Gátlások hálójában

Introvertáltság, félénkség, szociális fóbia. Három olyan fogalom, melyet a modern kor embere hajlamos összekeverni. A 21. század társadalmában a magabiztos, karizmatikus személyek többnyire komoly előnyöket élveznek a magányos, csendes, visszahúzódó emberekkel szemben. De vajon miért értékeljük olyan nagyra az extrovertáltságot, miközben az introvertált személyeket antiszociálisnak, sőt különcnek bélyegezzük?

Susain Cain az angol The Guardian magazinnak adott interjúban elmondta, ez a jelenség bizonyos mértékig a „kulturális DNS-ünkbe” van kódolva. Szerinte a nyugati társadalmak görög-római ideálokra épültek. Mint tudjuk, ezek nagy hangsúlyt fektettek a nyilvános beszédre, vagyis a retorikai készségekre. Ez a társadalom a tettet mindig is többre becsülte a szemlélődésnél. A meggyőzőerő, a kiállás a többlettermeléssel, a kereskedelemmel rendkívül fontossá vált ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el munkájában. A 20. században megjelentek a filmsztárok, és ők lettek a legfontosabb iránymutatók arra nézve, hogyan is kell feltűnőnek lennünk. Egyszóval az extrovertáltság gyakorlata már réges-régen mélyen belénk ivódott.

Introvertált sikerek

Az introvertált–extrovertált személyiségtípust a híres pszichológus, Carl Jung különböztette meg egymástól az 1920-as években. Azóta rengeteg tévhit él az introvertált személyekkel kapcsolatban. Gyakran tartjuk őket barátságtalannak, sznobnak, olyannak, akik érdektelenek másokkal szemben.

Az introvertált ember azonban nem szégyellős vagy antiszociális, sokkal inkább arról van szó, hogy kevésbé ingergazdag környezetben érzi jól magát. Az introvertált személyek csendesek, tartózkodók és visszahúzódók. Társaságban inkább szemlélődnek, megfigyelnek, ahelyett hogy belefolynának a beszélgetésbe, megfontoltak, érzelmeiket nem szívesen tárják ki idegenek előtt. Hosszabb társasági együttlét után szükségük van egy kis magányra, feltöltődésre.

Tévedés azonban, hogy az introvertált személyek kevésbé sikeresek vagy értékesek, sőt. Még a legtehetségesebb emberek között is akadtak olyanok, akik ha tehették, távol maradtak a tömegtől. Ilyen például az Apple társalapítója, Steve Wozniak is, a Harry Potter-könyvek híres írónője, J. K. Rowling, vagy a 20. század egyik legnagyobb géniusza, Albert Einstein.

Bár kutatások szerint az emberek egyharmada introvertált, a legtöbb intézmény, iskola és munkahely az extrovertált személyiséget üdvözíti. Pedig nincsen semmilyen bizonyíték arra, hogy a legbeszédesebb emberek rendelkeznek a legjobb ötletekkel. Egy felmérésből kiderült: a legtöbb tanár úgy gondolja, hogy az ideális diák az extrovertált. Emellett az a teljesen téves elképzelés terjedt el a köztudatban, miszerint a megfelelő vezető szükségképpen extrovertált személyiségjegyekkel rendelkezik.

Valójában az introvertált emberek nagyon is élvezhetik a közszereplést, és nem félnek a vezetői szereptől sem. Bill Gates, Abraham Lincoln, Gandhi és még számtalan más vezető létezett a történelem folyamán, akiket introvertáltnak minősítettek. Az ilyen típusú vezetők elősegítik a csapatmunkát, jobban figyelnek társaikra, teret engednek másoknak, emellett pedig a legemberpróbálóbb helyzetekben is képesek megőrizni  hidegvérüket. Nyilvános beszédek előtt általában alaposabban felkészülnek, és kétszer is meggondolják, mielőtt valamit kimondanak. Ez a tulajdonságok pedig nagyszerű szónokká teheti őket.

Természetesen az sem igaz, hogy introvertáltként szükségképpen antiszociálisnak is kell lennünk. Bár az efféle személyiségnek valóban több magányos percre van szüksége, mint extrovertált társainak, ettől még ő is igényli a társaságot, csak másképpen. Az introvertált szívesebben beszélget szűkebb körben vagy kettesben, és inkább az oldalvonalról szemléli a parti eseményeit. Az introvertált szereti az embereket, de a minőséget keresi a mennyiség helyett, kiterjedt ismeretségi háló helyett inkább kisebb társaságokat alakít ki maga körül. Bizonyos szempontból azt is mondhatnánk, hogy jobban szereti az embereket, mint az extrovertált, hiszen nem sajnál időt és energiát arra, hogy alaposabban is megismerje a körülötte lévőket.

Egy modern betegség: a szociális fóbia

A szociális szorongás vagy fóbia ezzel szemben – amikor valaki elsöprő szorongást vagy zavartságot érez mindennapos társas helyzetekben – sokkal inkább a modern kor pszichiátriai betegségének mondható. Ilyenkor a szorongás intenzívebb és tartósabb, mint ha valaki csak szégyenlős. A beteg erőteljes félelmet érez: attól retteg, hogy mások figyelik, és ítélkeznek fölötte. Ezért nagyon óvatos, gondosan ügyel minden egyes mozdulatára, ami azonban kihat a munkájára és tanulmányaira, negatívan befolyásolhatja a teljesítményét. A szociális fóbia már a társas helyzetet megelőzően jelentkezik, s az ilyen ember mindent meg is tesz, hogy elkerülje a közösségi szituációkat. A szociális fóbia jellegzetes tünete a pánikroham, mely felgyorsult pulzusszám, remegés, légszomj, szédülés és hányinger formájában jelentkezik.

Fontos megjegyezni, hogy míg az introvertáltság legtöbbször velünk született személyiségjegy, és általában egész életünkben velünk marad, addig a szociális fóbián lehet és érdemes is változtatni pszichológus-pszichiáteri segítséggel.