"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A kreativitás mítoszai

Mindannyian képesek vagyunk ötleteket alkotni, de sajnos nem mindannyian vagyunk esélyesek, hogy eljussunk idáig, mert néhány tévhit utunkba áll.

A hiedelmek a misztérium ködébe burkolják a kreativitást, és néhány kiválasztott kiváltságává emelik. Mintha az innováció, a képzelőerő ritka ajándék lenne, amit csak a kreatív alkatok ismerhetnek. Ideje ezeket a hamis bálványokat ledönteni!

 

Tévhit: a kreatív emberek jobb agyféltekések

 

Ilyen, amikor a kreatív embertípusról alkotott elmélet ötvöződik a neurológiai humbuggal. Eszerint az emberek vagy logikus, analitikus elmék, mert a bal agyféltekéjük dominál, vagy kreatívok és nagy képzelőerejük van, mert a jobb agyféltekéjük domináns.

 

 

Ez a gondolat azért káros, mert azt sugallja, hogy ha nem a megfelelő agyféltekénk dominál, búcsút inthetünk a kreativitásnak. Sőt olykor egész konkrét csoportokra alkalmazzák, például a bal agyféltekés menedzsereket szembeállítják az ötletes, jobb agyféltekés marketingesekkel. Helytelenül. Igaz ugyan, hogy a két agyfélteke feladata különbözik, de olyan sok idegköteg kapcsolja őket össze, hogy a legtöbb mentális funkcióhoz mindkét féltekére szükség van. A kreativitással kapcsolatban a jobb agyfélteke fontos szerepet játszik a problémamegoldásban, ugyanakkor a bal agyfélteke például a történetmeséléshez szükséges. Ha a kreativitást kizárólagosan a jobb agyféltekéhez kötjük, nemcsak leegyszerűsítjük az igazságot, hanem tévesen kétfelé osztjuk az embereket. Egy 2013-ban végzett kutatás kimutatta, hogy nincs értelme így csoportosítani őket. A kreativitás szempontjából azt mondani valakire, hogy jobb agyféltekés vagy bal, annyi értelme van, mintha azt mondanánk, hogy Oroszlán vagy Vízöntő jegyű. A kreativitás nem agyféltekétől vagy agyfajtától függ. Az idegtudomány szerint két feltétel szükséges hozzá: egy ember és egy agy.

 

Tévhit: reménykedjünk, hogy a heurékapillanat egyszer majd elérkezik

 

Isaac Newton egy almafa alatt jött rá a gravitáció törvényére, vagyis az ölébe, pontosabban a fejére pottyant az igazság. A hirtelen megvilágosodás mítosza azért vonzó, mert úgy tűnik, mintha villámcsapásként érné a géniuszt. Az ilyen pillanatok azonban elvesznének a több millió között, ha nem előzné meg őket rengeteg kemény munka és kitartás. Newton megszállottan dolgozott, és régóta a gravitáció természetén elmélkedett, már azelőtt, hogy az alma eltalálta.

 

Ez a mítosz azért káros, mert a heurékapillanat elhiteti, hogy a kreativitás passzív folyamat, s csak várni kell és remélni, hogy az áttörés elérkezik. Igaz, hogy a felismerés végső pillanata gyakran meglepetésszerűen köszönt be, mintha hirtelen bukkanna fel a tudattalanból. Azonban hogy ez megtörténjen, a tudatlannak elég nyersanyag kell: szorgalommal és kemény munkával összeszedett tudás és tapasztalat, nyitottság új szempontok iránt. Az heurékapillanat igazából az utolsó lépés egy hosszú, elmélyült munkát igénylő úton – és nem csupán egyetlen lépés.

 

Tévhit: a kreatív emberek magányos, excentrikus géniuszok

 

Romantikus elképzelés, hogy a kreatív ember szorongó, magányos művész. Egy idei kutatás kimutatta, hogy a vizsgálati alanyok egy művet értékesebbnek és jobbnak találtak, ha azt mondták nekik, hogy egy különc ember alkotása. Ez a sztereotípia azért ártalmas, mert azt sugallja, hogy az innovációhoz vezető úton csak kollégák és együttműködő társak nélkül mehetünk végig.

