A halhatatlan tervező

Öt éve hunyt el Alexander McQueen, a designer, aki nem csupán megváltoztatta a divatvilágot, de hatása a mai napig jelen van a kifutókon. Azóta, hogy McQueen 2010. február 11-én önkezével véget vetett életének, munkássága igazi legendává vált. Egy East End-i fiú, egy londoni taxisofőr legfiatalabb fia volt, akit tehetsége és felháborítóan feltűnő személyisége bámulatos magasságokba, egészen a Párizsi couture legjobbjai közé emelet.

Már egészen fiatalon a designer pálya vonzotta, kezdetben három húgának tervezett ruhákat: Szülei próbálták lebeszélni tervéről, hogy tervező lesz, de ő 16 évesen mégis ott hagyta az iskolát, és olyan nagy nevek mellett dolgozott, mint Anderson&Sheppard, Gieves&Hawkes, Angels and Bermans, Koji Tatsuno vagy Romeo Gigli. Ez idő alatt Mihail Gorbacsov és Károly herceg is McQueen híres kliensei közé tartozott. Amikor 20. életévét betöltötte, jelentkezett London legnevesebb divatiskolájába, a Central St. Martinsba. Bár formális oktatásban korábban nem részesült, az igazgatónak elég volt egy pillantást vetnie a portfóliójára, és azonnal felvette. McQueen 1991-ben kapta kézhez a mesterdiplomáját. Már azelőtt, hogy megnyitotta volna saját stúdióját, meghökkentő, lázadásra hajlamos művész hírében állt. 1996 nagy áttörést hozott a karrierjében, hiszen mindössze 27 évesen elnyerte a Givenchy divatház vezető tervezői posztját, melyet 2001-ig birtokolt. Ezután úgy döntött, megalapítja saját márkáját, az Alexander McQueent és a McQ-t. 2007-re már számos, a világ különböző pontjain található üzlettel büszkélkedhetett, és olyan nagy sztárok rajongtak ruháiért, mint Rihanna, Nicole Kidman vagy Sarah Jessica Parker. Négyszer választottak meg Nagy-Britannia legkiválóbb divattervezőjének, akinek II. Erzsébet adta át az ország egyik legmagasabb kitüntetését, a lovagi címmel járó Brit Birodalom Érdemrendjének Parancsnoki Keresztjét.

Bár sikereinek se szeri, se száma, a magánélete közel sem volt ilyen felhőtlen. Depresszióra hajlamos személyiség volt, gyakran nyúlt drogokhoz, és szülei nehezen fogadták el, hogy a saját neméhez vonzódik. Egyesek szerint gyermekkorában molesztálták, életét pedig számtalan tragédia övezte, boldogtalan szerelmi ügyektől egészen igaz múzsája és barátja, Isabella Blow öngyilkosságáig. Később bekövetkezett a tragédia: McQueen felakasztotta magát mayfairi lakásában, egy héttel az után, hogy édesanyja, Joyce elhunyt rákban. Az eset az egész divatvilágot mélyen megrázta.

A művész

Alexander McQueen neve nem homályosult el, különleges vonzódása a természetfelettihez és a halálhoz egyedivé és felejthetetlenné tette kollekcióit. 1992-es első bemutatóján Hasfelmetsző Jack és áldozatai keltek életre. 2003-as show-ja, amelynek témája a hajótörés volt, és persze a 2005-ös divatbemutató, ahol sakktábla alapon emberi sakkfigurák vonultak fel, kétségkívül a divattörténelem kitörölhetetlen része lett. 2006-os őszi/téli kollekciójának láttán mindenkinek tátva maradt a szája: a designer a szeánszok hangulatát próbálta visszaadni, amikor Kate Moss hologramja lobogó fehér ruhában megjelent a kifutón, majd szép lassan a közönség felé emelkedett. McQueen hozta divatba a sálon, a pólón, a remek kis borítéktáskák csatján a halálfejmotívumot, de gyakran beszélt is a halállal kapcsolatos felfogásáról: hitt abban, hogy a halál az élet része, és ahogyan a viktoriánus megközelítés is tartja, „egy élet megünneplése”.

Halála után egy évvel a nagyszabású Savage Beauty című, nagy sikerű divatkiállítással emlékeztek munkásságára a MET-ben. A kiállítás több mint 600 ezer embert vonzott egy hónap alatt, a tervező leglelkesebb hívei pedig órákig álltak sorban, hogy még egyszer közel kerülhessenek kedvencükhöz. „Életében McQueen igazi rejtély volt, mára, a halála után pedig ikonná vált” – jegyezte meg Andrew Bolton, a MET kurátora.

Boltont, mint sokakat másokat, lenyűgözték és meglepték a tervező kollekciói, a bennük rejlő nyers érzelmi intenzitás és magasztos szépség. Az 1999-es tavaszi-nyári kollekció bemutatóján mindenki szemtanúja lehetett ennek az elsöprő művészi erőnek. A show-t Aimee Mullins, paraolimpiai győztes atléta nyitotta meg, aki mesterien faragott facsizmát viselt, és az egyik hófehér ruhás modell zárta, akit egy körbeforgó padlózaton két festékszóró robot fogott közre. A kritikusok szerint McQueen eme húzása egyszerre volt felkavaró és meggyőző.

Idén a nagy sikerű Savage Beauty kiállítás Londonban is látható lesz. A kiállítás végigköveti McQueen karrierjét 1992-es diplomamunkájától a befejezetlen 2010-es őszi/téli kollekcióig. A Victoria and Albert Múzeum vezető divatkurátora, Claire Wicox igazi művésznek tartotta a tervezőt, bár McQueen ezt sosem gondolta önmagáról. Sokkal inkább mesterembernek tartotta magát, akit a sors finomra hangolt kereskedői érzékkel áldott meg. Valóban, bárki, aki már közelről megcsodált egy McQueen-ruhát, valószínűleg egyetért ezzel a kijelentéssel, ugyanakkor a tervező által megálmodott divatbemutatók sokkal inkább hasonlítottak performanszra, mint hagyományos divatbemutatóra.

A McQueen-bemutatók a közönségben nyugtalanságot, zavart keltettek. Bár mindig volt a kreációkban valamilyen álomszerű szépség, a tervező folyamatosan arra ösztökélte a nézőket, hogy nézzenek a felszín mögé. A divatbemutatók gyakran nem annyira a modellekről szóltak, mint saját belső nyugtalanságáról, mely átjárta az egész kollekciót.

Judith Thurman így írt a MET-ben megrendezett kiállításról: „A Couture nem feltétlenül az önkinyilatkoztatásról szól, McQueen esetében azonban igen. Az ő munkája egyfajta költészet volt, melyben vallomást tett.” Egyes pszichológus szakértők szerint érdemes alaposan megfigyelni McQueen munkáit, mert sokat elárulnak a tervezőről. A pszichológusok a bántalmazott gyerekek terápiájában gyakran alkalmaznak babákat, mert segítségükkel a kicsik képesek megnyílni a terapeuta előtt. Sokak szerint McQueen is „babaként” használta a modelleket, akikkel saját gondolatait, történeteit mesélte el.

Bár halála után a nevét viselő divatház Sarah Burton irányítása alatt fennmaradt, McQueen személyisége, felkavaró kreációi nagyon hiányoznak ebből a világból.