Kalauz hedonistáknak

Kik jelentik egy hedonista számára a hősöket? Nem a keleti vallási hagyományok nagy alakjai, mivel belőlük hiányzik az e világi tünékeny örömök iránti lelkesedés. Buddha elutasította ugyan az aszkézis rögös útját, de inkább a vágyaktól való megszabadulást, semmint kielégítésüket vallotta. Az iszlám és a kereszténység sem kínál több lehetőséget. A hívők istenük kedvében akarnak járni, nem az emberében. A judaizmus már kellemesebb kompromisszumot kötött – bár végtelen számú előírását képtelenségnek tűnik mind betartani –, de mint a többi egyistenhívő vallás, árgus szemmel figyeli, hogy a hívek az isteni törvények szellemében cselekedjenek.

Igazából a nyugati filozófia történetében egyik gondolkodó sem zengte az élvezetek dicséretét. A filozófusok megfontoltak, merengők, elmélyültek, visszahúzódók, annyi eséllyel lehet hedonistát találni közöttük, mint vegetáriánust a mészárszéken. Kant szigorúan prédikált a kötelességtudatról, és még Platón gyönyörei is elérhetetlenül elvontak és intellektuálisak maradtak. Egy igazi platonista inkább csak elmélkedik a tökéletes lakomáról ahelyett, hogy elfogyasztaná.

Ám van egy görög filozófus, akinek neve eggyé vált az élet élvezetével, különösen az érzéki gyönyörökével, azon belül is az étkezés örömeivel. Epikuroszt, aki az i. e. 3. század elején követőivel egy athéni kertben élt, nem a filozófusok élvonalában tartják számon. A kereszténység virágkora idején valóban – egyszerűen szólva – piszkos fantáziájú disznónak tartották. Egy 12. századi püspök arról panaszkodott, hogy a világ tele van Epikuroszhoz hasonlókkal, mert a nagy sokaságban kevés ember akad, aki nem esik a kéj rabságába. De Epikuroszt saját korában is gyakran támadták. Egyik elégedetlen követője azt terjesztette róla, hogy Epikurosz annyira túleszi magát, hogy napjában kétszer hány, és hírhedt éjszakai filozofálgatás folyik a kertjében négy nővel, akiket Hedeiának (Édeske), Erotionnak (Kéjecske), Nikidionnak (Kis Győzelem) és Mammarionnak (Nagy Csöcs) hívnak. Hogy valóban igazat állított-e, sosem derült ki.

De minden okunk megvan rá, hogy ne higgyünk ellenségeinek. Olyan forradalmi és a vallás minden elemétől mentes elméletet fogalmazott meg a világegyetemről, hogy akkor is hírhedtté és megosztóvá vált volna, ha éppenséggel józan eunuchként örökké böjtölt volna. Epikurosz azt állította, hogy a világ apró, anyagi atomokból áll, amelyek addig keringenek, mígnem véletlenszerűen összeütköznek, és létrehozzák azokat a formákat, tárgyakat, lényeket, amelyeket látunk. Amikor az atomjaink széthullanak, meghalunk. Még az olümposzi istenek is csak atomhalmazok, semmilyen fontos szerepük nincs a világegyetem működésében, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy az emberek mit kezdenek magukkal vagy mással. Epikurosz számára a filozófia célja az, hogy az emberek boldogok legyenek, s hogy ezt elérjék, az egyik legnagyobb feladat, hogy a vallás által keltett szükségtelen félelemtől megszabaduljanak.

Különösen fontos, hogy az ember legyőzze halálfélelmét és rettegését a szenvedésteli túlvilágtól. „A halál semmit sem jelent számunkra, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van, a hálál pedig az érzékelésnek a megszűnése. Az a helyes felismerés, hogy a halál semmit sem jelent számunkra, a halandó életet azért teszi örvendetessé, mert nem tételez fel a halál után végtelen időt, hanem elveszi a halhatatlanság utáni vágyat. Semmi szörnyű nincs az életben annak, aki helyesen megértette, hogy a nem-létben sem lesz semmi szörnyű.”

Epikurosz gondolkodásának vallásellenes téziseit elkötelezett híve, a római Lucretius vitte tovább, akit később Szent Jeromos azért akart feledésre ítélni, mert szerinte a római filozófus egyszerűen megőrült egy ajzószer túladagolása következtében.

Mindent a hasnak

Epikurosz valóban mondta, hogy ahhoz, hogy az ember boldog legyen, először is jól kell laknia. Ezt könnyű volt kiragadni a kontextusból, és Epikuroszt talán emiatt tartották a falánkság apostolának. Valójában azonban Epikurosz elvetette a szélsőségek minden formáját, és egyszerű étrendet javasolt. Híres kertje, amelyet idősebb Plinius az első városfalak közé épült rusztikus kertként említ, nem buján burjánzó lugas lehetett, hanem egyszerű gyümölcsös és zöldségeskert. Nyilván nyugalmas menedéket adott a városi nyüzsgés elől, mert Epikurosz számára a nyugalom volt a legnagyobb élvezet. Szemben a faragatlan élvhajhásszal, akinek riválisai láttatni akarták, Epikurosz ellenezte a mértéktelenséget. Az intenzív gyönyörök folyamatos hajhászása rossz véghez vezet: az ember kielégíthetetlen vágyainak poklába kerül, amelyből nincs szabadulás. A hedonistának ügyelnie kell arra, hogy a fájdalom vágyai beteljesületlensége miatt ne homályosítsa el szellemét, ne vegye el nyugalmát, mert felborítja az élvezet és fájdalom kényes egyensúlyát.

A legjobb élet az – állítja Epikurosz –, amelyben a test mentes a fájdalomtól, és az elmét nem zavarja semmi. Ez 21. századi ésszel negatív krédónak is tűnhet: ha ma írna önsegítő könyvet, Epikurosz valószínűleg elismerné, hogy ennél azért kicsit magasabb célokat is ki lehet tűzni. Védelmére legyen mondva, az egészség és a kiegyensúlyozottság valóban fontos a boldog élethez, és könnyű őket lekicsinyelni, ha szerencsés módon egészséges és harmonikus életet élünk. De a leghasznosabb intés napjaink tanácstalan hedonistáinak, akik a kísértés szédítően széles választékával állnak szemben, a következő: önmagában egyetlen élvezet sem gonosz; csakhogy az eszközök, amelyekkel bizonyos élvezeteket megszerzünk, olyan fájdalmakat okoznak, amelyek sokszor nagyobbak, mint maguk az élvezetek.