"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Itt az első Magyar Filmhét!

Az október 19-ig tartó mustrán az elmúlt 3 év filmtermésével, 332 benevezett alkotással ismerkedhet meg a szakma és a nagyközönség.

Számos kiegészítő program színesíti majd a filmhét kínálatát: lesznek pódiumbeszélgetések, plakátkiállítás, Forgatókönyv Börze, a nagyközönség a helyszínen bekukkanthat a maszkmester, a szinkron, a Virtuális 3D, valamint az animációs stúdiók világába a hétvégén pedig több gyerekprogram várja a családosokat. Az eseményt a Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szervezi a Magyar Filmakadémia közreműködésével.

 

 

Az Oscar-díjas Kertész Mihály 1914-ben Jászai Mari főszereplésével forgatott némafilmje, A tolonc felújított és digitalizált változatának ősbemutatója nyitja ma este az első Magyar Filmhetet a MÜPÁ-ban. A tolonchoz a Maestro című Oscar-jelölt magyar animáció zenéjét is jegyző Pacsay Attila komponált kísérőzenét. A filmhéten az Uránia Nemzeti Filmszínházban három további alkalommal – október 14., kedd, 17 óra, október 18., szombat, 19 óra és vasárnap, 15 óra – tekinthető meg ez a filmtörténeti jelentőségű alkotás.

 

12 620 percnyi magyar film, azaz 332 alkotás – köztük 105 dokumentumfilm, 87 fikciós rövidfilm, 62 animáció, 36 ismeretterjesztő film, 26 egész estés játékfilm és 16 tévéjátékfilm – pereg majd október 13–19. között a Cinema City MOM Park mozi 6 termében párhuzamosan. A seregszemlére az alkotók az elmúlt időszakban magyarországi moziforgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették.

Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Magyar Filmplakát Kiállítást. A Magyar Filmhét kísérőprogramjaként a 2012 és 2014 között magyar mozikban bemutatott filmek magyar tervezésű plakátjai a MOM Cinema Cityben lesznek láthatók. Idén közel negyven alkotás plakátja nevezett a filmplakátversenyre – a részletekről a filmplakat.hu oldalon lehet tájékozódni. A III. Magyar Forgatókönyv Börzére is a filmhéten kerül sor. Október 16-án 8 treatment alkotói prezentálhatják ötletüket a magyar filmszakmának.

 

A filmhéten a közönség a filmes világ kulisszái mögé is bepillanthat a MOM Parkban. Október 16-án, csütörtökön 16–20 óra között a Maszkmester stúdióban egy maszkmester segítségével az érdeklődők híres filmszereplővé alakulhatnak. Bepillantást nyerhetnek egy profi maszkmester munkájába, egy-egy nagy átalakulás rejtelmeibe, sőt maguk is kipróbálhatják a maszkkészítést. Pénteken 16–20 óra között egy Szinkron stúdió települ ki a filmhétre, ahol a közönség megismerheti a szinkronkészítők, hangmérnökök életét, illetve szinkronszínészként is megmérettethetik magukat, s miután lezajlik egy jelenet, visszanézhetik/hallgathatják saját produkciójukat. Szombaton ugyanekkor „felépül” egy Virtuális 3D-stúdió, ahol a vendégek green box (zöld háttér) elé állva izgalmas filmek szereplőiként láthatják magukat. Az így felvett jeleneteket rögzítik, és egy weboldalon elérhetővé teszik a közönség számára. Vasárnap 16–20 óra között pedig egy animációs stúdió működését leshetik meg a filmbarátok, sőt maguk is beállhatnak egy-egy 2D-s vagy 3D-s animációs jelenet megrajzolásába.

 

A FilmhétEN a vetítések után számos film készítőivel találkozhat majd a közönség. Többek között jelen lesz Kocsis Tibor, a Magyarok a Barcáért rendezője, a Parador Húngaro stábjának több tagja, Tóth Zsolt Marcell, Az időgyűrű ura című ismeretterjesztő film rendezője, Varga Ágota A tartótiszt című film, valamint Papp Gábor Zsigmond, A szovjet levelezőpajtás alkotója, a nagyjátékfilmesek közül pedig a Nejem, nőm, csajom, az Erdő, a Free Entry, a Couch surf, az ARGO 2, a Senki szigete, az Utóélet, a Fekete leves, a Nagy füzet, a Pillangó és a Megdönteni Hajnal Tímeát alkotói és főszereplői.