"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Az ember a kép mögött

Június 28-án nyílt meg, Magyarországon elsőként, a világhírű, kivételesen nagy gyűjteményű Modigliani-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.

Nem meglepő, hogy hihetetlen tömeg tolongott a Magyar Nemzeti Galéria előtt, hiszen az egyébként is egyik legnépszerűbb turistalátványosságnak számító várban most két világhírű kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők, egyazon helyen. A Picasso–Modigliani „párosítás” kivételessége és népszerűsége mellett azért is volt jó választás, mert a két festő ismerte egymást, kölcsönös tisztelet jellemezte kapcsolatukat, és bizonyos egymásra hatások is felismerhetők a kiállított képek némelyikén, mint pl. Picasso kék korszaka Modigliani hidegebb tónusokat próbálgató és preferáló alkotásain.

 

 Kezdeti évek, az anyag és formák szerelmese

 

Amadeo Modigliani 1884-ben született, Livornóban. Az olasz származású festő már fiatalkorától művészi pályára készült. Firenzében és Velencében is tanult, illetve mélyrehatóan tanulmányozta a reneszánsz művészetet. Korán megismerkedett a kortárs és modern művészeti törekvésekkel, például a futurizmussal.

 

Az emberiség temploma elnevezésű, első terem Modigliani 1909 és 1914 közötti éveiről számol be, amikor a művészt még inkább a szobrászat érdekelte, amit később főként egészségügyi okból volt kénytelen feladni. Habár már ekkor is tájékozott volt az aktuális festői és szobrászati eredményekről, erősen vonzotta a múlt, az etruszk és afrikai, görög, egyiptomi motívumokat kereste és alkalmazta ízlése szerint. Ezen letisztult formák iránti vonzalma, mely kiforrott festői stílusát jellemzi, itt szobrain és azok vázlatain mutatkozik meg. A nő mindig központi témája és fő ihlető forrása maradt: itt ősi arcokon és női testet mintázó oszlopterveken jeleink meg.

 

Párizs, bohém élet, barátok és példaképek

 

Modigliani igen gyorsan kora Párizsának egyik jellegzetes figurája lett, miután 1906-tól bérelt egy szerény lakást a Montmartre-on, a művésznegyedben. Itt töltött éveiben megismert mindenkit, „aki számított” a színes, soknemzetiségű párizsi művészvilágban. Kortársai legalább annyira hatottak stílusára, mint a primitívek, akiket tudatosan keresett és épített bele saját művészetébe. A rengeteg kortársról született képe és kortársak által róla készült festmények sokasága is megtekinthető a tárlaton, így a magyar Czóbel Béla alkotása is.

 

Útkereséseit és fejlődését, stílusának érdekesebbnél érdekesebb változásait követhetjük végig a termeken. A háború kezdeti szakaszában született, színeket próbálgató, korai képeit a Vissza a festészethez című teremben tekinthetjük meg, míg kiforrottabb stílusát és híresebb arcképeit Az avantgárd arcképfestője nevű szakasz mutatja be.

 

Nagyon ötletes és hasznos támpont a festő kapcsolati struktúráját összefoglaló fali vázlat. A rengeteg fénykép által, valamint a családdal, a barátokkal és a kortársakkal készített interjúk segítségével a festő képei mögé nézhetünk, megláthatjuk az embert, félelmeivel, gyengeségével, de zsenialitásával együtt. Habár saját festői hitvallását inkább a letisztult formák és színek jellemzik, mégis felismerhető Picasso, Lautrec, Gauguin és Cézanne hatása is.

 

 A nő

 

A művész kimeríthetetlen, fő ihletforrása, melyet olyan érzékletes és érzéki gyengédséggel ábrázolt, a nő volt. Nemhiába él a köztudatban, és adott témát több regénynek is Modigliani viharos szerelmi élete. A művészetére legnagyobb hatást gyakorló, talán legtöbbet ábrázolt személy, Jeanne Hébuterne mindössze 19 éves volt, amikor megismerte a művészt, és ettől kezdve rövidebb-hosszabb szakításokkal és elválásokkal, de élete végéig megmaradt mellette. Szerelmük nemcsak háborgó, de tragikus kimenetelű is volt. A művész 1920-ban bekövetkezett halálakor a nyolc hónapos várandós Jeanne öngyilkosságot követett el, ezzel egyetlen közös gyermeküket, egy lányt hagyva maguk után.

 

Nizza és az utolsó évek

 

A Dél vonzásában című szakasz a festő Nizzában töltött éveinek munkáiról ad számot. Abban a reményben, hogy egészsége jobbra fordul, a művész délre utazott, itt újabb kapcsolatokra tett szett, új módszerekkel ismerkedett meg, így újabb hatások érték és hatottak művészetére. Az ábrázolás nem fordult a táj felé, az ismeretlenekről készített arcképek azonban a festő munkásságának egy új oldalát mutatják meg. A halála előtti években visszatért ugyan Párizsba, de betegsége pár éven belül munkaképtelenné tette, 1920-ban halt meg.

 

A kiállítás az egész alkotói életművet végigköveti, tematikusan öt egységbe csoportosítva műveit. A képeken, tárgyakon, fényképeken és filmeken keresztül megismerhetjük magát az alkotót, és rajta, a környezetén és barátain keresztül még inkább beleláthatunk a képeinek világába.

 

A kiállítás 2016. június végétől egészen október végéig látható a Magyar Nemzeti Galériában.