"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Új utakon

Tapasztalatok, sikerek és tanulságok az „50 tehetséges magyar fiatal” program első évadából.

Az „50 tehetséges magyar fiatal” program azt tűzte célul maga elé, hogy a hasonló kezdeményezéseken túlmutató felelősségvállalással a tehetségek elismerésének rangos, mértékadó platformjává váljon. Akik eddig részt vettek benne, visszaigazolták ezt a törekvést. A La femme pedig folytatni akarja, amit elkezdett.

 

Kutasi Zoltán nem indított új projektet a mentorprogram nyomán, hanem folytatta a már meglévő projektjét. Járműfejlesztő csapata sokat profitált a Nátrán Rolanddal, az Eximbank vezérigazgatójával való kapcsolatból, a vele folytatott baráti beszélgetések új területeket ismertettek meg az alapvetően műszaki érdeklődésű fiatalokkal. Emellett az Exim Bank támogatóként is a csapat mögé állt.

 

 

A mentor sűrű üzleti elfoglaltságai miatt sajátos színezetet kapott a kapcsolattartás. Nem szokványos találkozókra került sor, amennyiben is a mentorált több alkalommal egyszerűen elkísérte a mentort az üzleti útjaira. Így olyan helyekre is eljuthatott, ahol korábban még nem járt, például a Suzuki gyárba, a Zsolnay üzembe és az Exim Bankba. A Suzuki gyárban például arra is módja nyílt, hogy segítse járműipari szaktudásával a pénzügyi szakembereket.

 

Nátrán Roland szerint a pályakezdés idején még az egyébként talpraesett fiataloknak isszükségük lehet egy érettebb, bölcsebb személyre, akitől tudnak tanácsot kérni, és akinek a véleményét elfogadják. Ezt a szerepet tölti be a mentor a programban, ezáltal segítve mentoráltját, hogy a lehető legjobb döntéseket hozza, és így könnyebben haladjon előre a karrier és a személyes kihívások útvesztőiben. Ezért minden fiatalnak ajánlja a jelentkezést az La femme „50 tehetséges magyar fiatal” programra az Eximbank elnök-vezérigazgatója. Itt egy tehetséges pályakezdő megismerhet egy szakmájában már teljesítményt elért embert, akitől akár csak beszélgetve is sokat tanulhat, inspirációt, megerősítést kaphat. Aktív mentor-mentorált kapcsolat kialakításával pedig olyan partnert találhat, aki a nehéz helyzetekben is segít eligazodni, és közösen tenni tudnak azért, hogy akár a hosszú távú tervek is megvalósuljanak.