Az inspiráció maga az élet

Makány Márta magyar divattervező 1969-ben, Budapesten született. Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán végezte, 1993-ban pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ruhaipari formatervező- és nyomott anyag szakán diplomázott. Azóta megszakítások nélkül tervez, álmodik és kivitelez. Munkásságát kezdetektől fogva vegyesen ítélték meg, már csak a divat világának természetéből adódóan is. Márta egészen egyedi módon helyezi egymás mellé a különböző textúrákat, szín- és formavilága szakértelemről és fantáziadús tehetségről tanúskodik.

Újabb és újabb kollekciói magukért beszélnek, ahogy népszerűsége, nemzetközi elismertsége és vásárlói is, akik mesés menyasszonyi ruháit külföldön is keresik. És magáért beszélt az a helyzet is, amelybe az interjúra érkezve csöppentem. Márta egy kávézó teraszán üldögélt lánya és munkatársai körében, felhőtlen hangulatban. Miután magunkra maradtunk, ő kérdezett először, és végül rengeteg elméleti és tapasztalati tudással gazdagodtam. Rengeteg lelkesítő életvezetési tanáccsal látott el, mielőtt magáról, életéről és sikereiről kezdett volna mesélni.

– Sikertörténetnek mondanád-e a magadét?

– Nos, a „siker” fogalmának megítélése egészen egyéni, egészen szubjektív. Számomra például az jelenti a sikert, hogy már több mint húsz éve ugyanazzal foglalkozom, azzal, amit szeretek: ruhákat készítek. Még akkor is, ha ez a legszélsőségesebb élményeket foglalja magába: bizonytalanságokat, győzelmeket, újrakezdéseket. Az azonban, hogy mindez tapasztalatként épült be az életembe, a ruháimba, és hogy legalább akkora lendülettel tudom végezni a munkámat, mint amikor elkezdtem, boldoggá tesz.

Nem tudom, mi az a siker. Biztos vannak bizonyos pillanatok, amikor mások nálam látványosabb eredményeket értek el, de én nagyon büszke vagyok arra, hogy még mindig ruhákat készítek, és borzasztóan élvezem.

– Ha voltak, hogyan küzdötted le a nehézségeket?

– Természetesen, mint mindenkinek, nekem is voltak nehézségeim. Ahhoz, hogy mindig túllendüljek rajtuk, a céljaimat pedig szem előtt tudjam tartani, nekem az segített, hogy sosem volt B tervem. Nem adtam helyet a gondolatnak, hogy mi lesz, mivel számoljak, ha nem jön össze. Mindig egy dologra koncentrálok, azt az egy dolgot tartom szem előtt, amivel foglalkozom. Persze van, hogy az a konkrét dolog nem sikerül, ilyenkor viszont komolyabban tudom venni az előállt helyzetet. Ha a „mi lesz, ha” tervezésébe olyan energiát fektetek, amit az A tervbe is beletehetnék, épp azt a hiányzó 10-20%-ot veszítem el, amely a kivitelezéshez még kellett volna. Ha mindent beleteszel az A-ba, sokkal nagyobb az esélyed, hogy megvalósuljon.

– Munka, karrier, mindennapi élet, család és kiegyensúlyozottság: hogyan lehetséges?

– A munkám egyben a hobbim is, kikapcsolódást jelent számomra. Így aztán nincs kötött munkaidőm. Az élmény miatt elmosódik a határ kötelesség és hobbi között, egyszerűen élvezem, amit csinálok. Bármikor megírok egy e-mailt, akár szombat este is, vagy rajzolok vasárnap délelőtt. Nincs olyan feladatom, olyan munkafázis, amelyet ne végeznék örömmel. Ezért aztán nem is tudok karrierként tekinteni a munkámra, megvoltak a céljaim, amelyekhez a magam útján jutottam el. Ha valakinek egy csodálatos család, négy gyerek a célja, és mindennap gyöngyöt varr a gyerekek napközis szettjére, az semmivel sem kevesebb. Én gyöngyöt varrok a vendégek estélyi ruhájára. Nem szabad, hogy az embert elvakítsa a karrier fogalma. Csinálja, amit helyesnek ítél, amire vágyik, de csakis úgy, és csakis azt, amit teljes erőbedobással tud. Amiben nem nézi az óráját, és nem várja, hogy véget érjen a munkaideje. Nincs olyan tevékenység, amit pihenés címszóval, a munkát félretéve csinálok: nekem a munkám a legnagyobb örömöm.

– Ihletés, munkafolyamat, inspiráció: hogyan működik nálad?

– A válasz szorosan az előzőekhez kapcsolódik. Számomra az egész élet egy nagy élmény, nem tudnám alkotóelemeire bontani. Az inspiráció maga a munka és maga az élet, nem kell érte a szomszédba mennem. Szerintem ezek a kategóriák inkább emberi agyszülemények, hiszen ha az ember ragaszkodik ahhoz, amit szeret, ezek nem válnak el egymástól. Persze meglehet, hogy másnak az én módszerem, az én boldogságra törekvésem nem lenne kielégítő, de ebben nem érdemes senkinek a kedvére tenni. Van úgy, hogy hetekig ki se teszem a lábam az ötödik kerületből. A Práter utca környékén lakom, mindent itt csinálok: itt dolgozom, itt kávézom, itt eszem. Nekem sok szempontból ez is örömet okoz.

