alatt akár 100-200 palántát is elültet az elitosztag. Mintha futószalagon menne. A zöldharcosok között találunk pomázi kisiskolásokat csakúgy, mint lakótelepi nyugdíjast.

A csoportok harci modora különbözik, de céljuk azonos: a szürke betondzsungelt- a kitaposott járdaszéleket, elhanyagolt virágágyásokat, sivár játszótereket- élettelivé, ha nem is valódi dzsungellé varázsolni. A legelszántabbak ültettek már vasútállomáson, használaton kívüli szökőkútba, temetőfalra, villamosmegálló vagy villanyoszlop tetejére. Olyan ez, mint a graffiti, csak virágokkal. És a legtöbb fiatalt kimondottan a mozgalom illegalitása vonzza, de az izgalomba jó adag büszkeség is vegyül- hiszen miközben szabályt szegnek, a köznek tesznek jót.

Nem mindegyik gerillakertész gondol tájszépítésre: egy gerillanő Ugandában hagymát ültetett közterületre, egy kínai nagyvárosban pedig zöldségágyások kerültek egy folyócsatorna mellé. Angol gyerekek búzát vetettek egy szupermarket, hogy kenyeret süssenek belőle. Aratni ugyan nem tudtak, de idén újra próbálkoztak babbal- sikerrel. A Los Angeles-i Fallen Fruit (Lehullott Gyümölcs) csoport nyilvántartja a város összes,

SAJÁT SZABÁLYAIK VANNAK

A nem hivatalos szabályok szerint nem szabad olyan helyre ültetni, ahol a növény útban van vagy elpusztulna, oda kell figyelni, hogy igénytelen, szárazság- és hidegtűrő növényeket válasszanak, és rendszeresen öntözni kell őket.

közterületen termő gyümölcsfáját és begyűjti a termést. Más gerillák a kertészkedéssel tiltakoznak. Egyikük Rotterdamban fát ültetett egy hirdetőoszlop elé, hogy eltakarja, de a fát kivágták. Az autók tömeges elterjedése és a közterek politikai eseményekre való használata ellen tiltakoztak londoni aktivisták úgy, hogy a Parlament előtti területet felásták és beszórták virágmagokkal, azonban az akcióvak többet ártottak, mint használtak.

Virág graffiti

 

Miután elültetnek egy növényt, bármikor arrafelé járnak, megnézik, hogy ott van-e még. Az élettelen, idegen közterületet egyszer csak elkezdik a sajátjuknak érezni, a szívükhez nő a város egy része- a jó hangulaton túl ezért éri meg a zöldvandalizmus. És nem csak nekik fontos a friss ágyás sorsa, hanem szerencsére sokszor a környék lakóinak is. A valódi gerillák éppen ezért nem is hagynak nyomot- üzenetet, táblát- a tetthelyen, hogy mindenki „természetesnek” érezhesse az ültetvényt. 
 

Így a hatóságoknak sem szúr rögtön szemet a garázdaság- a gerillakertészet lényege ugyanis, hogy nem kérnek engedélyt a közterület-fenntartóktól vagy az önkormányzattól. Az éjszaka munkálkodó, egyenruhás, ásóval, kapával felszerelkezett fiatalok senki figyelmét nem keltik fel. Igaz, Richard Reynoldsot, a gerillakertészkedés magvait világszerte elvető brit vezért viszont már kétszer terroristának nézték Londonban.
 

A gerillakertészek kvázi-legalitásba vonulására éppen az a New York-i telek a példa, ahol az első jegyzett gerillakertész akciót 1973-ban végrehajtották: a területet a Green Guerillas nevű csoport parkká alakította, harmincöt éven keresztül a helyi lakóközösséggel együtt gondozta, majd végül a város hivatalosan védelme alá vette. Noha gerilláknak álcázzák magukat, a mozgalom egyfajta önkéntes munka a sokszor hallott „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” szellemében. A nem hivatalos szabályok szerint nem szabad olyan helyre ültetni, ahol a növény útban van vagy elpusztulna, oda kell figyelni, hogy igénytelen, szárazság- és hidegtűrő növényeket válasszanak, és rendszeresen öntözni kell őket. És ha nem az időjárás vagy a szennyezett levegő teszi tönkre a hivatalosan „civil városi tájszépítőknek” nevezett mozgalmárok munkáját, még mindig számíthatnak a vandálokra vagy a tolvajokra, akiknek hála újra akcióba lendülhetnek.