A kíváncsi matematikus

Most a történelemkönyvek lapjait ostromolja, hiszen ő a Magyar Tudományos Akadémia első matematikus elnöke. Hogy végül az ő korszakát hangsúlyosnak ítéli-e az utókor, még korai lenne eldönteni, de Lovász László olyan akadémiát képzel, amely képes sokakhoz szólni – természetesen a tudomány alapján.

Most már hat hónapja az akadémia elnöke. Mi indult el, mi változott?

Nyilván az ember azzal kezdi, hogy megismerkedik a feladattal, a körülményekkel. Sokrétű és szerteágazó terület ez. Például vannak a kutatóintézetek, de azokon belül is másként működik a bölcsészeti területen kutatók intézete, vagy a természettudományos területekkel foglalkozóké.

Ezzel telt hat hónap?

Én két feladatot tűztem ki magam elé. Egyrészt, hogy a tudományt jobban bemutassuk a társadalomnak. A múltban ezt a Mindentudás Egyetemével tettük meg, de most nyilván más eszközökre volna szükség. Sikeres az éppen most, novemberben zajló Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat. 2015-ben pedig az UNESCO határozata alapján elindul a Fény Éve program – ebben sok tudományterület részt vesz. Az evidens fizikán és csillagászaton túl, gondoljunk bele, milyen fontos a fény a mezőgazdaságban, a művészetekben, a filozófiában vagy a teológiában.

És mi a másik terület, amelyre koncentrálni szeretne?

Nagyon hiányoltam az utóbbi időben, hogy nem folyt szakmódszertani kutatás. Tehát nem tudunk semmit arról, hogyan lehet jól tanítani egy tantárgyat. Az autógyárak milliárdokat költenek arra, hogy a lehető legjobb járművet kifejlesszék. A legnagyobb kincs a gyerek, az egyén és a társadalom számára is, de az ő oktatásuk hogyanját elhanyagoltuk. Pedig egy-egy társaságban folynak erről viták. Például, hogy hogyan kezdjük az irodalom oktatását. A modern irodalommal? Harry Potterrel? Vagy történeti áttekintésben? Mi a szerepe a gyerekirodalomnak? Erről nemcsak vitatkozni kell, hanem tudományos igényességgel vizsgálni is.

Ez azért fontos önnek, mert az ország, amely kinevelte például Erdős Pált vagy Teller Edét, képtelen megfelelő számú végzős fizika- vagy matematikatanárt kiállítani?

Átfogóbban tekintek erre a problémára. A rossz módszertan hihetetlen károkat tud okozni. A divatos módszerek helytelen adaptálása is. És hát modernizálni is kell, mert nem tudjuk, mi a helye az okostelefonnak, az internetnek az oktatásban. Nem ellenségként kellene tekinteni rájuk, hanem igen hatékony eszközként. Azok az országok, amelyek képesek voltak oktatási rendszerük jelentős reformálására, azok ezt nem a tudomány felől tették, hanem a politika kezdeményezte. Ér valamit a gondolkodás az oktatási tárca nélkül? Azt remélem, hogy ha a most elindított szakmódszertani kutatásokat támogató pályázat eredményét a tanári közösség lelkesedéssel fogadja, akkor előbb-utóbb a politika is magáévá teszi majd a kutatások következtetéseit. Ez nem rövid távú terv, 5–10 éves távlatban hozhat komoly eredményt.

A koncepció nagyon szimpatikus és fontos is. Ugyanakkor azt látom, hogy amint megválasztották az akadémia elnökének, az önnel készült interjúk a konfliktusokra voltak kíváncsiak. Arra, hogy mit gondol a művészeti akadémiáról, hogy reagál-e az emlékműbotrányra. Idegen önnek a társadalmi konfliktusok terepe? Ezt azért kérdezem, mert egész élete a szakmáról szólt, a Nemzetközi Matematikai Unióról, a Combinatorica című lap létrehozásáról, nem az ütközésekről.

Azért igyekeztem erre felkészülni. De szögezzük le, hogy az akadémia a tudomány alapján áll. Ha állást foglal bármiben, a tudományt képviseli.

Nem is csak a politika érdekes, én úgy látom, hogy Magyarországon a történelemhez „mindenki ért”. És komoly kérdés, hogy az igazán megosztó történelmi személyiségekről vagy időszakokról meghallgatjuk-e a tényeket.

Azt nem tudom, de fontosnak tartom, hogy a terület kutatói elmondják kutatásaik eredményét. És az is fontos, hogy ha van egy kilenctagú bizottság, amelyen belül öt ember így, másik négy pedig máshogy ítél meg egy időszakot, egy kérdést, akkor nem a többségnek kell igazat adnunk, hanem azt kell kijelentenünk, hogy a kérdés megosztó. És akkor nem kell utcát vagy teret elnevezni az illetőről.

A teljes cikk a La femme 2014. téli számában olvasható.