"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Utazás a képzelet földjére

Látvány, káprázat és mese – ez jellemzi a Cirque du Soleil produkcióit! A híres társulat februárban öt előadást tart Budapesten.(X)

A Cirque du Soleil társulata immáron hatodik alkalommal látogat Magyarországra, az idei februárban a nagy érdeklődésre tekintettel egy pluszelőadást is beiktatott budapesti programjába. A Quidam már február 15-én, vasárnap 13 órai kezdettel is megtekinthető lesz a BudapestArénában!

 

 

Bár a show az évek folyamán többször átalakult, a látvány, a káprázat és a mese továbbra is a Cirque du Soleil lelke maradt. 1984-ben egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport Québec utcáin létrehozott egy látványos show-műsort, amelyben gólyalábas akrobaták, tűznyelők, gumiemberek, zsonglőrök, zenészek és légtornászok is helyet kaptak. Az évek során a Cirque du Soleil folyamatosan bővült, a show egyre változatosabb lett, de alapvető eszméiként megmaradt, hogy művészei segítségül hívják a képzeletet, provokálják az érzékeket, felébresszék az érzelmeket. Az egyik legfontosabb dolog, melyben a Cirque du Soleil már kezdettől eltér a hagyományos cirkusztól, hogy nem szerepeltet állatot a műsorokban. A társulat mindenhol hatalmas sikert aratott, bejárta az Egyesült Államokat, 1988-ban még a calgaryi téli olimpiára is meghívást kaptak. Egyre több műsorszám született, mindegyik új témát, történetet és képzeletbeli világokat mutatott be.

 

 

Az előadások jellegzetességévé váltak a színes karakterek, a nagy hatású történet, az élő zene, valamint a kézzel készített jelmezek. Az első, amit az előadások előkészítése során alapelvként meghatároznak, az, hogy a téma kijelölésekor kerülik az egyértelmű elbeszélést, így a közönség úgy értelmezheti az előadást, ahogyan csak szeretné. A Nouvelle Expérience, a Fascination és a Saltimbanco című műsorokkal a társulat bejárta Párizst, Londont, Tokiót és még sok más várost. 1993-ban a Mystère – amelyet ma, több mint 20 év után is játszanak – igazi áttörést hozott, és forradalmasította a kortárs cirkusz fogalmát. Az egyre növekvő sikernek és a befektetett pénznek köszönhetően az előadásokat fantasztikus díszletekkel és innovatív színpadi technikával egészítették ki.

 

A Cirque du Soleil zenéit kreatív csapata komponálja, és semmiben sem hasonlítanak a hagyományos cirkuszi dallamokhoz. A csapat egyik zeneszerzőjének, René Dupérének az Alegría zenéje meghozta a Grammy-díj-jelölést is. Az Alegría zenéje, ahogyan a többi előadásé is, különböző zenei stílusok eklektikus keveréke. Minden előadásra másfajta zenei stílus jellemző: a Dralionban a doboké, az Alegríában a harmonikáé és a hegedűé a főszerep, a Zumantyban pedig a szaxofoné és a zongoráé.

 

A Cirque du Soleil 1984-ben még 20 főből álló csapata mára 4000-re bővült, mostanra globális céggé nőtt, és nézők millióit szórakoztatja minden évben. Eltörölte a hagyományos cirkuszról alkotott képet, és miután az Antarktiszon kívül minden országban és földrészen járt, kijelenthető, hogy forradalmasította az előadó-művészeti kultúrát is.

A társulat Quidam című előadása, melyet hamarosan Budapesten láthat a közönség, 1996 áprilisában debütált Montreálban, nagy sátras produkcióként. Azóta milliókat nyűgözött le turnéi során mind az öt kontinensen. 2010 decemberében a Quidam új útra lépett, az elbűvölő előadást már arénashow-ként mutatták be Észak-Amerikában. A nemzetközi gárda 46 világklasszis akrobatából, továbbá zenészekből, énekesekből és néhány különleges karakterszereplőből áll.

 

 

A történetben az ifjú Zoé unatkozik; fásult és szótlan szülei nem vesznek róla tudomást. Értelmetlennek érzi mindennapjait. Keresi, mivel tölthetné ki az életében tátongó űrt, amikor egy képzeletbeli világba csusszan át – a Quidam világába –, ahol olyan karakterekkel talákozik, akik lelke felszabadítására biztatják.

Az előadásban két magyar szereplővel is találkozhat a közönség: Bánhegyi Kata ugrókötélszámban szólista, Katona Viktor a spanyol kötél elnevezésű légtornászszámban látható. Mindkét magyar artista hosszú ideje a társulat tagja, de most először léphetnek fel hazai közönség előtt, amit boldog izgalommal várnak.

 

A Quidam című előadás Budapesten 2015. február 13-án, pénteken 20 órakor, február 14-én, szombaton 16 óra 30 perckor és 20 órakor, február 15-én, vasárnap pedig 13 órakor és 16 óra 30 perckor kezdődik. Az extra elődásra jegyek már kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában. Az eredetileg meghirdetett 4 budapesti show-ra belépők már csak korlátozott számban elérhetők.