Filmes gasztropillanatok

Az evés egyik legelemibb szükségletünk. Persze ezzel a vitathatatlan ténnyel jólesik takarózni, amikor a héten már a sokadik csokis sütit vagy carbonara tésztát tömjük magunkba. Gyarló dolog, de legtöbbünk számára az evés több puszta szükségletkielégítésnél, sokkal inkább örömszerzés, vigasztalás, ünneplés, komfortérzet-helyreállítás. Az elmúlt években kirobbant gasztroforradalom is rávilágít arra, hogy egy-egy finom étel elfogyasztása része a tökéletes közösségi élménynek, egy vidám baráti vacsorának, egy meghitt családi ebédnek, esetleg egy romantikus randevúnak. Az étkezés jelentőségét az (érzelmi) életünkben a filmipar is felismerte, és az elmúlt közel száz évben számos olyan film, illetve filmjelenet született, amelyek az evést hol groteszk, hol vágykeltő, hol már-már költői formában tálalják.

A nagy zabálás

A francia–olasz koprodukcióban készült A nagy zabálás – ahogyan azt a cím is sejteti – a filmtörténet azon alkotásainak egyike, amelyben a leghangsúlyosabban és talán a leggroteszkebben van jelen az étkezés. Az egész cselekmény a fogyasztás körül forog, azonban itt nem egyszerű gasztronómiai ábrázolásról van szó: Marco Ferreri filmje igen erős kritikája a modern fogyasztói, illetve jóléti társadalomnak, amelyben a mértéktelen evés a fent említett fogyasztói attitűdöt jelképezi. Adott négy barát, akik úgy döntenek, hogy eltöltenek egy hedonista hétvégét egyikük fényűző házában. A jól szituált, értelmiségi férfiak előkelő körülmények között, pazarabbnál pazarabb ételköltemények között töltik napjaikat. Eleinte úgy tűnik, pusztán egy fenséges lakomának vagyunk szemtanúi, a fogyasztás idővel azonban olyan méreteket ölt, hogy azt már nézőként is nehéz savlekötő nélkül elviselni. Sorra érkeznek a hatalmas adagok, egyre nehezebb az emésztés, végül prostituáltak is megjelennek a házban, és az evés mellett a szexualitás is ijesztő méreteket kezd ölteni. Az étkezés és a testiség összefonódik, azonban hőseink mindkettőtől olyannyira telítődnek, hogy a film végére belehalnak a mértéktelen fogyasztásba. A nagy zabálás egy jól megtervezett, teátrális öngyilkosság ábrázolása.

Csokoládé

A Juliette Binoche főszereplésével készült Csokoládé összefoglalja mindazt, amit kedvenc bűnös élvezeti cikkünk kapcsán érezhetünk – vágy, bujaság, beteljesülés, bűntudat, boldogság, felszabadultság… A film hősnője egy kis francia faluba érkezik lányával, ahol csokoládéboltot nyit. Nagyböjt idején. A helyi vallásos közösség ezt nem tolerálhatja, így a falu lakói igyekeznek látványosan bojkottálni a beinduló üzletet. Persze a gyarló kíváncsiság felülemelkedik a konzervatív nézeteken, és hősnőnk a csokoládén keresztül egyre több szívbe férkőzik be. A csokoládé többek életében hoz fordulatot, felmelegíti a fagyos érzéseket, felszabadítja a gátlásokat, vagyis nem puszta édességként, hanem afrodiziákumként és egyben mediátorként jelenik meg a filmben.

Szindbád

Ha már áttérünk a hazai kínálatra, egyértelműen Huszárik Zoltán 1971-ben bemutatott Szindbádja szolgált a legmarkánsabb filmtörténeti gasztropillanattal a nagyközönség számára. Az élet értelmét az érzéki, illetve kulináris élményekben kereső Szindbád – Latinovits Zoltán játékának köszönhetően – fogalommá nőtte ki magát a magyar filmművészetben, akárcsak a legendás vendéglős jelenet – húsleves minden bizonnyal még nem mutatott olyan jól, mint Szindbád tányérján. A csodálatosan gyöngyöző húsleves a bicskával belevagdalt erős paprikával mindenkiből előhozza a meghitt családi ebédek emlékét, az anyai gondoskodást, az otthon képét. Huszárik Szindbádja előtt egyébként az általános vélemény az volt, hogy Krúdy Gyula novelláit nem érdemes filmre vinni, hiszen egyetlen mozgókép sem fogja tudni megteremteni az alapművekhez méltó képi világot. Huszáriknak mégis sikerült a lehetetlen, és a méltán népszerű húsleveses jelenet egyik mérföldköve volt egy új típusú filmnyelv kialakulásának.

És egy bónusz: A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője

Bár A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című film tágabb értelemben véve akár kulináris kalandnak is nevezhető, azért Peter Greenaway filmje kapcsán merész húzás lenne gasztronómiáról beszélni. Az 1989-ben bemutatott, nagy port kavart alkotás nagyrészt egy véreskezű gengszter éttermében játszódik, mégsem a felszolgált homárra emlékeznek azok, akik látták. A film végén hősünk saját kezűleg végez felesége szeretőjével, aki bosszúból látványos körítéssel tálalja fel halott szeretőjét férjének, és arra kényszeríti, hogy fogyasszon is az emberi testből. A film lenyűgöző díszletei között a kannibalizmus ábrázolása hihetetlenül felkavaró, és óriási port kavart a film megjelenésekor.