"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kivillanó keblek, szexi harisnyatartók

Bár a jelenséget nálunk sokan még mindig hajlamosak a retró kifejezéssel elintézni, a pin-up története jóval összetettebb ennél!

Az utóbbi években egyre több popsztár és színésznő ruhatárában bukkannak fel falatnyi míderek, csinos fűzők és kihívó harisnyatartók, de a negyvenes–ötvenes éveket újra életre lehelő pin-up-életérzés a mindennapok divatjába is egyre inkább begyűrűzni látszik.

 

A gyilkos fegyvereket is velük díszítették


Mielőtt mélyebben elmerülnénk a témában: mit is takar pontosan a „pin-up”? Szó szerint annyit tesz: feltűzni, kitűzni, hiszen a műfaj olyan vonzó nőket ábrázoló fotókról, festett képekről, illetve naptárakról kapta a nevét, amelyeket a férfiak – a katonáktól a derék munkásembereken át a börtöntöltelékekig – előszeretettel tűztek ki a falukra. Az 1941-es Life és az 1942-ben megjelent Yank magazin presztízskérdéssé tette a szexi nőt ábrázoló címlapfotót, a falra ragasztható szexszimbólumok pedig érthető módon hamar népes rajongótáborra tettek szert.

 

Sőt a második világháború beköszöntével – morbid, valahol mégis szép gesztusként – a pin-up-girlök képeivel kezdték díszíteni az amerikai és brit légierő vadászgépeinek orrát is. Az ún. nose art valóságos iparággá nőtte ki magát, és a némi kreativitással megáldott műszaki-szerelő állomány kedvenc melléktevékenységévé vált. A bevetésre induló katonák ily módon, hacsak szimbolikusan is, de magukkal vihették vágyaik tárgyát, az otthon hagyott feleséget, szerelmet, a nagybetűs nőt, akiért érdemes harcolni, végigcsinálni, túlélni – nem beszélve a védőszentfunkcióról. Az egyszerre konkrét és szimbolikus nőalakok felhasználása egy ponton viszont túlment a jó ízlés határán: állítólag a népszerű pin-up-lány, Rita Hayworth képe a Bikini-atollon ledobott egyik tesztatombombán, illetve a Hirosimát elpusztító bombán is rajta volt. (Ebben a megvilágításban egészen új értelmet nyer a szexbomba kifejezés.)

 

A Photoshop előtt is tudtak tökéletes nőt alkotni


A gépekre pingált festményekhez az esetek többségében persze nem hús-vér nő állt modellt, neves pin-up-művészek – köztük Gil Elvgren, Harry Ekman vagy Alberto Vargas – alkotásai szolgáltak mintául. A negyvenes–ötvenes évek ötletes és igényes reklámképeinek festői tudták, mitől döglik a légy: tökéletes szexszimbólumokat ábrázoló alkotásaikkal ők indították el azt a máig tartó folyamatot, amely a köztudatban élő tökéletes nőideált meghatározza.

 

A festményen a nő hibátlan testű istennővé válik

 

Érdekes megfigyelni például azokat a Buzzfeed portálon néhány hónapja közzétett képpárokat, amelyeken Gil Elvgren festett képei és a hozzájuk modellt álló nők fotói láthatók. Bár sokan a Photoshop elődjeként tekintenek erre az eljárásra – hiszen a fotón megörökített nő a festményen hibátlan testű istennővé válik –, valószínűbb, hogy egyszerűen az adott mozdulat modellezéséről volt szó. Jól mutatja ezt az a kép is, amelyen a főszereplő az állva hintázást imitálja, miközben a koncepció szerint szélben lebbenő szoknyáját egy férfikéz húzza hátra.

 

A tökéletes pin-up-lány


A perfekt pin-up-lány mindenekelőtt vonzó – makulátlan idomokkal és ellenállhatatlan szexuális kisugárzással –, ám elengedhetetlenül szemérmes is: nem mutat meg mindent, csak finoman sejtet. A pin-up-képek fontos mozzanata, hogy az ábrázolt nők láttán az a benyomásunk, meglepve veszik észre, hogy valaki figyeli őket: a kukkolás illúziójának beemelése pedig nem meglepő módon csak fokozta a férfiak izgalmát.


A pin-upszerűen megörökített lányok mindennapi helyzetekben láthatók: kutyát sétáltatnak, kertet locsolnak, vagy éppen vacsorát készítenek – arról pedig igazán nem tehetnek szegények, hogy bárhogyan próbálkoznak is, csak előbukkan az a szexi fehérnemű. A combfix és harisnyatartó mellett nélkülözhetetlen kellék a gumírozott csípőszorító, olykor a csipkés kombiné: a lényeg, hogy a gömbölyded és jól táplált idomokon mindig legyenek olyan izgató darabok, amelyeket a férfi képzeletben ráérősen lehámozhat.

 

Felejthetetlen pin-upok


A sokszor arctalan pin-up-lányok mellett persze voltak olyan ismert nevek is, akik magukénak tudhatták ezt a hízelgő címet: a második világháború alatt például alig akadt olyan amerikai katona, akinek az öltözőszekrényében ne lett volna legalább egy Betty Grable-poszter.

