"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A csomagolás lélektana

A nyaralás utálatos része a bőröndbe pakolás. Kinek hiányzik ez a stressz?

Lelki szemeinkkel már látjuk a tengerpartot, a strandot, a hegyoldalt, a fjordokat vagy a felhőkarcolókat- attól függően, ki, hová készül nyári szabadságra. Nemsokára kipihenhetjük az év fáradalmait, de még előttünk tornyosul egy próbatétel, vagyis az egymásra tolult bőröndök halma. Hogyan pakoljunk be mindent, amire szükségünk van? Mission impossible, és ahelyett, hogy lelazulnánk, még egyszer, a nyári vakáció előtt jól felidegesítjük magunkat.

 

 

Ki szeret pakolni? Vannak művészek, akik origamiként hajtogatják ruhadarabjaikat olyan apró csomagocskákká, hogy bűvésztrükknek tűnik, hogyan varázsolnak belőle- gyűrődés nélkül!- ruhát, inget, szoknyát. És vannak azok, akik beérik egy kicsike bőrönddel, amit hetykén húznak maguk után a reptéren, míg mi nyögünk a súlyhatárt épp, hogy alulról súroló hatalmas rakományunkat vonszolva. Ha a Himaláját készülnénk meghódítani, nyilván kisebb pakkal mennénk- talán, bár nehéz eldönteni, mire nincs szükségünk: a kisollóra vagy a sarokreszelőre?

 

Az internet mindent tud

 

A világhálón milliónyi jótanácsot találni arra, hogyan lehet praktikusan bepakolni a bőröndbe. Rebecca Willis, a Vogue magazin egykori utazási rovatának vezetője már attól a gondolattól ledermed, hogy milyen legyen maga a bőrönd: kemény műanyag vagy bőr, esetleg vászon? Négykerekű vagy kétkerekű? A ruhákat egymásra fektessük vagy csavarjuk össze? Vannak, akik nem gondolnak arra, hogyan repkednek a reptéren a csomagok, és bíznak abban, hogy ha a cipőt a bőrönd aljára teszik, megússzák épségben. Mások mindent nejlonzacskóba tesznek, biztos, ami biztos. A gyűrött ruhákat egy kis gőz majd helyrehozza- szól az egyik úti tipp. Csak bírjuk ki a párával teli fürdőszobában, ha amúgy is 50 fokos kánikula van. És így tovább, a végtelenségig. Arról viszont kevés szó esik, hogyan lehet a csomagolást kevesebb stresszel átvészelni. Elvégre annyi mindenre kell figyelni, ha repülővel utazunk, még a szigorú korlátozást is szem előtt kell tartani. Súly-és méretkorlátok mellett gondolni kell arra, milyen a klíma, milyen ruhát szabad vagy nem szabad esetleg felvenni?

 

Azok a régi szép idők!

 

A távoli, egzotikus országok az utazás demokratizálódásával lettek elérhetők. A 19. század végén egy úticekkerrel neki lehetett vágni a hívogató távolnak. A repülőgép megjelenése pedig valóságos forradalommal ér fel. Amikor még csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy szabadidejükben útra keljenek, az utazás sokkal inkább költözésre hasonlított. A cselédek és inasok több tucatnyi utazóládát, kisebb-nagyobb táskát, és persze kalapdobozt pakoltak be és hurcoltak magukkal városokon, országokon át- nemcsak az urak utaztak, hanem gyakorlatilag az egész háztartásukat, életformájukat vitték magukkal.

 

A férfiaknak talán egyszerűbb elintézni a pakolást, és nem kapnak szívrohamot az üres bőrönd láttán. Nem kell azon morfondírozniuk, hogy zoknit vagy harisnyát, nadrágot vagy szoknyát, ruhát vagy twinsetet, balerinát vagy magassarkút pakoljanak. Nem is beszélve a kiegészítőkről, a sminkkészletről és a kozmetikumokról. Mert a nők úgy érzik, hogy szükségük van mindenre- de ez csak egy érzés, valójában kevesebb is elég lenne. De mivel az öltözet egyfajta rejtőzködés, az, hogy mit viselünk, tanúskodik arról a vágyunkról, hogy beilleszkedjünk. Amikor elutazunk, megtörik napjaink rendje- ezért is megyünk el. Ugyanakkor nem tudjuk, hogyan fogjuk megtalálni a helyünket, jól érezni magunkat az új helye. A csomagolás traumáját az okozza, hogy az utazás nyitotta végtelen lehetőséget kell néhány centiméternyi helyre, néhány bőröndbe összezsúfolni.

 

De nemcsak fejben dől el, hogyan és mit pakolunk, természetesen vannak praktikus megfontolások is, konkrétan: mire van szükségünk. A ruhadarabok bepillantást engedhetnek egy kultúrába: gondoljunk csak arra, hogy némely vallási intézményt, emléket csak akkor lehet meglátogatni, ha a nők lefedik magukat- igen, már megint a nők húzzák a rövidebbet. Vagy nem mindegy, miben megyünk várost nézni: a cipőben elviselhetetlenül melegünk lehet vagy feltöri a lábunkat. Ezt persze addig nem tudjuk, míg egy lépést sem tudunk már duzzadt lábbal tenni, hiába vonz az újabb mediterrán terasz.

 

Az öregedés egyik előnye- gondolhatnánk-, hogy a csomagolás már nem okoz gondot, hiszen tapasztalatunk van abban, mire van szükségünk. A hátránya pedig az, hogy ellenben sokkal kevésbé boldogulunk azzal, ami megvan. Húszévesen még lehet, hogy ment a hegymászás gumicsizmában, de negyven évvel később már valami kényelmesebbre vágyik az ember. Ha egyáltalán eszébe jut hegyet mászni- bár, miért is ne?

 

Bezzeg Mary Poppins!

 

Az egyetlen mód tehát, hogy felkészüljünk a váratlan helyzetekre az, hogy akárcsak egy gazdag viktoriánus utazó, mindent vigyünk magunkkal. Ami persze lehetetlen, hacsak nincs olyan táskánk, mint Mary Poppinsnak. Tisztában vagyunk vele, hogy túl sok ruhánk van, hogy túlságosan kötődünk tárgyakhoz és jó lenne a legtöbbtől megszabadulni. De attól is félünk, hogy hiányos a felszerelésünk és hiányt szenvedünk. Szinte nincs cikk, ami ne idézné a statisztikát: csak a felét használjuk annak a ruhának, amit bepakolunk. Csak éppen nem tudjuk előre, melyik felére lesz szükségünk. Talán egy üzleti út előtt igen, ott túl nagy változatosságra nem számíthatunk. Máskülönben a pakolás lényege, hogy a cucc felére szükség van, a másik fele pedig a biztosíték vészhelyzet esetére.

 

Aki jól pakol, az minden lehetőségre előre gondol. Előre elképzeli az utazás pillanatait, fejben végig is éli, még mielőtt nekivágna. Ha a mindfulness és a meditáció arról szól, hogy a jelenre koncentráljunk, akkor a csomagolás, egy pusztán a jövőre irányuló cselekvés, per definitionem csupa stressz. Megfosztja az utazást spontaneitásának, kalandosságának, ígéretének egy részétől. És Rebecca Willis szerint ez a baj a csomagolással: elrontja a nyaralást.