Minden ember egy történet

Állítólag, ha ezeket kibogozzuk egy szakember, egy terapeuta segítségével, esélyt kapunk egy szabadabb, boldogabb életre. Erről szól az HBO Terápia című sorozata, amelynek második szériája indul októberben.

Beszélgetőtársaim: Dr. Ferenczi Andrea kommunikációkutató, a KRE Pszichológiai Intézetének adjunktusa, Máté Gábor Kossuth-díjas színművész, a Katona József Színház igazgatója, Réz András filmesztéta, műfordító, forgatókönyvíró.

Réz András: Én megnéztem, melyek a legsikeresebb amerikai sorozatok…

Zétényi Lili: Akkor kezdjük ezzel…

Réz András: A listán az első a Trónok harca. A második, ami nálunk szerintem még nem indult el, az Orange is the New Black, az orange, a narancsszín az ugye a börtönruha színe. Aztán A gyilkosság, azt nem ismerem, az Inni és élni hagyni – ezek szerint a vámpírromantika még tartja magát. De elöl van a Totál szívás, az Agymenők, a Hazug csajok társasága, A hátrahagyottak, A törvény nevében, a True Detectives. Hosszan sorolhatnám. Nemrég indult el A sebész Clive Owennel. Nagyon kapaszkodik az is fölfelé.

Zétényi Lili: Ó, az nagyon durva…

Réz András: A Vészhelyzet Tarantino rendezte epizódjához képest is rettenetesen durva. Az 1900-as évek elején vagyunk Amerikában, a szemünk előtt műtenek, angyalcsinálók járják a várost, pusztít a tífusz, és akkor még a mély emberi krízisekről nem is szóltunk.

Zétényi Lili: Beszélgetésünk egyik apropója az, hogy sorozatokat sokáig ciki volt nézni, én sem mertem bevallani az ismerőseimnek. De változott a helyzet, bizonyos sorozatok nyomon követése immár egyenesen cool, sőt must. Persze itt nem a dél-amerikai szappanoperákról beszélünk… Az utóbbi évek legintellektuálisabb, egyben legizgalmasabb magyar sorozata a Terápia volt az HBO-n. Októberben indul a sorozat második évada, a terapeuta szerepében változatlanul Mácsai Pállal. Új szereplő viszont Máté Gábor. Mint komoly színész és mint egy komoly színház igazgatója hogy kerültél bele a sorozatba?

Máté Gábor: Úgy, hogy Enyedi Ildikó, a sorozat rendezője fölhívott, és megkérdezte, hogy elmennék-e egy castingra. Igent mondtam, elsősorban azért, mert ő kérdezte.

Zétényi Lili: Tehát Ildikónak szólt ez a bizalom.

Máté Gábor: Ha Enyedi Ildi azt mondja, hogy menjek el egy castingra, akkor elmegyek. Ildi ismer engem, első filmjében, Az én XX. századom címűben is szerepeltem. Boldog voltam már attól is, hogy még eszébe jutok. Komolyan, ez jó érzés! Filmrendezők nem nagyon járnak színházba. Ő kivétel. Szóval elmentem, és elég kemény dolog volt.

Ferenczi Andrea: Járt valaha igazi terápiára?

Máté Gábor: Nem, de volt egy helyzet az életemben, amikor valakim járt.

Ferenczi Andrea: Én a második évad pszichológiai tanácsadója voltam. Szerintem a sorozat egyik üzenete, hogy mindannyiunkban megvan az érett személyiséggé válás és az önmegvalósítás lehetősége, képessége, de életünk során különböző akadályokba ütközünk. Ezeket az akadályokat ki így, ki úgy próbálja megkerülni, letagadni, racionalizálni vagy hárítani. Én abban látom a terápia lényegét, hogy ezeket az akadályokat elhárítsa az érett személyiséggé válás útjából. Abban segíti a terapeuta a klienst, ha úgy tetszik, arra ösztönzi, hogy legyen szabad, életvidám, boldog, hűséges, tudjon felelősséget vállalni, elköteleződni, gondoskodni, vagyis próbáljon teljes életet élni.

Zétényi Lili: Nagy szavak. Nehéz szabadnak, felelősségteljesnek lenni!

Réz András: Boldognak meg aztán végképp nehéz, a boldogság nem is definiálható!

Ferenczi Andrea: Schopenhauer megpróbálkozott vele. Szerinte a relatív boldogságnak három forrása van: az, hogy ki vagyok, a másik, hogy mit birtokolok, mivel rendelkezem, a harmadik pedig, hogy mit tartanak rólam mások. Emellett arra biztat bennünket, hogy figyelmünket összpontosítsuk az elsőre, és ne törődjünk a másik kettővel, vagyis a birtoklással és mások elismerésével, mivel ezek fölött nincs hatalmunk. Ha ez sikerül, szerinte lehetünk boldogok.

Réz András: Bocsánat, de szerintem ebből egy szó sem igaz! A boldogság nem definiálható, azon egyszerű oknál fogva, mert lehet, hogy akkor vagy boldog, ha sálat kötsz, ha borsót fejtesz vagy ha megérzed egy töredék másodpercre az első tavaszi illatot. Ezt én magamtól is tudom. Szívesen elhurcolásznám a problémáimat egy társalkodó partnerhez, de kettőnk között van egy nagyon nagy különbség. Az, hogy én közel hatvanhárom éve élek együtt a problémáimmal, ő meg hatvanhárom perce. Szóval bennem nagyon sok szkepszis él…

Ferenczi Andrea: A terápiával kapcsolatban?

Réz András: Azzal is. Olyan világban élünk, ahol mindenki tart valamilyen segítségadót, tanácsadót, coachot, trénert, gurut a közelében…

Zétényi Lili: Hihetetlen divatja van ennek, bizonyos emberek őrült pénzeket keresnek a semmivel. Tisztelet a kivételnek!

Ferenczi Andrea: Narcisztikus társadalomban élünk. Míg korábban úgy tartották, hogy az emberek közötti ellenségeskedések, konfliktusok hátterében az áll, hogy az emberek túl sokat gondolnak önmagukról, ma már számos népszerű pszichológiai irányzat azt hangsúlyozza, hogy minden probléma oka a csökkent önértékelés. Vagyis az emberek az önértékelés hiánya miatt cselekszenek helytelenül. Ezért van óriási igény a különböző személyiségfejlesztő, önismereti, kapcsolatépítő és egyéb tréningekre. Minden az egóról szól, és mindennek a rossz énkép az oka. Ez nagyon vonzó lett a közgondolkodásban, mert felment az erkölcsi állásfoglalás és felelősségvállalás alól a személyes konfliktusokkal kapcsolatban éppúgy, a mint társadalmi problémákkal összefüggésben – ugyanakkor legitim módon támogatja az emberi ego szüntelen építését.

A teljes cikk a La femme 2014. őszi számában olvasható.