Valójában a kreativitás csapatmunka. Thomas Edisont, aki igen termékeny feltaláló volt, mindig magányos farkasként ábrázolják, pedig valójában mérnökök és tudósok csapata segítette, akik elvégezték az aprómunkát. Michelangelo szintén nem egymagában festette meg a Sixtus-kápolna freskóit: egy csapatnyi tehetséges művész dolgozott vele együtt.

 

Ezzel rokonítható az a téves elképzelés, hogy a kreatív emberek kivételes intelligenciájú géniuszok. Ezt Lewis Terman már 1920-ban megcáfolta, aki nagyon tehetséges gyerekeket figyelt felnőttkorukig – egyikből sem lett nagyon kreatív ember. A magas IQ nem egyenlő a kreativitással. Valóban szükséges valamennyi intelligencia a kreativitáshoz, de a nagyon magas IQ sem nem elég, sem nem szükséges ahhoz, hogy valaki új Michelangelo legyen.

 

Tévhit: a külső ösztönzés segít a kreativitásban

 

A munka világában van értelme annak, hogy minél nagyobb bónuszt ígérnek az alkalmazottaknak, annál jobban dolgoznak. Ha azonban kreativitásról van szó, akár hawaii nyaralást is meglebegtethetnek előttük, attól még nem árasztják el őket a jobbnál jobb ötletek. Sőt, éppen ellenkezőleg. A kutatások azt igazolják, hogy a belső motiváció és jutalmazás a döntő: vagyis magáért a munka öröméért és az elégedettségért érdemes bármibe belevágni. Így eredeti és valóban ötletes megoldások születhetnek. A Harvard Business Schoolban Teresa Amabile érdekes vizsgálatot végzett. Kreatív emberektől kért be olyan munkát, amelyet megbízásra készítettek, és olyat, amelyet saját örömükre. A munkákat aztán egy csapat független ítész nézte át, és anélkül hogy bármit tudtak volna róluk, egyértelműen meg tudták állapítani, hogy melyik készült szerelemből, és melyik a megélhetés érdekében. Ugyanígy kiderült az is, hogy azok az alkotások, amelyek saját örömünkre készülnek, sokkal jobbak, bátrabbak, eredetibbek. Képtelenség lefizetni az embereket, hogy kreatívak legyenek – ez az igazság. 

 

Tévhit: a brainstorming a legjobb módszer, hogy a jó ötletek találkozzanak

 

Az a hiedelem már megdőlt, hogy a kreatív zseni magányosan alkot. A leghasznosabb, leginnovatívabb ötletek gyakran elmék találkozásából születnek. Emiatt terjedhetett el az az elgondolás, hogy a legjobb az, ha a kreatív emberek összegyűlnek ötletelni. A legtöbbször ez azt jelenti, hogy egy csoport ember ül egy asztal körül, és ötletekkel dobálóznak, miközben próbálnak egy problémára megoldást találni. Kisebb vagy nagyobb cégeknél szinte általános, holott a kutatások időről időre megerősítik, hogy az emberek sokkal jobb és sokkal több ötlettel rukkolnak elő, ha egyedül dolgozhatnak, mintha egy teremben összezsúfolva időre kell világot váltani.

 

Ez nem a magányos zseni mítoszával ellentétes, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy először szükség van arra, hogy az ember egyedül dolgozhasson egy problémán, majd később másokkal együttműködve folytassa. Sok fontos találmány és innováció ötletek egyesüléséből született. Az ötletek önmagukban még nem sokat érnek, és a kreatív folyamat egyértelműen nem egy jó ötlettel ér véget – inkább ott kezdődik. A lényeg az, hogy a kreatív munkához szükséges képzelőerő mindenkiben ott rejlik, de erőfeszítés nélkül nem lesz gyümölcsöző. Szükség van elmélyedésre, figyelemre, nyitottságra, együttműködésre.