"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A Magyar Dal Napja

Még alig ért véget a X. Gyógy-Bor Napok Fesztivál, máris új attrakcióval készül hazánk egyik legsokoldalúbb fürdővárosa, Bükfürdő.

A város hivatalos honlapján, a www.visitbuk.hu oldalon elindított visszaszámláló 2015. szeptember 13-án, vasárnap fog leállni, amikor hivatalosan is kezdetét veszi a Magyar Dal Napja rendezvénysorozat.

 

A Magyar Dal Napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg, mely a nagy sikernek köszönhetően a következő esztendőben már országos eseménnyé nőtte ki magát. Az elmúlt években, szeptember második vasárnapján átlagosan 150 órányi zene szólt, és több mint ezer előadó lépett színpadra, népszerűsítve ezzel a magyar zenét, teret adva az ismert fellépők mellett a helyi előadóknak is.

 

 

A városi és regionális összefogásnak köszönhetően az egész hétvégét betöltő rendezvénysorozatban a helyi turisztikai szereplők és a közeli Szombathely és Zsira is közreműködik. 2015. szeptember 13-án, a Bükön fellépő együttesek a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum parkolójában kialakított koncerttéren szórakoztatják a közönséget. Délelőtt az apróságok tapsolhatnak és táncolhatnak a Kakaó zenekar és a Tarisznyások együttes népszerű gyerekdalaira, majd helyi csoportok mutatkoznak be széles zenei repertoárral. A délebédhez a nemzetközileg is elismert Pannon cigányzenekar és tanítványai szolgáltatják a muzsikát, délután pedig közel tucatnyi formáció váltja egymást a színpadon. A fellépők között számos kiváló előadó és zenekar is megtalálható, egyebek közt az 1962-es Ki mit tud?-on bemutatkozó Express együttes, a modern jazz-zene hercegnője, Harcsa Veronika, a nagymesterek, Karácsony János és Somló Tamás, továbbá a platinalemezes Kowalsky meg a Vega és hazánk egyik legnépszerűbb alternatív rockzenekara, a Pál Utcai Fiúk. Az estet az idén 15. születésnapját ünneplő MTV EMA Worldwide Act-díjas 30Y zenekar zárja. Aki szeretné megismerni a környéket, de a jó zenéről sem akar lemaradni, annak igazi csemege a városban egész nap közlekedő zenevonat, amelynek fedélzetén amatőr zenekarok szolgáltatják a látványt kísérő dallamot. Bük, Zsira és Szombathely között a már hagyományos 30Y jelzésű kultúrbusz szállítja a közönséget, amelynek utasterében koncertfotó-kiállítás is megtekinthető.

 

A kérdésre, miért fontos egy népszerű fürdőváros számára, hogy csatlakozzon egy olyan országos mozgalomhoz, amely túlmutat az idegenforgalmi célokon, Tóth Tamás a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezetője azt válaszolta: Bük város számára mindig is fontos volt a hagyományos értékek megőrzése mellett új hagyományok teremtése. Ezért nem volt kérdéses, hogy teljes elkötelezettséggel pályázzanak a Magyar Dal Fővárosa címre, elfogadva azt a körülményt is, hogy az idei évtől ennek a megtisztelő címnek inkább csak eszmei értéke van, mivel egyéb marketingtámogatást a pályázat kiírója már nem tud biztosítani. Terveik szerint ezentúl minden évben szeretnének otthont adni a magyar kultúra egyik fontos elemének, a magyar dalnak.