A kifutó sötét oldala

A legnagyobb márkák neve alatt felvonuló modellek a szabványos szépség megtestesítői. Csodáljuk őket, csillogó életük után kislányok ezrei vágyakoznak, pedig valójában foglalkozásuk a legkevésbé sem mondható fényűzőnek vagy csodálatra méltónak. Sara Ziff volt modell szerint az ügynökségek és a tervezők gyakorlatilag kényük és kedvük szerint bánnak a lányokkal, mivel a modellipar szinte teljesen szabályozatlan terület. A modellek nem rendelkeznek egyesülettel, amely iránymutatást határozna meg az egészséges munkakörnyezettel kapcsolatban, nem kapnak sem egészségbiztosítást, sem egyéb juttatásokat, mert független vállalkozónak számítanak. Ellentétben azonban mondjuk a szabadúszó írókkal, a modellek csak ügynökségen keresztül juthatnak munkához, amelynek így tejhatalma van felettük. Sara Ziff az elmúlt három évben azért dolgozott, hogy megalapítsa a Model Alliance nevű, a modellek jogaiért küzdő szervezetet, amelynek mostanra már több mint 400 tagja van. Ziff többek között felszólalt a tervezők ellen, akik ez idáig gyakran divatcikkekkel fizettek pénz helyett, és rámutat a modellek és ügynökségek között fennálló pénzügyi átláthatatlanságra is.

A kifutó ára

A New York-i kifutót elözönlő modellek túlnyomó többségének a divathét minden, csak nem igazi pénzkereseti forrás. Ha sikerül bekerülniük néhány nagyobb márka bemutatójára, elkezdhetnek reménykedni a nagy áttörésben, ami azt jelenti, hogy néhány héten át saját pénzükből fedezik az utazást és a szállást, míg castingokon, próbákon és partikon vesznek részt ingyen. A nagy részük adósággal a zsebében hagyja el New Yorkot. Hogy mégis miért próbálkoznak? A válasz egyszerű. Azokat a bizonyos híres arcokat a kifutón fedezik fel, ami nagy pénzzel járó kampányokhoz és magazinfotózásokhoz vezethet. Ashley Mears, a Boston Egyetem szociológiaprofesszora szerint megdöbbentő, hogy egy olyan iparágban, ahol a divathetek több mint 900 millió dollárt fialnak évente egyedül New Yorkban, a modellek mégis csupán a profit legkisebb töredékéhez juthatnak hozzá.

Ám a modelleknek nem csupán anyagi hátrányokkal kell megküzdeniük. A szexuális zaklatás is széles körben ismert a szakmában. A Model Alliance felméréséből kiderült: a modellek közel 30 százaléka tapasztalta már munka közben, hogy illetlen helyen érintették meg, 28 százalékot pedig többször is próbáltak szexuális kapcsolatra kényszeríteni. Ha az atrocitást jelentették, az ügynökségük az esetek kétharmadában nem tett semmit az ügyben.

A hírnév mellett a másik vonzó tényező a lányok számára a presztízs. „Az ipar megtanulta az előnyére fordítani a tényt, hogy manapság modellnek lenni egyfajta a státusz. Még ha ingyen dolgozol is, már eleve úgy érzed, hogy megjutalmaztak, hiszen a luxus értékesítésének fontos része vagy” – nyilatkozta Katrine Bregengaard volt dán modell az angol The Guardian magazinnak.

Manapság a bőrszín is még mindig kritikus kérdésnek számít, a modelliparban a fekete nőknek a diszkriminációval is meg kell küzdeniük. A sokszínűség ugyanis továbbra is csak jelképesnek mondható. Monique Lhuillie új kollekciójának bemutatóján például 20 modell közül csupán kettő nem volt fehér bőrű. Általánosságban a tendencia hasonló volt a divatheteken is: 10 fehér : 8 színes.

Képtelen elvárások

Mindig is aggodalomra adtak okot a testképzavarról és táplálkozási rendellenességekről szóló hírek, valamint az a veszélyes és hamis üzenetáradat, amelyet fiatal nők millióihoz juttatnak el a divatmagazinok. A brit Vogue egyik szerkesztője, Alexandra Shulman hangot is adott félelmeinek a csontsovány modelleket követelő divatiparral kapcsolatban. A szerkesztő nyílt levelet írt a legnagyobb divatcégekhez, amelyben addig szokatlan módon bírálta a divatházak vezetőit, és egyben arra kérte őket, hogy a jövőben ne anorexiás modellekkel hirdessék magukat. Shulman úgy véli, hogy a csont-bőr lányokat foglalkoztató cégek a magazinokat is belekényszerítik a veszélyes játékba.

Nemrégiben az ausztrál Vogue korábbi szerkesztője is kifejtette véleményét a kérdéssel kapcsolatban. Az interjúban Kirstie Clements egy megszállott kultúrát írt le, amelyben az éhező modellek vattát ebédelnek, és kés alá fekszenek, ha a fogyókúra már nem elég. Szerinte a modellek azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, gyakran szenvednek bulimiától és anorexiától. Cameron Russell modell a TED-ben őszintén beszélt arról, mennyi bizonytalansággal kell megküzdeniük ezeknek a szépnek tartott lányoknak. Folyamatos kritikák és elutasítások övezik karrierjüket, ha nem teljesítik az egyes márkák támasztotta szinte teljesíthetetlen követelményeket.