"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Fesztiválok a javából

A nyár legjobban várt fesztiváljai nem csupán a zene, de a művészet és a gasztronómia szerelmeseinek is tartogatnak meglepetéseket 2016-ban.

A nyár ismét számtalan nagyszerű programot kínál a szabadtéri szórakozás szerelmeseinek. Híres előadók, zene, művészet, színház, különleges ételek és italok, valamint felhőtlen kikapcsolódás várja azokat, akik úgy döntenek, ellátogatnak a legnagyobb hazai fesztiválok valamelyikére.

 

Emlékszem, Sopronban…


Június 28-án 24. alkalommal nyitja meg kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, amelyet az év elején Európa legjobb közepes méretű fesztiváljának választottak Hollandiában. A világsztár-kínálatból a legnagyobb érdeklődés az Iron Maiden, a The Prodigy, Wiz Khalifa, Slayer és az Axwell & Ingrosso páros fellépését kíséri, miközben a VOLT szervezői büszkék arra is, hogy a legtöbb magyar fellépővel ugyancsak a VOLT-on találkozhat a közönség. Ma már bérelt, főműsoridős helye van a fesztiválon a Halott Pénznek és a Wellhellónak is, éppen úgy, mint a Brainsnek, a Vad Fruttiknak, az Irie Maffiának vagy éppen az Intim Torna Illegálnak, de mellettük jelen lesz például a Tankcsapda, vagy a Lovasi vezette Kiscsillag, a Punnany Massif, a 30Y, a Hiperkarma és a Supernem is. Ugyancsak a VOLT-on, egy különlegesnek ígérkező, jubileumi koncerten ünnepelhetjük a Quimby 25. születésnapját, és Rúzsa Magdi is visszatér Sopronba.

Az idei év újdonságai között szerepel a 40 méter magas óriáskerék, a Folk színpad és a VOLT-Fő-Tér-Kép produkció, amelynek keretében a Tűztorony tövében kortárs művészek és a közönség macskaköveket felhasználva hatalmas képet készít.

 

Fotó: Varga Benedek 

 

A Telekom VOLT Fesztivál továbbra sem csak a zenéről szól: napközben beszélgetések, színházi előadások várják a vendégeket, de az idei programban egy nagyszabású verseny is zajlik, öt napon át. A jelentkező csoportoknak a saját városuk képviseletében naponta több feladatot kell teljesíteniük, amelyek egy része a helyszínen, mások a belvárosban valósulnak meg. 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a VOLT is teret ad a megemlékezésnek, több helyszínen idézik meg a forradalom emlékét, az 56-os Emlékbizottság támogatásával.

 

Zene a vízparton

 

Az idén tizedik jubileumát ünneplő Soundon már a nulladik napon beüzemel minden helyszín, tehát a fesztivál immár öt teljes napon át, maximális fordulatszámon pörög, július 6. és 10. között. Rekordszámú, majd 100 nemzetközi sztárvendég teszi tiszteletét a Balaton partján, köztük a korábban már bejelentett Grammy-díjas duó, Macklemore & Ryan Lewis, valamint az elektronikus zene világhírű reprezentánsai közül a 2015-ben a világ legjobb DJ-párosának választott Dimitri Vegas & Like Mike, jelenleg a világ harmadik legjobb DJ-jeként számon tartott Martin Garrix és a szorosan őt követő negyedik, a trance műfaj királya, Armin van Buuren. Hozzájuk csatlakozik most újabb 30 nemzetközi név és a magyar zenei élet színe-java, akikkel teljessé vált a több mint 200 fellépőt számláló lista, a 2016-os Balaton Sound zenei programja.

 

A zenei programokon túl a tizedik Sound megünneplésére számtalan meglepetéssel készülnek a szervezők a fesztiválnak otthont adó Zamárdi szabadstrandján és a Balaton vizén. A korábbi években megszokott vizuális elemek, látványos dekorációk, sok ezer négyzetméternyi vízre épült stég, terasz és koktélbár mellett különféle új attrakciókkal, egyedi megmozdulásokkal és különféle játékokkal várják a Sound rajongóit egy közös ünneplésre.

 

A Balaton Sound szervezői az idei évtől új szolgáltatással is kedveskednek azok számára, akik igazán különleges élményre vágynak. A nemzetközi house, tech-house és deep house szcéna élvonalába tartozó előadók július 6. és 10. között, minden délután speciális daytime szetteket játszanak a Balaton Sound Party Boatján. A hajó a programnapokon 14 órától már dübörögve várja a látogatóit, 15 órakor fut ki, amikortól kezdetét veszi egy 4 órás féktelen party-utazás a nyílt vízen.  A Badacsony Katamarán tehát 5 napra bulihajóvá változik, amely első osztályú hangtechnikával, koktélbárral és megpihenésre alkalmas területtel egyaránt el lesz látva.

