Egy színészóriás emlékére

Alan Rickman, a milliók által csodált és szeretett brit színész 2016. január 14-i halálhíre megrendítette a filmipart. A színházi és filmvilágban egyaránt elismert művész 69 évesen hunyt el Londonban. A sztár, akit hipnotikus erejű lágy hangja és bravúros színészi játéka tett összetéveszthetetlenné, generációkon át nagy népszerűségnek örvendett. Rickman a fiatalabb korosztállyal is megtalálta a hangot, amikor magára öltötte Piton professzor talárját a híres varázslótanoncról szóló filmekben. A Harry Potter-filmek szereplői, illetve stábtagjai elsők között vettek búcsút tőle, és fejezték ki gyászukat a halála miatt. Mint azt Daniel Radcliffe írta: „Rickman nagyszerű színész volt, és hűséges, akire mindig számítani lehetett.” Az írónő, J. K. Rowling is megrendültségének adott hangot: „Nincsenek szavak arra, mennyire megdöbbentett Alan Rickman halálhíre. Csodálatos színészt és remek embert ismerhettem meg benne.”

Persze Rickman korántsem volt beskatulyázható egyetlen szerepbe, elég csupán, ha végigtekintünk életútja legfontosabb szakaszain, és láthatjuk, milyen sokszínű karrier állt a háta mögött.

A kezdetek

A biography.com szerint Alan Sydney Patrick Rickman 1946-ban született Nyugat-Londonban egy ír katolikus gyári munkás és egy walesi metodista háziasszony gyermekeként. A színész később úgy emlékezett vissza a kezdeti évekre, mint amelyek szegénységben, mégis gondtalan boldogságban teltek, egészen édesapja haláláig. Rickman már gyermekkorában is nagy rajongója volt a művészeteknek, és hamarosan ösztöndíjat nyert a londoni Latymer Upper Schoolba, ahol több iskolai darabban is fellépett.

Ezután a grafikusi pálya mellett döntött, így először a Chelsea-i Művészeti és Formatervezési Főiskolán, majd a Royal College of Artban folytatta tanulmányait. Miután lediplomázott, néhány barátjával Graphiti néven céget alapított.

Nem sokkal később, 1965-ben egy amatőr drámaklubban találkozott feleségével, Rima Hortonnal, akivel szerelmük egészen a színész haláláig kitartott. Bár kapcsolatuk kiegyensúlyozott volt, mégis csupán 2012-ben, negyvenévnyi együtt töltött idő után kötöttek házasságot.

26 éves korában Rickman úgy döntött, hogy felvételizik a világ egyik leghíresebb és London egyik legrégebbi drámaiskolájába, a Royal Academy of Dramatic Artba. „Elkerülhetetlen volt, hogy egy idő után színészi pályára lépjek, de úgy éreztem, más utakat is be kell járnom előtte – mondta később a sztár, majd hozzátette –: egy nap aztán megszólalt egy hang a fejemben. Rájöttem, hogy eljött az idő, nincs több kifogás!” Rickman a drámaiskolában töltött évek alatt szabadúszó dizájn-, illetve grafikusi munkákat vállalt, valamint díszlettervezőként dolgozott, hogy eltartsa magát. Az iskola elvégzése után 1978-ban csatlakozott a világ egyik legelismertebb színházi társulatához, a Royal Shakespeare Companyhoz, ahol fellépett többek között William Shakespeare A vihar bábdráma, valamint a Lóvátett lovagok című darabjában is. Ennek ellenére láthatólag elégedetlen volt a színházi világ működésével. Mint mondta, „az egész olyan volt, mint egy gyár, ahol futószalagon termelték a darabokat, és ahol egyszerre rengeteg előadásban kellett helyt állni, miközben a fiatal színészek fejlesztésére nem jutott elég idő”. Miután otthagyta a társulatot, az 1980-as évek nagy részében különböző BBC-sorozatokban, rádiódrámákban és repertoárszínházakban lépett fel.

Ikonikus gonosztevők szerepében

A színészkarrierjében 1985-ben következett be a nagy fordulat, amikor főszerepet kapott a Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című darabjában. Az író Rickman közreműködésével fejlesztette tovább az eredetileg 18. századi francia regényt. „Alan játék közben szinte hipnotikus erővel rendelkezett nem csupán a nézők, de színpadon lévő kollégái felett is.” Először Londonban lépett fel a felejthetetlen gonosztevő képében, majd később a Broadwayn is bizonyított ebben a szerepben, mely meghozta számára a Tony-díj-jelölést.

Ezt követően egymás után találták meg a gonosz karakterek. 1988-ban megkapta első hollywoodi filmszerepét is a Die Hard című moziban, melyben a kegyetlen terroristát, Hans Grubert alakította.

