Női szerepeink

Reneszánszát éli az úgynevezett genderkérdés, sokat vitatkozunk mostanában arról, hogy mi is a nő szerepe a társadalomban. A legnagyobb port persze a gyerekvállalás ügye kavarja: szinte mindenkinek megvan a véleménye róla, akár politikus, művész, üzletember, akár villanyóra-leolvasó, vagy éppen a szomszéd. Érdekes módon a csatározások alakítói leginkább a férfiak – férfiak szállnak szembe egymással, hogy bebizonyítsák: ők bizony jobban tudják, hogy nekünk, nőknek mi a jó, és hogyan kellene élnünk, cselekednünk. Mi, nők, a csatározások alanyai pedig sokszor nem is értjük, a 21. században hogyan folyhat vérre menő vita arról, hogy a fehérnép otthon üljön fakanállal a kezében, vagy mehet-e önmegvalósítani. Persze ott van a másik kérdés is: kinek mit jelent az önmegvalósítás? Hiszen senkit nem kellene karóba húzni azért, mert számára a beteljesíteni kívánt életcél az otthonteremtés, illetve gyermeknevelés, és ugyanúgy az sem az ördögtől való, ha egy nő inkább függetlenül, karrierálmai beteljesítésével képzeli el a jövőt. De mit is jelent ma hazánkban gyermeket vállalni?

Az anyagiakon túl – gyermekvállalás és a mindennapok

Manapság nőtársainkkal folytatott beszélgetéseink során, illetve a közösségi médiumok böngészése közben szemet szúr a tény, hogy egyre több nő érvel amellett, miért is nem kíván a jövőben gyermeket vállalni. Bár a tendencia szomorú, némiképpen meg lehet érteni, ha valaki ezt az (édes) terhet nem kívánja a nyakába venni, hiszen családosként sem egyszerű élni mai rohanó világunkban. A magyar családok némiképpen szerencsések, hiszen a jogszabályok lehetővé teszik, hogy az anyák akár három évig is otthon maradjanak gyermekükkel, és közben még anyagi támogatásban is részesülnek (az más kérdés, hogy a támogatás mire elég).

De mi jön azután? Hiszen míg a boldog békeidőkben egy átlagos polgári család fejének fizetése elég volt arra, hogy eltartson egy családot, ez napjainkban kevesekre igaz. Bár a mai napig léteznek főállású anyák, azért a legtöbben valamilyen formában mégis visszatérnek a munka világába, akár azért, mert a családi kassza nem viseli el a kiesett bevételt, akár azért, mert az édesanyának egyéb ingerekre is szüksége van. Egy dolog azonban biztos: teljes állás mellett (ami már régen nem 8 órát jelent) fizikai képtelenség a nőknek minden szerepben helyt állniuk, az életük egy szegmense hátrányos helyzetbe kerül. Van, hogy a gyermek látja kárát, máskor a háztartás vagy a párkapcsolat, de nagyon sok esetben a nő maga az, aki mindenre szorít időt, csak saját magára nem. Erre lenne megoldás a távmunka, a részmunkaidő, illetve a job sharing (a munka megosztása).

Ma Magyarországon azonban igen elenyésző azon édesanyák száma, akiknek megadatik ez a lehetőség. Egy 2015-ös adat szerint hazánkban a részmunkaidős foglalkoztatás mindössze 6 százalék. Az opció többnyire a teljes állás, vagy a semmi. A munkáltatók ráadásul sokszor szóba sem állnak az álláskereső édesanyával, hiszen kisgyerekes nőt foglalkoztatni nyűgnek számít: betegség, tavaszi szünet, zongorafellépés stb. miatt a szülőnek olykor otthon kell maradnia. Régen ezt is könnyebben meg lehetett oldani, hiszen segítettek a nagyszülők. A mai nagyszülők azonban sokszor még maguk is aktív munkavállalók, így esély sincs arra, hogy ugrasszuk őket, amikor a gyerek reggelre belázasodik. Mindemellett – a nagyfokú fejlődés ellenére is – a mai magyar társadalom még mindig erősen patriarchális beállítottságú, így az otthonnal és a családdal kapcsolatos teendők nagy része általában még mindig a nőre hárul.

Már megint az a bizonyos skandináv modell

Mint sok minden másban, a skandinávok e téren is példát mutatnak. Az északi országokban felismerték, hogy a születések számának növeléséhez az anyagi juttatásokon túl szemléletváltásra is szükség van. Köztudott, hogy Svédországban a gyest az apákra is kiterjesztették. Eszerint mindkét szülő jogosult hét hónap „szülési” szabadságra, ebből kettőt az édesapának kell kivennie. Az otthon töltött időben a szülők megkapják korábbi fizetésük 75 százalékát. És ott van persze a másik skandináv példa.

Norvégiában nagy hangsúlyt fektetnek a nők foglalkoztatására, európai viszonylatban az élen járnak. Igen magas a részmunkaidős foglalkoztatottak aránya, ami sokak szerint ösztönzően hat a gyermekvállalási kedvre. Mindemellett a bölcsődei és óvodai ellátás igen fejlett. A norvég államvezetés igyekszik elérni, hogy a férfiak is fokozottan vegyék ki részüket a háztartásból és a gyermeknevelésből. És bár nem skandináv, de érdemes közelebbről megvizsgálni a francia „csodát” is, ahol viszonylag magas, 1,8 feletti az egy nőre jutó születésszám. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újszerű családmodell elterjedése a gyermekvállalási kedvre is pozitív hatással van.