Az embertelenség mementója

Idén márciusban 70 éve, hogy elhunyt Annelise Marie Frank a bergen-belseni koncentrációs táborban, Németországban. Ez a fiatal lány több millió meggyilkolt és üldözött zsidó ember emlékének jelképévé vált. Carol Anne Lee, Anne Frank életrajzának szerzője szerint Anne sokkal több érinthetetlen szimbólumnál. Naplója, egy kivételesen tehetséges 15 éves lány munkája, betekintés, lenyomat a nem is olyan távoli náci megszállás éveibe, a 20. század egyik legsötétebb időszakába.

Ki volt Anne Frank?

A zsidó származású Anne Frank 1929-ben született Frankfurtban. A lány apjának családja generációk óta élt ezen a helyen békében, ám a gazdasági válság, Hitler hatalomra kerülése és a fokozódó antiszemitizmus véget vetett gondtalan életüknek. Mint akkoriban sokan mások, Otto Frank és felesége, Edith is úgy döntött, hogy elhagyják Németországot. A család Amszterdamban telepedett le, ekkor Anne még csak 5 éves volt. Otto Frank saját üzletet alapított, míg a gyerekek iskolába jártak, felesége pedig a háziasszonyi teendőket látta el. A háború egyre fenyegetőbb közelsége miatt a Frank család először Angliába, majd az Egyesült Államokba akart emigrálni, ám próbálkozásaik elbuktak. 1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, kirobbantva a második világháborút. Hollandia is náci megszállás alá került, amit hamarosan zsidóellenes rendeletek sora követett.

1942. július 5-én Margot Frank behívót kapott, hogy jelentkezzen német munkatáborba. A család ezt követően bujkálásra kényszerült, végül Otto volt cégének hátsó épületében, a Prinsengracht 263. hátsó traktusában találtak menedéket. Frankék 25 hónapig bujkáltak egy másik családdal együtt Amszterdam belvárosában, ebben többen a segítségükre voltak. Segítőik élelemmel látták el őket, gondoskodtak a ruházatukról, illetve a könyvekről, de egyben ők voltak egyedüli kapcsolataik is a külvilággal.

Nem sokkal azelőtt, hogy bujkálásra kényszerültek, Anne a 13. születésnapjára kapott egy naplót. A lány azonnal írni kezdett, feljegyezte gondolatait a családról, a világról, a rejtőzködésről és a háborúról. Naplója igazi lelki támogatást, reményt nyújtott számára. Úgy tervezte, hogy novellát készít belőle, és kiadja Titkos épületszárny címen, ám mielőtt befejezhette volna, a családot elárulta valaki, így őket és segítőiket is letartóztatták.

Először Westerborkba, majd Auschwitzba kerültek. A rémálom azonban folytatódott, a lányokat Bergen-Belsenbe küldték, míg édesanyjuk Auschwitzban maradt. Egyesek úgy vélik, ha a testvérek nem hagyják el Auschwitzot, talán lett volna némi esélye, hogy túlélik a deportálást, mert a tábort 1945. január 27-én felszabadították. A bergen-belseni táborban azonban Anne tífuszt kapott, és 1945 márciusában, mindössze két hónappal a háború vége előtt szervezete megadta magát a betegségnek.

A hagyaték

Anne rejtekhelye, a „Titkos épületszárny” mára híres látványosság Amszterdamban, 1960-ban a házat múzeummá alakították. A fiatal lány szobájának falán újságkivágásokon színészek, többek között Greta Garbo és Ray Millard mosolyognak a látogatóra. Anne világa az amszterdami rejtekhelyen 70 négyzetméterre zsugorodott, ezért naplója szerint szárnyaszegett madárnak érezte magát.  „Itt volt ez a lány – írta Gillian Walnes –, tele élettel, mégis csöndben, suttogva kellett élnie mindennapjait, elfojtva minden nevetést, állandó félelemben és feszültségben. Úgy ébredt mindennap, hogy tudta: ez lehet az utolsó.”

A naplóban megjelenik Anne függetlenségért és identitásért folytatott küzdelme, nővérétől való elidegenedése, az anya–lánya kapcsolat feszültségei, és ébredező szexualitása – emiatt úgy érezhetjük, mintha saját kamaszkorunk küzdelmeit látnánk vissza a lapokon. Carol Anne Lee szerint Anne nem csupán rendkívül tehetséges író volt, de nagyszerű szerkesztő is. Ösztönösen tudta, hogy a nyers őszinteség és humor magával ragadja az olvasót, így a mai újságírás és blogok előfutárának is nevezhetjük naplóját. Ez a perzselő őszinteség köti össze őt az olvasókkal, és teremt igazi kapcsolatot velük.

Ma sem tudni, pontosan mikor haltak meg a testvérek, és melyik tömegsírba temették őket. Bergen-Belsenben csak 1945-ben több mint 17 ezer ember pusztult el. Elsőként az Anne Frank utolsó hét hónapja című 1988-as holland dokumentumfilm közölt részleteket a Frank nővérek utolsó hónapjairól. Willy Lindwer dokumentumfilm-rendező hat nővel készített interjút, akiknek útjai keresztezték egymást a testvérekével. A filmből kiderül, hogy a nővérek viszonylag jó állapotban érkeztek Westerborkba, ám fizikai hanyatlásuk gyors és fájdalmas volt. A táborban uralkodó borzalmas körülmények legalább olyan halálosak voltak, mint a gázkamrák. Nanette König, Anne iskolatársa Bergen-Belsenben is találkozott a lánnyal: „Teljesen kimerültnek tűnt – mondta. – Meglepődtem, mert mindketten csontsoványak voltunk, mégis felismertük egymást.”

A napló sorsa rendkívüli. Miután a Gestapo elhurcolta a családot, egyik segítőjük, Miep Gies visszatért a rejtekhelyre, és hatalmas kockázatok árán megmentette az ott lévő iratokat. A családból egyedül az apa, Otto Frank élte túl a koncentrációs tábort, aki megjelentette lánya naplóját, hogy a világ megismerhesse a háború pusztításait, a szétszakított családok fájdalmát és a gyermekek elveszett álmait.

A The Diary of a Young Girl (Anne Frank naplója) 1947-ben holland, majd 1952-ben angol nyelven jelent meg, ezután számtalan más nyelvre is lefordították. Az angol nyelvű változat rövid időn belül bestseller lett. Otto gondosan ügyelt lánya örökségére: „Ha Anne még élne, most hihetetlenül büszke lenne” – mondta. Segédkezett az Anne Frank Alapítvány létrehozásában is, és olvasók leveleinek ezreire válaszolt a naplóval kapcsolatban egészen haláláig.

Nem kétséges, hogy Anne Frank naplója a 20. század egyik legfontosabb irodalmi alkotása: a fiatal lány műve, személyes sorsa arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy hasonló soha többé ne történhessen meg újra.