Az iráni nők ellentmondásos élete

Nem is olyan régen történt, hogy a Nemzetközi Röplabda Szövetség tiltakozott az iráni diszkrimináció ellen, az országban ugyanis nők nem vehetnek részt olyan sporteseményen, ahol férfiak versengenek egymással. A nyugati féltekén oly természetes jogok korlátozásával nem egyszerűen az élő közvetítések nyújtotta örömöktől fosztják meg az iráni hölgyeket, számos más területen is érzékelhető ugyanis a különbség a házasság intézményétől a váláson keresztül a gyermekfelügyeletig. Ráadásul politikai nyomás is nehezíti a helyzetet, az állam népessége növeléséről szóló tervei befolyásolják például a fogamzásgátlók piacát – olvasható a Human Rights Watch oldalán.

Irán nemzetközi megítélése hatalmas változásokon esett ugyan át, amióta az elmúlt két évben elindultak az atomreaktorokat érintő egyeztetések, és tárgyalóasztalhoz ült Irán, az USA és számos európai ország vezetője. A tárgyalások eredményeként fokozatosan megszüntetik az országot érintő gazdasági korlátozásokat, az embargó feloldásán és a gazdasági versenyképesség megerősítésén túl azonban még sok a tennivaló. Amíg ugyanis az országot irányító vallási vezető az ország konzervatív lapjában a nemek közötti egyenlőséget „Irán számára elfogadhatatlannak” nevezi, csupán csepp lehet a tengerben, hogy maga a miniszterelnök, Hasszán Rohani támogatná a nők jogainak kiterjesztését, vagy hogy zárt ajtók mögött igenis sokan nem értenek egyet a legfőbb vezető elveivel.

Bonyolult folyamatok vezettek el a mostani helyzetig: egészen 1979-ig, az iszlám forradalomig ugyanis aligha vettünk volna észre különbséget egy francia vagy egy iráni nő öltözködésében, szokásaiban. Ekkor azonban a külföldi befolyást megelégelve az ország bezárkózott, a vallást pedig mindenek fölé emelte, ami oda vezetett, hogy ma például a házasságban élő nők férjük engedélye nélkül nem hagyhatják el az országot. A tiltásnak esett áldozatául tavaly szeptemberben Nilofar Ardalan, az iráni női futballcsapat kapitánya, aki így nem vehetett részt a Malajziában megrendezett nemzetközi játékokon. Egy nőnek nem ajánlatos az említett sportrendezvényekre sem elmennie, hiszen az iráni mérkőzéseket ellenőrök járják, és akit ott találnak, mint a 25 éves iráni–brit kettős állampolgárt, Ghoncseh Ghavamit egy teheráni röplabdabajnokságon, a rendőrség letartóztatja. Ezekhez a példákhoz csak néhány hónapot kell ugyan visszamennünk az időben, sokan számítanak arra, hogy az Irán elleni szankciók lebontása lassan, de közelebb viszi Iránhoz a Nyugatot, mindenféle tekintetben.

A folyamat kétségkívül elkezdődött, és ma már két világ él egymás mellett: a férjét lépésekkel hátrébb követő, testét és arcát fekete lepellel eltakaró asszony és az érdekeiért karakánul kiálló nő mintája – meséli ezt már Bérczi Zsófia, a hazai Élőkép Társulat vezetője, aki januárban társulatával együtt meghívást kapott a teheráni Fadzsr Nemzetközi Színházi Fesztiválra, ahol Lepkévé válás – Konspiráció című és két másik előadásukat összesen tíz alkalommal mutatták be. „Találkoztam egy iráni színésznővel, akivel a kiutazásunk előtt fél évig leveleztem. Megérintett a nőiessége, lágysága és karakánsága. Élvezet volt azt is látni, amint az elegáns és gyönyörűen kifestett iráni nők, miközben beszélgetnek valakivel, meg-megemelik a fejük hátsó részén átvetett sáljukat, mintha folyton meg kellene igazítani, és ezáltal láthatóvá válik szépen ápolt frizurájuk” – mesélt azokról a nőkről, akik számára nem a fekete, mindent eltakaró csador az egyetlen választási lehetőség. Ennek ellenére érezte, hogy az ottaniak különbséget tesznek nők és férfiak között. Adódott például olyan helyzet, amikor tudomást sem vettek Bérczi Zsófiáról, bizonyára nem is gondolták, hogy ő a meghívott darab rendezője.

Az egyik legmeghökkentőbb azonban számára a vallási erkölcsrendészek működése volt. „Még mielőtt a nagyközönségnek bemutattuk volna az előadásunkat, megnézték, és mivel több jelenetet szexuálisan izgatónak, vagy más okból erkölcstelennek gondoltak, megmondták, hogy mit alakítsunk át benne, és esetleg mit hagyjunk ki belőle. Nagyon kényelmetlen helyzetet szült ez, hiszen a férfiakból álló csoport azt magyarázta nekünk, akik mindannyian nők vagyunk, hogy hol látszik ki a mellünk, fenekünk, mellbimbónk, és hogy ez vagy az a forma férfi vagy éppen női nemi szervre emlékeztet. A kommunikáció persze udvarias volt, de utasító is” – mondta el tapasztalatait. Általában azonban nagyon szimpatikusnak találta az iráni embereket, ahol más kultúrákhoz hasonlóan a legtöbb családban fellelhető a felek közti egyensúly: amikor három napot töltött párjával az oázisban, a vendégházat üzemeltető házaspár férfi tagja naphosszat szállította a látogatókat a buszhoz, míg a felesége megvendégelte őket.

Ne hagyjuk tehát, hogy a média, vagy néhány rossz tapasztalat miatt negatív ítélet szülessen meg bennünk Iránról. Kevesen tudják például, hogy a parlamenti képviselők hat százaléka, a miniszterek közül pedig négy fő nő. Amikor pedig Vida Ágnes, a gazdagmami.hu szerzője tavaly részt vett Iránban egy konferencián a nők szerepéről, számos pozitív tapasztalattal tért haza. Beszámolójából tudjuk, hogy az iráni nőknek nem kell szégyenkezniük foglalkoztatási adataik miatt sem: a közszférában például több nő dolgozik, mint férfi, ráadásul a közügyekben aktív nők aránya is évről évre növekszik. Még abból is a legtöbbet hozzák ki, hogy a hagyományok és a vallási előírások miatt idejük nagy részét egymás társaságában töltik. Számos civil szervezet születik így, amelyek tagjai egymást segítik a boldogulásban, nem csoda hát, ha egy kis vállalkozó kedvért sem kell a szomszédba menniük. Nincs is mitől megriadniuk: az iráni nők magasan képzettek, saját vállalkozást indíthatnak, sportolhatnak. A magas vállalkozási kedvhez persze hozzátartozik, hogy míg Európában tíz nőből kilenc dolgozik, ott csupán három, egy saját vállalkozás azonban számukra is megteremtheti az anyagi függetlenséget. 

Fotó:  Élőkép Társulat