"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Páratlan páros

Bár egyelőre ki sem látszanak a feladatokból, mindketten úgy érzik, hogy emberileg és szakmailag is jól ki fognak jönni egymással!

Újra 50 tehetséget kerestünk, akik kivételes adottságuk, szorgalmuk révén a jövő formálói, meghatározó személyiségei lehetnek. Több száz ifjú tehetség közül a leginkább érdemesek kaptak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek az 50 tehetséges magyar fiatal hat hónapos mentorprogramjában. Ez a program lelke, a kulturális, tudományos és gazdasági élet elismert személyiségei, a mentorok aktív közreműködésével ösztönzi a fiatal tehetségek fejlődését. Négy fiatalt és mentort megkérdeztünk: hogyan tervezik a közös munkát, hol tartanak.

 

Egy roppant elfoglalt mentorált és egy még jobban elfoglalt mentor. Mindketten úgy látják, a nyár második fele lesz inkább alkalmas arra, hogy gyakrabban találkozzanak, és még jobban megismerjék egymást.

 

 

Bán Teodóra számára alig fejeződött be a Budapesti Tavaszi Fesztivál – melynek szervezésében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetőjeként nagy feladat hárult rá –, máris folytatta a munkát, éspedig a Budapesti Nyári Fesztivál előkészítésében, hiszen a rendező Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója. Gyulai Júlia Anna sem látszott ki a feladatokból tavasszal. Coincidance nevű társulatával többször lépett fel Budapesten és vidéken, így egyre többen ismerhették meg az ír sztepp- és a kortárstánc ötvözetével általa létrehozott, egyedülálló stílust és látványvilágot. Míg nem tudnak gyakrabban találkozni, Teodóra addig is felajánlotta Júliának: szívesen vendégül látja a Budapesti Nyári Fesztivál bármely rendezvényére. Legalább ott szót tudnak váltani, együtt élvezhetnek egy-egy előadást.

 

Júlia ennek nagyon örül, ám néhány előadáson már maga is szereplő, ezekre tavasszal még javában próbálnia kellett. Saját tánccsapatával a Merlin című produkciót adja elő a Városmajori Szabadtéri Színpadon július 24-én este, táncosként pedig részese Goldmark Károly Sába királynője című operabemutatójának július 3-án és 5-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Mint Teodóra említi, Júlia már a mentorprogram előtt sem volt ismeretlen számára, hiszen önálló társulatával az előző években fellépett a Városmajorban. Úgy látja, nagyon tehetséges, talpraesett művésszel ismerkedhet meg alaposabban, aki éretten, ügyesen vezeti csoportját, tánckarrierje párhuzamosan fut saját társulatában és különböző más produkciókban. „A tehetség mellett sok

MŰVÉSZET
"Ma a szabadpiacon egész más egy művész helyzete."
összetevője van a sikernek, a fiataloknak jól is kell menedzselniük magukat – magyarázza a mentor. – A táncban ma sok a fellépési lehetőség, de sok a tehetség is, nagy a versengés a piacon.”

 

Mentorált és mentor, a ma táncosa és a Magyar Állami Operaház korábbi balerinája természetesen már találkozott egymással: „Most még csak kialakulóban van a kapcsolatunk, a La femme 50 tehetséget bemutató gáláján szerencsére már tudtunk alaposan beszélgetni. Jólesett, ahogy érdeklődött felőlem, a munkám iránt” – fogalmaz Júlia. „Ha újabb bemutatókat tervez, tudok majd tanácsokat adni, ha van különleges ötlete, szeretném majd tőle hallani, látni. De természetesen már így is helye van a nyári színházban” – jelenti ki a mentor, aki úgy érzi, ez már egy másik világ, az ő karrierjének indulásával össze sem lehet hasonlítani Júliáét. „Friss diplomával az Operába kerültem, a színház gondoskodott rólunk, pályára állítottak minket – emlékezik. – Hamar átélhettem sikereket: tizenkilenc évesen már Rómában, majd a milánói Scalában táncolhattam, még szinte fel sem fogtam. Ma a szabadpiacon egész más egy művész helyzete. Erről is beszélünk majd.”

 

„Augusztus végén, amikor már mindketten ráérünk majd, bizonyára sokat fogunk találkozni, úgy érzem, emberileg is jól ki fogunk jönni egymással” – mondja Júlia. A mentor pedig így látja: „Nagyon érett, karrierjét építeni tudó, vérbeli művésszel van dolgom, akivel és akiért lesz lehetőségünk együtt gondolkodni a mentorprogramban.”