 

Fotó: balatonsound.hu 

A Szabadság Szigete


Úgy tűnik, a Sziget szervezői idén is méltók szeretnének lenni a tavalyi évadra elnyert „legjobb fellépőket felvonultató európai fesztivál” elismerésre. A nagy érdeklődésre számító eseményen még nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra, a higiéniára, a látványra és a szolgáltatások minőségére. Idén – a régi időket idézve – újra szerdától szerdáig tart a Sziget, azonban ugyanúgy Mínusz egy és Nulladik nappal felvezetve az öt teljes fesztiválnapot, mint az előző pár évben. 

 

A legjobban várt külföldi előadók sorában találjuk többek között Rihannát, a Muse-t, David Guettát, John Newmant, a Die Antwoordot, Hardwellt, SIA-t, a Bastille-t, a SUM 41-t és a The Chemical Brotherst. A nulladik nap szupersztárja Rihanna lesz, aki Észak-Amerika és Európa legnagyobb stadionjai és arénái mellett a Sziget Fesztiválköztársaság Nagyszínpadára is elhozza legnagyobb slágereit és legújabb lemezanyagát egy exkluzív fesztiválkoncert keretében.

A hazai zenei élvonal sorakozik fel a „magyar zene színpadán”, ahol a VOLT Fesztivál családias hangulata és a jó zenék együttesen garantálják a felhőtlen szórakozást. A magyar zene központi helyszínén délutántól felvonul a hazai zenei élet krémje a legismertebbektől a legígéretesebb feltörekvőkön át, hiszen itt lép fel többek között a Kiscsillag, a Bin-Jip, Péterfy Bori & Love Band, Hiperkarma, a MiddleMist Red vagy éppen a Szabó Balázs bandája. A koncertek után mindennap hajnalig tartó buli vár, a talpalávalót a legnépszerűbb DJ-k szolgáltatják.

 

 Fotó: Mohai Balázs 

 

A zenei élményeken túl természetesen a Szigeten most is helyet kapnak kulturális programok. Színházi és táncos produkciók, cirkuszi előadások, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, különböző játékok sorával várják az érdeklődőket. Idén újra ellátogat a Szigetre a Transe Express francia utcaszínházi társulat. Legújabb produkciójuk, a című előadás varázslatos utazásra invitál Jules Verne világába, ahol a víz alatti mélység legmélyebb bugyrain, tűzön és levegőn át követhetjük a társulat tagjait egészen a Holdig. A Múzeumi Negyed kiemelt programeleme a párizsi Musée national de l'histoire de l'immigration (Bevándorlástörténeti Nemzeti Múzeum) utazó kiállítása lesz, a Sziget egyik kiemelt témája – a migráció és menekültkérdés történeti és kulturális áttekintése – keretében. A 2016-os Szigeten a tavalyi évhez hasonlóan nagy helyszínen, de még több programmal, két színpadon, sátorban és szabadtéren egyaránt, naponta két-két előadással várja a Színház- és Táncsátor az érdeklődőket. A szabadtéri színpadon délután és este a kortárstánc fiatalabb generációja mutatkozik be, magyar és nemzetközi előadók részvételével.

 

A Sziget múltidéző házi vidámparkja, a Vándor Vurstli változatlan jókedvvel és varázslatos játékokkal várja idén is a játékos lelkű szigetlakókat. Vásári mutatványok, célba dobó szerkezetek és szemfényvesztések színes kavalkádjából épül fel az ötnapos káprázat, a jelen lévő úri közönség szórakoztatására.

 

A Sziget vendéglátásának változatossága ma már nem kérdés, kínálata nemzetközi mércével mérve is egyedülálló, s híre van annak, hogy a minőségi vendéglátásra egyre nagyobb az igény és a törekvés. Így lehet az, hogy immár külföldről is érkeznek vendéglátósok, mint például Szlovákia legjobb éttermének, a Fou Zoonak a fesztiválokra dedikált kitelepülése, a FoodStock. És persze lesz minden, mint eddig a hamburgertől, a pizzán át a legjobb és legizgalmasabb FoodTruck őrületekig, a magyar háztáji termékkülönlegességektől a különböző nemzetek étkéig.