Életkezdők krízise

A 20-as éveinknek a kalandokról és lehetőségekről kellene szólniuk, ám a karrierrel, valamint a családalapítással kapcsolatos vélt vagy valós társadalmi nyomás gyakran vezet szorongáshoz, illetve depresszióhoz, amit a pszichológusok kapunyitási pánikként emlegetnek. Az életközépválsághoz hasonlóan a kapunyitási pánik esetében is érzékeli az illető, hogy új életszakaszba kellene lépnie, ám a változás gondolata félelemmel, bizonytalansággal tölti el.

A jelenségre Alexandra Robbins és Abby Wilner hívta fel a figyelmet 2001-ben, amikor Quarterlife Crisis című könyvükben rámutattak, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csupán az idősebbek szenvednek az idő múlása miatt. Mint írják, míg az életközépválságot sokan sokféleképpen vizsgálták, ez idáig kevesen fordítottak figyelmet a jellemzően fiatal felnőtteket sújtó problémának. Amikor a fiatalok közel két évtized iskolában töltött idő után kikerülnek a való világba, a szerzők szerint egy sor, a karrierjüket, pénzügyeiket, otthonukat, és társadalmi életüket érintő sorsdöntő kérdéssel találják szembe magukat. A megannyi új feladat, elvárás és lehetőség közepette nem csoda, hogy időnként tehetetlennek, határozatlannak, nyugtalannak érzik magukat.

Maga a koncepció persze már sokkal korábban is létezett. Általában a híres  fejlődéspszichológusnak, Erik Eriksonnak tulajdonítják, aki megalkotta a pszichoszociális fejlődésmodellt. Erikson 1950-ben megjelent Gyermekkor és társadalom című úttörő könyvében azt állítja, hogy minden életszakasznak megvannak a maga kihívásai, amelyek később jelentős hatással vannak az egyén személyiségére. Erikson egyébként maga is átélte a jelenséget. Miután otthagyta a művészeti iskolát Münchenben, éveken keresztül csak utazgatott Németországban és Olaszországban. Később munkát vállalt Bécsben egy festőközpontban, ahol megismerkedett Anna Freuddal, Sigmund Freud lányával, akinek hatására pszichoanalízist kezdett tanulni a bécsi Pszichoanalitikus Intézetben.

Család és karrier

A londoni Greenwichi Egyetem professzorai szerint a kapunyitási pánik jellemzően 25–35 éves korosztály problémája, és általában nagyobb számban érinti a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőket, illetve azokat, akiknek határozott elképzeléseik vannak az életükről és a jövőjükről. A pszichológus dr. Oliver Robinson által vezetett kérdőíves kutatás során megkérdezett fiatalok több mint 86 százaléka tapasztalt teljesítménykényszert és fokozott lelki nyomást a magánéletével, illetve a karrierjével kapcsolatban. Míg a válaszadók egy részét a pénzügyi helyzetük aggasztotta, miután úgy érezték, nem keresnek eleget, addig másokat nagyobb félelemmel töltött el a gondolat, hogy nem találnak párt maguknak, és nem lesznek képesek családot alapítani még 30 éves koruk előtt. Damian Barr Get it Together: A Guide to Surviving Your Quarterlife Crisis (Szedd össze magad: Útmutató, hogy hogyan vészeljük át a kapunyitási pánikot) című könyv szerzője szerint a mai 25 évesek körülbelül ugyanazt a nyomást tapasztalják meg ma, amelyet korábban a negyvenes éveikben járó férfiak és nők éreztek.

A helyzeten a közösségi médiából érkező üzenetek sem javítanak. Alice Stapleton karrier- és életvezetési tanácsadó a forbes.com-nak adott interjújában elmondta, az olyan közösségi médiaoldalak, mint a Facebook, a Twitter vagy az Instagram gyakran szülnek irigységet. Az említett portálok naponta bombáznak minket az ismerőseinkkel kapcsolatos információkkal, így folyamatosan nyomon követhetjük mások sikereit, örömteli pillanatait. Mindez azonban nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy úgy érezzük, mi magunk nem tettünk le semmit az asztalra, és nem elég izgalmasak a mindennapjaink. Nem szabad azonban elfelejtetnünk, hogy a közösségi média a legkevésbé sem reprezentatív, senki sem tudhatja, mi rejtőzik a csillogó felszín alatt. Az életvezetési tanácsadó szerint nem érdemes a szüleink, vagy akár barátaink eredményeihez mérni magunkat, ennél sokkal fontosabb, hogy felnőttként saját elvárásokat állítsunk fel önmagunkkal szemben. Az embereket manapság már nem elégíti ki csupán a pénz, azt akarják, hogy a munkájuknak célja, értelme legyen, és tetteikkel hatást gyakoroljanak a társadalomra is, melyben élnek. A szakember mostanra számtalan fiatalnak segített elindítani a saját start-up vállalkozását. Mint mondja, a start-upok nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy nyomot hagyjunk a világban, és saját értékeinknek, érdeklődésünknek megfelelő közegben dolgozhassunk. Ahhoz azonban, hogy meg merjük tenni az önállósághoz vezető első lépést, talán éppen egy krízishelyzetre van szükségünk először, mely később motiváló erővel hat ránk a munkánk során is.

A kutatók szerint tehát a kapunyitási pánik – mely átlagosan két éven keresztül tart – nem feltétlenül rossz dolog, hiszen idővel pozitív változásokat hozhat az életünkbe. Dr. Oliver Robinson négy szakaszra bontotta a folyamatot. Az első fázis maga az érzés, hogy csapdába estünk, és krízishelyzetbe jutottunk, mely később változást indít be, és végül segít abban, hogy felépítsük új életünket. A pszichológus szakember úgy véli, hogy azok, akik átesnek a kapunyitási pánik egyes fázisain, később jóval kisebb eséllyel szenvednek az életközépválság negatív hatásaitól. Szerinte, ha felhalmozzuk a problémáinkat, az a későbbi életszakaszokban sokkal rosszabbul érint majd bennünket. A professzor által vezetett kutatásból kiderült, a megkérdezettek 80 százaléka, amikor visszatekintett erre az időszakra, utólag pozitívan értékelte a kapunyitási pánikot.