Mikor először fölkeresték az ötlettel, meglepetten csak ennyit mondott: „Mi az ördög ez? Én nem játszom akciófilmekben!” Rickman azonban olyan színész volt, aki nem félt sem a váratlantól, sem az ismeretlentől. Így később mégis meggondolta magát, mert mint nyilatkozta, olvasás közben magával ragadta a forgatókönyv, és a tény, hogy „minden egyes fekete karakter pozitív színben tűnt fel a történetben”.

Miután 1990-ben szerepet kapott Tom Selleck mellett A Winchester mestere című kalandfilmben, három sikerprodukcióban (Takard el a szemem; Szívből, igazán; Robin Hood, a tolvajok fejedelme) is megmutathatta magát. Az említett szerepek meggyőzték a filmipart, hogy Rickman tökéletes gonosztevő, ám ezt a címkét a színész mégsem kedvelte igazán. „Egyetlen általam játszott karakter sem írható le csupán egy szóval. Nem számít, mit játszom, ezek a szerepek ennél sokkal összetettebbek. És azt gondolom, a legtöbb színész ugyanígy van ezzel, amikor az alakításairól kérdezik” – nyilatkozta egy alkalommal a sztár.

Ezután kissé lassított a tempón, habár továbbra is megannyi jelentős alkotásban láthatták őt a nézők. 1995-ben játszott az Értelem és érzelem című filmben, majd a Rasputin: Dark Servant of Destiny meghozta számára a Golden Globe- és az Emmy-díjat is.

Egy varázslatokkal teli időszak

2000-ben egy hosszú, nyolc évig tartó projekt vette kezdetét az életében, amikor elvállalta Piton professzor szerepét a Harry Potter-filmsorozatban. J. K. Rowling kifejezetten őt szemelte ki a karakterhez. Sőt! Még a könyvsorozat addig meg nem jelent, bizonyos részleteibe is betekintést engedett a színésznek, hogy Rickman a karakter háttértörténetét is figyelembe véve készülhessen fel az alakításra. „Úgy gondoltam addig nem tudom megfelelően eljátszani a szerepet, amíg nem ismerem teljes egészében Piton történetét, és ezt Jo Rowlinggal is közöltem. Ezután a rendelkezésemre bocsátott egy olyan információt, amelyet azelőtt még senkinek, a családjának sem volt hajlandó elárulni.”

Amikor a színészt egy interjúban arról kérdezték, felismerik-e az utcán az említett szerepnek köszönhetően, csupán ennyit mondott: „Angliában ritkán fordul elő, hiszen menet közben szinte mindenki a járdát bámulja. Emellett a fekete paróka, a talár és a sápadt arc jelentősen átalakította a külsőmet. Amikor az emberek látnak engem taxi után rohanni az utcán, nem igazán ismerik fel bennem Piton karakterét. Egyszerűen nem erre a jelenetre asszociálnak a mélabús szereplőre gondolva.”

Az egyéb filmes és színpadi sikerek azonban a 2000-es, Harry Potterrel töltött évek alatt sem maradtak el. Olyan produkciókban láthattuk ez idő alatt Rickmant, mint például az Igazából szerelem, a Hósüti, a Váltság-Nobel-díj, a Borban az igazság, vagy a Sweeney Todd. Legutóbbi filmszerepei között volt Ronald Reagan elnök A komornyik című moziban, Frank Benson az Eye in the Skyban, valamint Absolem, a hernyó az Alice Csodországban folytatásában. Rickman filmes elfoglaltságai ellenére sem távolodott el a színpadtól, és időről időre visszatért a reflektorfénybe. 2002-ben a közönség Noel Coward Magánélet című darabjában láthatta, melyet a londoni sikert követően a Broadwayn is bemutattak. További jelentős színpadi sikerei között tartják számon a Cleopatrát, melyben Helen Mirrennel játszott együtt, a John Gabriel Borkmant Ibsen tollából, valamint a Seminart.

Utolsó munkájában egy jótékonysági videóhoz kölcsönözte hangját. A This Tortoise Could Save a Life című kampányfilm gyermekmentő és menekültügyi segélyszervezetek támogatására készült. A felvételt a színész saját otthonában rögzítették Londonban, még november végén.

Bár Rickman sosem kapott Oscar-díjat, emiatt egy percig sem kérdőjelezte meg a saját tehetségét, hiszen ahogyan ő mondta, „egy színész dolga nem az, hogy díjakat nyerjen”. Állítása szerint: „A színészek a változás ügynökei. Egy film, egy színdarab, egy könyv vagy akár egy zenemű is képes lehet arra, hogy jelentős változást hozzon a világba.”