Így készült a divat!

A magazinoktól a kifutón át egészen a street style fotózásig a divatvilág számos érdekes alapanyagot tartogathat a dokumentumfilmek számára. A divatipar és elbűvölő szereplői mindig is az emberek érdeklődésének középpontjában álltak. A legtöbben kíváncsi kívülállóként, még ha csak egy pillanatra is, de szívesen lesünk be ebbe a mesés, különös világba. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy az elmúlt évek folyamán filmrendezők sora kísérelte meg bemutatni azokat a bizonyos történeteket, amelyek a kifutók függönyei és divatfotósok lencséi mögött születtek meg, miközben interjút készítettek nem csupán a tervezőkkel, de a modellekkel és a divatszerkesztőkkel is.

A Vogue divatszerkesztői

Az HBO In Vogue: The Editor’s Eye című dokumentumfilmje a Vogue 120. születésnapja alkalmából került képernyőre 2012-ben. A produkció a divat legbefolyásosabb nőinek karrierjébe enged betekintést, és bemutatja, hogyan jutottak el oda, ahol most tartanak: a világ legmeghatározóbb magazinjának, a Vogue-nak az élére. Többek között a főszerkesztő Anna Wintourrel, a kreatív igazgató Grace Coddingtonnal és Tonne Goodmannal készült interjú is bekerült a filmbe. A dokumentumfilm azonban, összehasonlítva Az ördög Pradát visel című mozival, jóval kellemesebb képet fest Wintour személyéről. „Az a személy, akivel mi találkoztunk, a legkevésbé sem felel meg annak az ellenséges képnek, melyet a média és szóbeszéd teremtett róla. Habár annyi igaz, hogy tényleg Pradát viselt” – mondta Fenton Bailey társrendező. A film célja tulajdonképpen az, hogy eloszlassa azokat a tévhiteket, amelyek az évek folyamán elterjedtek a köztudatban. A September Issue még rideg és félelmetes színben tüntette fel a nagy hatalmú Wintourt, az In Vogue: The Editor’s Eye című filmben azonban a hangsúly lekerül róla, ami lehetővé teszi, hogy a többi szerkesztő is reflektorfénybe kerüljön. Coddingtont a munkatársai végtelenül romantikusnak és költőinek írták le, egy olyan nőnek, aki hihetetlenül erősen hisz kreatív elképzeléseiben, és a fotózások előtt a modelleket egy hónapos előkészítő munkára küldi. Ennek során a lányok könyveket és képeket tanulmányoznak, hogy átgondolhassák és beleélhessék magukat a szerepbe, amelyet a fotókon megjelenítenek.  

Dior meg én

Amikor Raf Simons 2012-ben átvette a Dior divatház művészeti igazgatójának székét, a tervezőnek mindössze 8 hete volt arra, hogy létrehozzon egy normális esetben hat hónap előkészületi munkát igénylő haute couture kollekciót. Frédéric Tcheng Dior and I című dokumentumfilmje ezt a stresszes időszakot mutatja be, miközben elkalauzolja a nézőket a kulisszák mögé, ahol az elszánt varrónők valóra váltják Simons kreatív vízióit. És bár első hallásra a történet hétköznapinak tűnik, mégsem az, Tcheng ugyanis érzékletesen jeleníti meg azt az izgalmat és feszültséget, amely a ruhák megalkotásakor jelen volt. A film képein keresztül szinte érezni lehet a ruhák anyagát a kezeink között. Nem csupán az egyes darabok elkészítésének menetéről, illetve a varrási technikáról kaphatunk képet, de a divat emberi oldalával is megismerkedhetünk. Átélhetjük a nyomást és feszültséget, melyet Simons és a többi dolgozó megtapasztalt, és bepillanthatunk ennek az exkluzív világnak az embert próbáló háttérmunkálataiba.

Élet a lencsén keresztül

Kevés fotóművész mondhatja el magáról, hogy képeit olyan széles körben ismerik és ismerik el, mint Annie Leibovitz. A fotós ikonikus portréi olyan hírességeket vonzottak objektívje elé, mint John Lennon, Mihail Barisnyikov és II. Erzsébet királynő. A hírességekről készült személyes fotói nagy hatást gyakoroltak a kor fotóművészetére. A Rolling Stones tagjait 1975-ös turnéjuk során megörökítő, vagy a Yoko Ono mellett meztelenül, magzati pózban fekvő John Lennont ábrázoló, halála előtt néhány órával készült képek által Leibovitz bebocsátást nyert a legfontosabb kortárs művészek körébe. Ezek után olyan kaliberű magazinok tolongtak a képeiért, mint a Vogue vagy a Vanity Fair. Feledhetetlen művei közé tartozik például Demi Moore legendás várandós fotója, mely a Vanity Fair címlapján jelent meg, vagy az Obama család portréja, mely egy hétköznapi amerikai család nem is annyira hétköznapi életét jeleníti meg. Leibovitz a Life Through a Lens című dokumentumfilmben a kezdetekről mesél, és arról, hogyan lett belőle a világ egyik legismertebb fotósa. Emellett a produkcióban megszólal Anna Wintour és Graydon Carter is, akik nyíltan beszélnek Leibovitzról és munkájáról.

Az haute couture titkos világa

Az haute couture fogalma Párizsból indult hódító útjára, a szó jelentése „magas szabászat”, és eredetileg egy francia tervező, Charles Frederick Worth kreációira értették. A kifejezést ma olyan egyedi gyártású, exkluzív divatcikkekre használjuk, amelyeken szinte minden részlet számít, az anyagtól a formákon át a szabásig. Természetesen a kreációk különlegesen elegánsak, és kézzel készülnek, éppen ezért nem az egyszerű földi halandók pénztárcájához szabják őket. Mindemellett azoknak a divatházaknak, amelyek szeretnék megkapni az haute couture címet Franciaországban, szigorú szabályoknak kell megfelelniük. A szabályokat 1945-ben állapították meg, és azóta sem változtak. Margy Kinmonth a Secret World of Haute Couture című filmben Párizstól New Yorkon át egészen Kaliforniáig haute couture klienseket és istenként tisztelt tervezőket kérdez a „magas szabászat” titkairól. Ennek a divatszegmensnek különös előírásai vannak azokkal szemben, akik az exkluzív klub tagjai akarnak lenni. De vajon melyek ezek, és miért olyan fontosak? És miért költenek ennyit bizonyos nők egyetlen ruhára? Még mindig csupán öltözködésről van-e szó, vagy sokkal inkább művészeti formáról? A dokumentumfilmben többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ.

L’amour fou

A 40-es évek francia Algériájában felnőtt Yves Saint Laurent mindig is Párizsról álmodott. Az iskolában igazi számkivetett volt, akit az osztálytársai folytonosan terrorizáltak, ezért a fiú a fantázia birodalmába menekült. Édesanyja divatmagazinjait lopkodta, és megállás nélkül rajzolt, miközben látványos hírnevet álmodott magának. Igazi mese az ő története. Ő volt az a tervező, akit sokan csak a divat Van Goghjaként ismernek, mentális betegségek – köztük mániás depresszió – kínozták egész életén át. Ezért visszahúzódó volt, és önpusztító életet élt, Pierre Bergé azonban, társa mind üzleti, mind magánéletében, haláláig kitartott mellette. Nem véletlen, hogy az elmúlt években több film is készült róla. A 2010-ben megjelent L’amour fou a tervező szerelmi életére helyezi a hangsúlyt. A dokumentumfilmet Bergé narrációja kíséri.