"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Hétköznapi drámakirálynő

Klasszikus szépsége, eleganciája − mint egy jégkirálynőé, természetessége − mint egy kedves lányé a szomszédból.

Komolyságába szerethető édességet csempész, vidámságának mélysége van. Ha Naomi Wattsról egyszer koktélt neveznének el, az ellentétek találkoznának benne − harmonikusan és üdítően.

 

Akkor lett sztár, amikor sok színésznő már azon kezd aggódni, hogy csillaga a nőkkel híresen gonosz Hollywoodban hamarosan leáldozik. Huszonöt évesen költözött Ausztráliából az Egyesült Államokba: hatalmas kockázatot vállalt, de elég fiatal és naiv volt ahhoz, hogy belevágjon. „Ahogy öregszik az ember, túl sokat agyal, és mindenről le tudja magát beszélni. Jó, ha egy kicsit nyugtalan és kísérletező” − emlékezett vissza önmagára. A kockázatvállalás művészetét anyjától, Myfanwy „Miv” Wattstól is örökölhette. „Anyám mindig nagyon inspirált. Láttam, ahogy nagy kihívásokkal nézett szembe: egyik helyről a másikra költöztünk, miután apám meghalt, Angliából Ausztráliába mentünk. Alig volt húszéves, amikor a bátyám, majd én megszülettünk, minden, amit csinált, ösztönös volt.”

 

 

A szerencse Watts oldalára állt, de nem azonnal. Hollywoodot a legkevésbé sem érdekelte még egy szőke szépség, aki filmográfiájában csupa ismeretlen ausztrál film és tévésorozat szerepelt. Miközben legjobb barátnője, Nicole Kidman már a csillagok közt járt, addig Watts évekig csak küzdött: egyik meghallgatásról a másikra járt, felejthető filmekben játszott, mielőtt 2001-ben feltűnt egy látványos kettős szerepben a Mulholland Drive-ban,

NAOMI WATTS
"Hollywoodot eleinte nem érdekelte egy újabb szőkeség, aki filmográfiájában csupa ismeretlen ausztrál film és tévésorozat szerepelt."
majd egy évvel később A kör című horrorfilmben. Amikor sztár lett, már elmúlt harmincéves, és addigra tudta magáról, hogy kicsoda. Talán emiatt is nincsenek Wattsnak dívás allűrjei, természetes és közvetlen.

 

Minél nehezebb, annál jobb

 

Ha munkáról van szó, Watts folyamatosan kockáztat, és kihívások elé állítja magát. Hírnevet és két Oscar-jelölést szerzett olyan karakterek megformálásával, amelyek nem csupán súlyos érzelmi, de néha fizikai megpróbáltatáson mennek keresztül: ilyen volt a 21 grammban, a King Kongban, A lehetetlenben és a Dianában. „Az emberek kockázatvállalóként tekintenek rám, de én nem mindig érzem, hogy szétfeszít a bátorság. Talán a munkában bátrabb vagyok, mint az élet más területein.”

SIKEREK
"Oscar-díjra jelölték a 21 gramm és A lehetetlen című filmben nyújtott, megrázó alakításáért."

 

St. Vincent-beli alakítását látva ez igencsak szerény megállapítás. A filmben egy terhes, orosz sztriptíztáncosnőt (és alkalmi prostituáltat) alakít. Amikor megkapta a szerepet, kicsit megrettent. Vígjátékban még nem játszott, Bill Murray és Melissa McCarthy mellett szerepelni, akiket komikus géniusznak nevez, zavarba ejtő élmény volt.

 

A teljes cikk a La femme 2015. nyári számában olvasható.