"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Időutazás Anne Carrère-ral

Ötévesen már Edith Piaf minden dalát ismerte a ma még csak harmincéves Anne Carrère, aki műsorával most Budapestre is ellátogat!

Időutazásra készüljön az, aki jegyet vesz a karácsony és szilveszter közötti Piaf! The Show című műsor három előadásának valamelyikére: Montmartre utcái, a La Vie en Rose című dal és más, Edith Piaf előadásában klasszikussá vált nóták engednek bepillantást a híres francia énekesnő életébe. „Edith Piaf része az életemnek” – mondja Anne Carrère, majd elmeséli „megismerkedésük” történetét: a nagymamájával együtt hallgatták Edith Piaf lenyűgöző hangját, így ötévesen már ismerte a híres francia énekesnő minden dalát. „Mindegyiket imádom énekelni” – teszi hozzá. Profi énekesként 15 éve állt színpadon, amikor úgy érezte, kész arra, hogy Edith Piaf nyomába érjen. Jól tudja azonban, hogy Edith Piafból nincs még egy, a színpadon csupán utánozhatja őt. Viszont az több puszta előadásnál, egyszerre játssza és testesíti meg őt.

 

„Rengeteg munka és persze öröm előzi meg azt, amikor a színpadon állva a dalait énekelem, de nagyon élvezem… Edith Piafnak nagyon nehéz élete volt, éppúgy tele szerelemmel, mint tragédiákkal. Azt hiszem, csak egy erős karakter adhatja elő hitelesen a dalait, aki életének minden percét szenvedéllyel éli, ahogy én is teszem. A színpadon állva életem néhány nagyon nehéz szakaszához tehát vissza-vissza nyúlok ilyenkor” – meséli arról, hogyan áll össze egy-egy előadás.

 

 

Anne Carrère egyetemes nyelvük miatt szívesen nyúl Edith Piaf minden dalához, pedig pályája során Piaf több mint 400 dalt énekelt el. Kedvencei azonban neki is vannak, így azt már most tudjuk, hogy a decemberi budapesti koncertsorozaton a l’Hymne à l’amour című dal is felhangzik.

 

A felkészülés azonban nem csupán a dalok elsajátításáról szólt, annál sokkal többet jelentett. Az egész csapat azon dolgozott, hogy minél többet tudjanak meg Edith Piaf életéről. Könyveket bújtak, ismerősökkel, barátokkal találkoztak, hogy a legtökéletesebb képet kapják az énekesnő életéről, dalairól. Sokat merítettek a 2007-es, itthon Piaf címen vetített francia–brit–cseh filmből is, amely egy évvel később a leghíresebb filmfesztiválokon söpört be díjakat: egy Golden Globe-, két Oscar- és négy BAFTA-díj került fel a készítők polcaira.

 

„Nekem azonban ez sem volt elég, még többet akartam tudni róla, ezért megkértem a produceremet, hozzon össze Edith Piaf bizalmasával, barátjával, akivel 1957 után együtt is dolgozott. Így találkozhattam Germaine Ricorddal és Bernard Marchois-val, Germaine egy barátjával, aki most is a párizsi Piaf Múzeum direktoraként dolgozik. Ők mindent tudtak Piaf életről, karrierjéről, az összes róla keringő sztoriról” – meséli Anne Carrère, miként vette ki részét a munkából. Hogy Piaf életének két ilyen fontos szereplőjével találkozhatott és beszélgethetett, önmagában hatalmas érdem, de még büszkébb lehet arra a mondatra, ami elhagyta szájukat, miután meghallgatták tőle Piaf L’accordéonniste és Paris című dalait. „50 éve nem hallottunk ehhez fogható hangot” – emlékezik vissza az énekesnő.

 

 Az új Piafként emlegetett Anne Carrère energiája és kisugárzása a világ minden táján elvarázsolja közönségét, a Piaf! The Show díszlete, hangulata pedig előidézi az emlékeket. A kivetítőn az Edith Piaf életéről eddig napvilágra került fotók mellett ezúttal soha nem látott képeket is megcsodálhatunk, miközben Anne Carrère énekét négy zenész kíséri majd.

 

Természetesen néhány anekdota sem maradhat el, „míg a zenészek feljönnek a színpadra, gyakran mesélem el azt, amikor Germaine, Piaf említett bizalmasa az egyik turnéra emlékezett vissza. Piaf ugyanis annyira fáradt és beteg volt az egyik alkalommal, hogy a show rendezője le akarta mondani a koncertjét. Piaf erre nagyon mérges lett, és az öltözőjéből egyenesen a színpadra rohant. Maga mögé vetette a függönyt, és a közönség legnagyobb meglepetésére azonnal énekelni kezdett. Persze a zenészek, akik még nem álltak készen, gyorsan a színpadra siettek. Ez volt Piaf. Senki nem mondhatta meg neki, hogy mit tegyen.”A francia énekekért rajongó Anne Carrère 2014-ben vett részt a PARIS! The Show válogatóján, melynek producere és rendezője Carrère hangjától és karizmájától elbűvölve azonnal felkínálta neki Edith Piaf szerepét.

 

A Piaf! The Show az idei év legnagyobb francia sikere: eddig 23 országban, összesen 120 koncerten mutatták be, ahol mintegy félmillió jegy fogyott el, 2016-ban pedig még többet szeretnének eladni. December elején a Nizzai Opera színpadán mutatták be, ahova a híres zeneszerző, Charles Dumont is ellátogatott – ő írta a Non, Je ne regrette rien című dalt, amelyről mindenkinek Piaf jut eszébe.

 

 

Anne Carrère folyamatosan énekel és ír, olyan művész, aki minden színpadra lépésekor újraértelmezi a szenvedélyt. Még csak 30 éves, de már a legnagyobb sikereket tudhatja maga mögött, és nem csak a koncertsorozattal. A Dél-Franciaországból származó nő, aki otthon négy testvére mellett a legidősebbként nőtt fel, magabiztosan lép színpadra. Carrère először táncolni tanult: a klasszikus, a jazz- és a breaktánc után tanulmányait zeneelmélettel folytatta, és megtanult fuvolázni, zongorázni, első énekóráit pedig 12 évesen vette. Eltökélt, érzékeny és energikus egyszerre, hiszen művészi felkészülése érdekében szigorú ütemtervet állított össze magának, miközben tanulmányait sem hagyta abba. Irodalomból szerzett diplomát, majd csatlakozott első zenekarához, és hihetetlen gyorsasággal vált a show business jól ismert sztárjává.