Elfeledett divatkellékek

Póló, farmer, dzseki – többnyire ezek a ruhadarabok uralják egy átlagos, modern nő hétköznapi ruhatárát. Bár tény, hogy a fenti darabokban is festhetünk észvesztően csinosan, érdemes gondolatban időutazást tennünk – egy kis nosztalgikus ábrándozás egy olyan korba, amikor a nők még hajcsavaróban aludtak, az utcán kesztyűt hordtak, és a délutáni kávét csipketerítővel lefedett asztalnál fogyasztották el.

Dédanyáink korában valahogy mindennek megadták a módját. A boldog békeidőkben a hétköznapokat és az ünnepeket is egyfajta varázslatos meghittség töltötte be. Az étkezések keményített abrosszal és festői porcelánnal megterített asztalnál folytak, ahogyan a kávézás, teázás is szertartásszerűen zajlott. Ugyanez igaz a nők öltözködésére is: a hétköznapi nő öltözéke átgondolt és rendkívül feminin volt. A táska színe megegyezett a cipőével, és az apró kiegészítőket is nagy gonddal választotta meg viselőjük, ízlésesen hangsúlyozva női mivoltát – és persze eleget téve a korabeli öltözködési protokollnak. Kiegészítőket a 21. századi nő is hord ugyan, a paletta azonban lényegesen leszűkült. Mely divatkellékek koptak ki – sajnálatos módon – a nők ruhatárából?

Kalap

Bár a tavalyi év egyik nagy visszatérője a kalap volt, az elmúlt néhány évtizedben a kalapos hölgyek bizony igazi kuriózumnak számítottak – az ominózus divatkellék az angol királyi udvar tagjainak kiváltsága maradt. Pedig a 20. század első felében a kalap ugyanolyan része volt a mindennapi öltözködésnek, mint a cipő. A húszas, harmincas években egy valódi hölgy nem tette ki a lábát otthonról fejfedő nélkül, a kalap a polgári lét szükségszerű tartozéka volt. A rendkívül népszerű kalapszalonok választéka hihetetlenül széles volt: a fejfedő lehetett turbánszerű, nagy karimájú, sőt még szalmakalap is. A kalapviselés az ötvenes években kezdett visszaszorulni, és inkább a frizurára terelődött a hangsúly.

Kesztyű

Kesztyűt télvíz idején még ma is hordunk ugyan, a mai kesztyűk azonban mind funkciójukban, mind stílusukban különböznek a múlt században divatosaktól. A kesztyű anyaga lehetett szarvasbőr vagy éppen csipke, és ugyanúgy a társadalmi hovatartozás szimbóluma volt, mint a kalap. Akárcsak a fejfedő, a kesztyű egyaránt hozzátartozott az úrinő hétköznapi toalettjéhez, hiszen a „boldog békeidőkben” az illem ezt diktálta. A mindenkori öltözködési trendeket, szabályokat egyébként a korabeli képeslapok is előszeretettel mutatták be. A kesztyű kapcsán érdemes még megemlíteni a közkedvelt téli kiegészítőt, a muffot. Ez a henger alakú, két oldalt nyitott, szőrméből, prémből készült kézmelegítő rendkívül népszerű volt a hölgyek körében.

Bross és egyéb „tűzős ékszerek”

Napjainkban az ékszerdivat többnyire kimerül a fülbevaló, nyaklánc, gyűrű és karkötő viselésben. Persze ott vannak a bokaláncok, illetve a különböző helyeken elhelyezett testékszerek, de ezek túlmutatnak a klasszikus ékszerviselési szokásokon. A múlt században a nők még előszeretettel hordtak díszes brossokat, kalap-, illetve hajtűket. Az ízlésesen megválasztott, csillogó ékszer divatkiegészítő és státuszszimbólum is egyben, amely a diszkrét tündöklés varázsával ruházza fel viselőjét.

Legyező

A legyező, azon túl, hogy az elmúlt századokban kötelező divatkelléknek számított, igazi funkcionális kiegészítő, hiszen a nyári hőségben remek szolgálatot tett. Eleinte elsősorban a kínai és a japán kultúra része volt, később azonban Európában is hatalmas népszerűségre tett szert. A csontból vagy fából készült vázat eleinte papír borította, amelyet idővel olyan nemes anyagok váltottak fel, mint a csipke, a selyem vagy a bársony. A legyező is elsősorban státuszszimbólum volt, de az előkelően frivol úrhölgyek előszeretettel használták kiszemeltjük meghódítására, ismerkedésre is.

Bár a felgyorsult, modern világ egy más típusú, letisztultabb öltözködési kultúrát helyez előtérbe, érdemes lenne olykor ihletet merítenünk egy-egy régi filmből, regényből, esetleg nagyanyánk gardróbjából, hiszen az apró csecsebecsék, díszes kiegészítők igazi ékei lehetnek egy-egy női szettnek. Más időket élünk, mint a nagyszüleink vagy dédszüleink, az igényeink is mások, de néhanapján jó érzés lenne visszahozni a letűnt idők ódon varázsát öltözködésünkbe, ezáltal pedig a mindennapjainkba. Hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy az ördög bizony még mindig a részletekben rejlik.