"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egy lépés az esélyegyenlőség felé

Immáron másodszor nyitja meg kapuit a közigazgatás a fogyatékossággal élő felsőoktatásban tanulók előtt is.

Első alkalommal tavasszal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium írt ki pályázatot azon gyakorlattal nem rendelkező, fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók számára, akik érdeklődnek a közigazgatás iránt. Ezúttal, a korábbi évfolyam sikere után a Miniszterelnökség hirdet pályázatot: a felvételt nyert hallgatók három hónapos ösztöndíjprogram keretében nyerhetnek bepillantást a közigazgatás világába, melynek helyszínét a Miniszterelnökség ajánlja fel a hallgatóknak tanulmányaik, érdeklődési körük figyelembevételével, a kiválasztási folyamat eredményének és a befogadó intézmények igényeinek megfelelően. A pályázati időszak 2014. december 10-től 2015. január 9-ig tart, a felvételt nyert tanulók havi 50 ezer forint adómentes ösztöndíjat is kapnak.

 

 

A magánszektorban megszokott, hogy megváltozott munkaképességű személyeket alkalmaznak, a közigazgatás azonban eddig csak szórványosan és nem minden szakterületen biztosított szakmai munkalehetőséget a fogyatékkal élők számára. Az ösztöndíjprogramkidolgozásában szakértőként részt vett Markos Ádám, a La femme 50 tehetséges magyar fiatal program első évadának díjazottja, aki maga is mozgásszervi fogyatékkal él. A mentorprogramban a La femme magazin személyre szabottan, a lehetőségek és az igények összehangolásával, az adott terület elismert személyiségeinek aktív szerepvállalása mellett kíván a fiatal magyar tehetségek fejlődéséhez ösztönzést, támogatást nyújtani. Ádámnak az 50 tehetséges magyar fiatal programban dr. Navracsics Tibor korábbi miniszterelnök-helyettes volt a mentora. „Amikor először találkoztam a mentorommal, nagyon egyszerűen megkérdezte tőlem, mit szeretnék csinálni. Én magam korábban részt vettem az Európai Parlament ilyen jellegű programján, öt hónapig gyakornokoskodtam Luxembourgban, és akkor már jó ideje forgott a fejemben az ötlet, hogy milyen jó lenne ugyanezt itthon is megvalósítani. Szerencsére a mentorom nyitott volt az elképzeléseimre, így részt vettem a pályázat kitalálásában, a szabályok megalkotásában.”

 

Ádám elmondta, a program célja nem elsősorban a közvetlen elhelyezkedés volt, hanem olyan munkatapasztalat megszerzése, amely később kis helyzeti előnyt jelenthet a nyílt munkaerő-piaci versenyben vagy akár a közigazgatás területén. „A fogyatékosság, illetve az egészségügyi helyzetből adódó hátrány mellett egy ilyen tapasztalat rendkívül sokat jelenthet. Az ösztöndíjas a program végén értékelést kap magáról, amit fel tud mutatni, és elmondhatja magáról, hogy nem teljesen tapasztalatlan friss diplomás, amikor kijön az egyetemről. Ez a kis plusz talán segít az elhelyezkedésben. Emellett azok, akik szeretnének a közigazgatásban dolgozni, megtapasztalhatják, hogy valóban tetszik-e nekik ez a terület. Ha nem, akkor lehetőséget kapnak, hogy esetleg már az egyetem alatt átgondolják, mivel is szeretnének foglalkozni.”

 

A pályázók egy speciális kiválasztási eljárásban vesznek részt, amely várhatóan 2015. január 12. és 2015. január 28. között folyamatosan zajlik. Az eljárás során figyelembe veszik a tanulmányi eredményt, a tanulmányi előrehaladást, azt, hogy milyen területen tanul a hallgató, illetve természetesen a pályázat benyújtásához szükséges szakmai önéletrajzot is. A kritériumok között továbbá szerepel a magyar állampolgárság, a felsőfokú tanulmányokkal összefüggésben legalább négy lezárt félév, aktív hallgatói jogviszony és szakvélemény a fogyatékosság igazolásához. A hallgatók szakmai fejlődését a teljes időtartam alatt a befogadó intézményeknél dolgozó, felkészített mentorok segítik. A mentorok kiválasztásában fontos szempont volt, hogy érzékeny, nyitott emberek legyenek, hiszen a hallgatóknak adott esetben speciális szükségleteik lehetnek, biztatásra és támogatásra szorulnak, hogy megtalálják a helyüket. Az ösztöndíjprogram nemcsak a fiatalok beilleszkedését segíti, hanem megváltoztatja az ott dolgozók szemléletét is.

 

Az első évfolyam ösztöndíjprogramját rendkívül nagy érdeklődés övezte mind a jelentkezők, mind a befogadó intézmények körében. Az ösztöndíjasok és a mentorok visszajelzése alapján a programot a kölcsönös fejlődés jellemezte. „Az én témám a fogyatékosügy, a fogyatékosjog nem éppen népszerű és társadalmilag akceptált dolog, nehéz az előrehaladás. Úgy gondolom azonban, hogy az előző évfolyam sikere is megerősített abban, hogy igenis van erre igény, érdemes és kell ezzel foglalkozni” – mondta Ádám.