 

Betty Grable, az egyes számú pin-up lány

Legismertebb fotója, amelyen feltűzött hajjal, mosolyogva fordul hátra (Frank Powolny képe), a háború Nr. 1. pin-up-lányává avatta a színész-táncos-énekes Betty Grable-t. A már említett Rita Hayworth mellett a gyakran a pin-upok királynőjeként is emlegetett Betty Page-et érdemes kiemelni, aki az ötvenes években vált ismertté merész és sokszor fetisiszta fotóiról. A valamiféle korai szexuális forradalmat is elindító Page hosszú fekete haja, kék szeme és jellegzetesen rövid, egyenes frufruja sokakat inspirált, ma is érezhető hatását jól mutatja például Beyoncé Knowles Why Don’t You Love Me című dalának klipje és a Lady Gagával közös Telephone, amelyben az énekesnő Page-ére emlékeztető frizurát visel.

 

Az amerikai színésznők persze eleve nagy eséllyel indultak a pin-up-címért, hiszen velük voltak tele a lapok: ennek tükrében nem meglepő, hogy a legek közt olyan neveket találunk, mint Marilyn Monroe, Veronica Lake, Gina Lollobrigida, Brigitte Bardot vagy éppen Sophia Loren. Sokak szerint ma már szinte minden olyan nőre ráaggatható ez a kifejezés, akit divatfotókon, posztereken láthatunk, azzal azonban vitatkoznék, hogy Pamela Anderson vagy bármely Playboy-nyuszi megérdemelné, hogy az említett hírességekkel egy lapon említsük.

Modernkori utózöngék: Dita von Teese, Katy Perry


Ahogy az eddigiek is jól mutatják, napjainkban egyáltalán nem nehéz feladat olyan sztárokra bukkanni, akik igyekszenek meglovagolni az újra nagy népszerűségnek örvendő pin-up-stílust. Az időről időre negyvenes–ötvenes éveket idéző dresszekbe bújó énekesnők sorát erősíti Katy Perry is, aki többek közt a Vanity Fair júniusi számának címlapján, egy pezsgőszínű fűzőben játszott pin-upot a híres fotós, Annie Leibovitz kamerájának. Az angol Vogue pedig egy kissé szürreális sorozatot szentelt a világháborúban harcoló férjüket hazaváró nők emlékének 2009 tavaszán: a modell Lily Donaldson látszólag egy komplett repülőgéppel van összezárva a szobában.

 

2007 elején még a csapból is Christina Aguilera Candyman című dala folyt, amely nemcsak zeneileg nyúlt vissza a negyvenes évekig, de a videoklipje is felért egy rögtönzött időutazással. A második világháború időszakának díszleteivel operáló és az egykori Andrews Sisters lánytriót is megidéző videó ráadásul az akkori filmkészítésben használatos Technicolor-eljárással készült, így a látványt egyszerre érezhettük meseszerűen színesnek és autentikusnak. A meggyőző képsor nem volt más, mint tisztelgés egy letűnt korszak előtt, amelynek dívái a mai napig hatással vannak a populáris kultúrára és a mindenkori nőideálra.
Vannak azonban olyanok is, akik erre az életformára tették fel az életüket: a kétezres évek egyik legfeltűnőbb pin-up-jelensége kétségtelenül a revütáncos, modell és színésznő Dita von Teese, aki kifejezetten a második világháború idejét idéző öltözékekben adja elő világhírű számait. Legnépszerűbb performance-át egy óriási martinispohárban lubickolva prezentálja, és minden fontosabb eseményen ügyel arra, hogy a stílusnak megfelelően öltözzön.

 

A helyzet fokozódik


Ma már valóságos reneszánszát éli a pin-up: honlapok tucatjai okítják az érdeklődőket, hogyan lehet az irányzatnak megfelelő sminket készíteni, rajongók töltenek fel magukról erotikus hatású pin-up-fotókat, a kifejezetten negyvenes–ötvenes évek stílusában készült ruhákat és kiegészítőket kínáló oldalak pedig hihetetlenül népszerűek.

 

A hullám a divatházakat sem hagyta hidegen, a Dior tavaszi kollekcióján például kifejezetten érezhető volt a negyvenes évek pin-upjainak hatása.
Nemrég az egykori pin-upok egyik legfőbb funkciója is újraéledni látszott egy sajátos kezdeményezésben: szeptemberben röppent fel a hír, hogy tizenkét, Afganisztánban szolgáló brit tengerészgyalogos felesége, illetve barátnője készített klasszikus pin-up-stílusú naptárt – saját fotókkal.

 

Az eredmény meglepően meggyőző, a szexi fehérneműben, tökéletes hajjal és sminkkel pózoló nők nem sokat mutatnak, ennek ellenére – vagy a pin-up jegyében: éppen ezért – garantált, hogy minden katona fantáziáját beindítják. A naptár eladásából befolyó összegeket ráadásul egy szolgálat közben megsérült katonákat támogató alapítvány kapja. A pin-up tehát él és virul: mintha a nők a szolid, mégis szexi kisugárzást, az erotika mostanra elveszett, igazi lényegét vélnék újra megtalálni, amikor a régmúlt korszak nőkultuszához nyúlnak vissza.