A nárcizmus kora

Egy ókori görög mitológia szerint Képhiszosz folyamisten és Leiriopé boiótiai nimfa fia gyönyörű ifjú volt. Nők százai versengtek kegyeiért, Narkisszosz azonban mindenkit visszautasított. Végül az istenek megbüntették viselkedéséért. Egy nap vadászat közben egy folyó partjára tévedt, s mivel inni akart, a víz fölé hajolt. Megpillantotta a tükörképét, és azon nyomban beleszeretett: addig bámulta magát a vízben, míg bele nem halt. Ebből a tanulságos történetből merített ihletet a pszichoanalízis mesetere, Sigmund Freud, amikor megalkotta a nárcizmus (túlzó önszeretet) kifejezését.

A nárcisztikus ember általában úgy irányítja a beszélgetéseket, hogy mindig hozzá kanyarodjanak vissza. Képtelen hosszú távon másokra figyelni, és ritkán mutat empátiát embertársai iránt. Fontos emberként tekint magára, és folyamatosan úgy érzi, nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Pszichológusok szerint azonban a nárcizmus személyiségzavar, vagyis betegség, és valójában ez a viselkedést sokszor épp az alacsony önbecsülés eredményezi. Úgy tűnik azonban, hogy a társadalom és a mai egyéniséget hangsúlyozó kultúra megerősíti és táplálja ezt a jelenséget.

Korunk egyik legdivatosabb kifejezése, a „selfie” mára a közösségi média, az önimádat és az egoizmus szinonimájává vált. Egyre inkább úgy tűnik, hogy manapság a digitális nárcizmus korát éljük, mely korlátlan lehetőségeket kínál az önreklámozásra.

Egészen a 90-es évekig a média egyfajta kiutat kínált a valóságból azzal, hogy fiktív univerzumot teremtett a sorozatok, szappanoperák és filmek segítségével. Majd megjelentek a valóságshow-k, amelyek a figyelmet ismét a valóságra, a hétköznapi emberre irányították. Az elmúlt évtizedben a közösségi média ezt a jelenséget csak még inkább felerősítette. Lehetővé tette, hogy saját életünk eseményeit is megoszthassuk másokkal, így saját 24 órás műsorunk sztárjai lehetünk. Fogyasztókból végül szereplőkké váltunk.

Digitális nárcizmus

Szakértők szerint valójában a digitális exhibicionizmus és önimádat áll minden sikeres mobilapplikáció és honlap hátterében. A különböző közösségi oldalaknak köszönhetően saját videocsatornánk lehet, leírhatjuk gondolatainkat, követőket szerezhetünk, önjelölt celebekké, márkákká válhatunk. Azt mutatunk meg magunkból, amit csak akarunk, a hibáinkat pedig néhány kattintással törölhetjük. Mostanra már az örök élet sem lehetetlen, hiszen bizonyos közösségi oldalak szolgáltatásában már a halál utáni profilkezelés is megtalálható. Mindez annyit jelent, hogy halálunk után sem kell lemondanunk a közösségi média használatról, hiszen valaki azután is folytatja a posztolást a nevünkben.

Természetesen nem minden közösségimédia-felhasználó narcisztikus, de a közösségi média olyan a narcisztikus személyiségzavarral küzdő embernek, mint a drog. Ők tehát az igazán komoly felhasználók, akik képtelenek elszakadni ezektől az oldalaktól és elképesztő mennyiségű bejegyzést gyártanak. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a selfie-k, státuszmódosítások, követők, bejegyzések és barátok száma pozitívan korrelál a nárcizmussal. A narcisztikus emberek ugyanis nagyobb valószínűséggel használják a közösségi médiát arra, hogy kívánatos – bár sokszor kevésbé valóságos – képet mutassanak be önmagukról a világnak.

Természetesen az még nem probléma, ha elismerésre vágyunk, az egészséges identitás valójában nagyban függ attól, hogy törődünk azzal, amit mások gondolnak rólunk. Ez a civilizált világ alapja, emellett szellemi jólétünkhöz is elengedhetetlen. A probléma ott kezdődik, amikor már a lájkok számától függ az önbecsülésünk, és az állandó elfogadás iránti vágyunk megakadályoz abban, hogy egészséges, boldog kapcsolatokat alakítsunk ki. A digitális nárcizmus hatalmas nyomás alá helyezi az embereket, akiknek így megvalósíthatatlan célokat kell elérniük.

Selfie-mánia

A „selfiezés” manapság kulturális függőségnek tekinthető. Gyakorlatilag mindenki csinálja. Mostanra számtalan elmélet látott napvilágot a jelenség sikerét illetően, a vélemények pedig erősen megoszlanak.

A Slate.com nevű oldal szerint a selfie-k jó hatással vannak a lányokra és nőkre, mert segítenek nekik elfogadni önmagukat. Azt állítják, hogy bár mostanra jelentős előrehaladás történt a nemi egyenlőség felé, sok kislány még mindig abban a tudatban nő fel, hogy a nőnek alázatosnak és szerénynek kell lennie, és a magabiztosság egyenlő a beképzeltséggel. Ezzel ellentétben a selfie-k arra ösztönzik a nőket, hogy megünnepeljék a sikereiket, és büszkék legyenek arra, ahogyan kinéznek.

A New York Times egyik cikke szerint a selfie valójában önkifejezési mód, kommunikációs eszköz, amely összeköt másokkal. Selfie-ket már évtizedekkel ezelőtt is készítettek emberek, mielőtt a kifejezés megszületett volna. Mindez pedig az ember örökös vágyát mutatja arra, hogy megörökítse magát a boldog pillanatokban.

Nem szabad elfeledkeznünk azonban a „selfiezés” negatív oldaláról sem. Az ellentábor a kifejezést az önimádattal és a szexuális eltárgyiasítással hozza kapcsolatba. Sokan egyfajta segélykiáltásként tekintenek rá. Úgy gondolják, a selfie-ken keresztül a társadalom arra tanítja a nőket, hogy a legfőbb értékük a fizikai vonzerejük. A Teen Vogue egy cikke szerint a selfie az emberek értékét képekhez és az alattuk megjelenő kommentekhez köti. Egy kutatás szerint a túlzásba vitt selfie-zés károsítja kapcsolatainkat is, elidegenítheti tőlünk barátainkat.

Bármi legyen is az igazság, valószínűleg a közösségi média és az ezzel kapcsolatos trendek népszerűsége még sokáig töretlen marad. Talán egyszerűen csak egy apró figyelmeztetésre van szükségünk, hogyan használjuk bölcsen és okosan ezeket az oldalakat, és mindeközben ne feledkezzünk el a való életről sem.