Szemekbe zárt fájdalom a mozivásznon

Tim Burton legújabb filmjének előzetesében hátborzongató, furcsa, mégis ismerős tekintetek néznek vissza ránk a mozivászonról. A Big Eyes című produkció egy nem mindennapi művészházaspár különös történetét meséli el. Walter és Margaret Keane hírnevét az 50-es, 60-as években alapozta meg néhány összetéveszthetetlenül egyedi portré segítségével, amelyek a valóság és álom keverékét ábrázolják a szemen, azaz a lélek tükrén keresztül. Az 1950-es években Walter Keane ünnepelt művészként milliókat keresett jellegzetes, sötét tónusú, szomorú, nagy szemű gyerekeket ábrázoló képeivel. Hamarosan azonban óriási botrány közepén találta magát, amikor kiderült, valójában felesége, Margaret az igazi festő, akinek sokáig senki nem ismerte a nevét. Ismerve az eseményeket, kijelenthetjük, hogy Margaret alkotásainak kísérteties, édes, mégis démoni lényei tökéletesen tükrözik a kapcsolatukat, mely ideálisan indult, ám rémálomként végződött. Az Amy Adams és Christoph Waltz alakította házaspár története egyszerre felkavaró, romantikus és hátborzongató.

A történet

A nebraskai származású Walter és a tennesseei születésű Margaret 1955-ben, Honoluluban kötött házasságot. A férfi az 1940-es években művészetet tanult Párizsban, a nő pedig gyerekkora óta rajzolt és festett. Walter azt állította, a nagy szemű portrék gondolata még berlini diákéveiben született meg benne, míg Margaret szerint a festményekhez valójában gyermekkorából merítette az ihletet. Később az érzései, a világ megannyi fájdalma és szomorúsága mutatkozott meg ezekben a tekintetekben. Walter 1957-ben úgy döntött, érdemes lenne kiállítani a képeket a Washington Square Parkban, New Yorkban.

A kiállítást szinte megmagyarázhatatlan, azonnali és hatalmas siker követte. Az 1950-es, 60-as évek fordulója a nagy szemű gyerekeket ábrázoló festmények fénykora volt, és Walter meggyőzte feleségét, hogy műveit jobban elfogadják, ha azt hiszik, férfi festette őket. A képeket számtalan galériában kiállították, San Franciscóban, New Yorkban, Chicagóban, New Orleansban. Az olyan sztárok, mint Joan Crawford, Jerry Lewis, Kim Novak vagy Natalie Wood nagy rajongói voltak a portréknak, és gyűjtőként jellemezték magukat. Akárcsak Tim Burton, természetesen. A The New York Times szerint Walter olykor 50 ezer dollárt is kaphatott egyetlen képért, így jövedelme több millió dollárra rúgott évente. A festményeket maga a híres művész, Andy Warhol is imádta. „Amit Keane alkotott, az félelmetes. Jónak kell lennie. Ha rossz lenne, az emberek nem szeretnék ennyire” – nyilatkozta egyszer a művész. A festmények azonban nem mindenkinek nyerték el a tetszését. Adam Parfrey „giccsőrületnek”, Katherine Bishop „érzelgős népművészetnek” nevezte. A rajongók mégis vitték a festményekből készült képeslapokat és posztereket is, mint a cukrot.

Míg Walter dicsfényben úszott, utazgatott és ivott, addig Margaret nevelte a gyerekeket, éjjelente pedig festett. Állítása szerint a férje folyamatos terror alatt tartotta, fogoly volt a saját lakásában, ahol titokban készítette a képeket. Végül nem bírta tovább, és egy nap úgy döntött, véget vet az elnyomásnak. Azután, hogy hosszú éveken keresztül mindenki csak Waltert istenítette, Margaret előlépett a sötétből. „Sok éven át szemet hunytam afelett, hogy a férjem zsebeli be a pénzt és az elismerést a képeimért. Egy nap azonban nem bírtam tovább a színlelést és a hazugságokat, ezért elhagytam őt és kaliforniai otthonomat, majd Hawaiira költöztem” – nyilatkozta később. 1965-ben elvált ugyan a férjétől, ám még jó ideig készített számára képeket. 1970-ben aztán egy rádióműsorban bevallotta, hogy a nagy szemű portrékat valójában ő festette. „Meg akarta tanulni, hogyan kell festeni, és bár próbáltam neki segíteni, lehetetlen feladat volt” – mondta. Walter persze tagadta a csalást, és állítása szerint elképedt felesége nyilatkozatán. A vita a bíróságon dőlt el: a bíró arra kérte a párt, hogy előtte, a tárgyalóteremben fessenek egy-egy képet, így bizonyítva tehetségüket. Walter egy vállsérülésre hivatkozva nem volt hajlandó festeni, Margaret viszont mindössze 53 perc alatt bebizonyította, hogy ő az igazi művész. A bíróság 1986-ban 4 millió dollár kártérítést ítélt meg neki. Walternél az igazságügyi orvos egy ritka mentális betegséget állapított meg, kiderült, hogy súlyos téveszmék kínozzák. Valószínűleg ennek tulajdonítható, hogy később is tagadta a csalás vádját, és Margaretet szélhámosnak gondolta, aki átverte őt. A közvélemény teljesen ellene fordult. Miután elvesztette a pert, pénz nélkül maradt, és 2000-ben, 85 éves korában elhunyt.

Margaret nemrégiben töltötte be 87. életévét, újraházasodott, és azóta is töretlenül fest. 1992-ben megnyílt a Keane Eyes Gallery, amelyben a nagy szemű plakátoktól egészen a festett tányérokig minden megtalálható. Az árak 200 ezer és 15 ezer dollár között mozognak. „Az emberek vagy utálják, vagy szeretik a festményeimet, középút általában nincs” – mondta Margaret nem sokkal a megnyitó után.

A rajongó rendező és a film

A képek természetesen Burton látásmódjára és művészetére is nagy hatással voltak, a rendező rajongott Margaret képeiért, és állítólag hatalmas Keane-gyűjteménnyel rendelkezik. Aki ismeri Burton stílusát, annak nem nehéz észrevenni Keane hatását filmjein. A Karácsonyi lidércnyomás, valamint a Beetlejuice – Kísértethistória is telis-tele van tágra nyílt szemű, kissé rémisztő karakterekkel. Bár az új film, a Big Eyes bizonyos szempontból valami más, mint amit eddig a rendezőtől megszokhattunk, hiszen hiányzik belőle az a bizonyos szeszélyes, kissé kifordított Burton-féle világ, a sötét humor azonban mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére most is jelen van. A filmet sokan Oscar-esélyesnek tartják, és elismeréssel szólnak a rendezőről, aki ezúttal félretette Johnny Deppet, és igazi színes-szagos drámát készített.