Az olvasás szintén nagyon fontos számomra, hiszen így olyan élményeknek és olyan tapasztalatoknak is a birtokába kerülhetek, amiket másképp nem élnék meg. Nem csak a fantáziámat és a szépérzékemet, a lexikális tudásomat és az érzelmi világomat is gazdagítja. Ezekből a tapasztalatokból van, amit 5 perc múlva használok fel, van, amit csak 20 év múlva, de az élmények gyűjtése mindenképpen fontos.

– Van-e kedvenc kollekció vagy ruhadarab?

– Nos, a kedvenc kollekció mindig az, amit épp csinálok. Mivel mindig arra törekszem, hogy egyre jobb legyen, amit csinálok, hogy haladjak, mindig a legújabbnak kell legjobban tetszenie. Máshogy nem is érdemes! A kedvenc ruhadarabom talán a míder, ezzel általában sok az aprólékos munka, és közben mindig a szívemhez nő. Ráadásul a vevők is szeretik, a legtöbb nő mesésen mutat benne, mindenkiből a legtöbbet hozza ki.

– Milyen színekkel és anyagokkal dolgozol a legszívesebben?

– Minden színt és anyagot nagyon szeretek. Minél változatosabb, minél több van belőle, annál izgalmasabb, annál jobban oda kell figyelni az arányokra, annál komolyabb a munka. Szeretem, ahogy a színek és anyagok sokszor váratlan harmóniát hoznak létre, sokszor furcsán reagálnak egymásra. Mindegyik egy külön egyéniség, amit hagyni kell szóhoz jutni. Se többet, se kevesebbet, épp annyit, hogy a maga módján érvényesülhessen. Ez sokszor ösztönös, rá kell érezni. Különösen szeretem a csipkét, és mindent, ami lágy, áttetsző, álomszerű.

– Alakalmi, hétköznapi, színházi vagy esküvői ruhákkal dolgozol a legszívesebben?

– Nincs igazán kedvenc. Mindig máshoz nyúlok szívesebben, mindenhez van kedvem, ha nem is szabályos időközönként. Az estélyi és esküvői ruhák főleg azért állnak közel hozzám, mert ott minden szélsőséget kiélhetek. De nagyon-nagyon szeretem a farmereket, az éppen a másik véglet, hiszen gyakoribb, praktikusabb viselet, máshonnan kell megközelíteni. A színház és a film világa pedig számomra mindig egy ajándék, egy bónusz, ahol teljesen autonóm dolgokat is lehet csinálni. Azért fontos emberileg és szakmailag is, mert ilyenkor egészen másként működöm mint tervező, másként működnek a ruhák is, mert másként működnek bennük az emberek is. Egészen más feladata és jelentése van a ruhának az utcán, az oltárnál, egy bálon, egy partin vagy a színházban. És egészen más értelmet kap, attól függően, hogy ki viseli.

– Mi a legfontosabb számodra: a bemutatók, az üzlet vagy a megrendelések? Merre nyitsz leginkább, mivel foglalkozol a legszívesebben?

– Én legjobban ruhát csinálni szeretek, és az ezt követő fotózásokat, amikor egyben látom, objektívan, hogyan néz ki az, amit megálmodtam. Ez mindig nagyon örömteli és izgalmas rész. Legalább ilyen izgalmas az is, amikor egy ruha piacra kerül, elérhetővé válik. Érdekes, milyen sokszor van, hogy azt a ruhát, amelyről azt gondoltam, hogy a legnépszerűbb darab lesz, nem vásárolják olyan intenzíven, ellenben azok a darabok, amelyek nekem kevésbé tűntek izgalmasnak, hihetetlen sikeresek lesznek. Ilyenkor kapok visszajelzést, és bár tanulok belőle, nem mindig hagyom magam meggyőzni.

Az egyéni megrendelések nagyon fontosak, hiszen személyes kapcsolatba kerülök a „klienssel”, megismerhetem őt, és személyre szabhatom a ruhát, ha kell, a legkacifántosabb igények szerint. Igyekszem minden ügyfelemet minél jobban megismerni, és olyan ruhát készíteni nekik, amely igazán kifejezi az egyéniségüket. Minden vendéget szeretek, akivel van módon személyesen találkozni, mert hiú vagyok, és borzasztóan jólesik, hogy engem, az én ruhámat választja. Mindeközben a nagy cél a nemzetközi ismertség, a betörés a nemzetközi piacra.

– Mit jósolsz a magyar divatnak?

– A magyar divat helyzete nagyjából megegyezik bármelyik másik kis európai országéval. Valószínű, hogy a közeljövőben Közép-Európából fognak kikerülni a következő nemzetközi szintű sztártervezők. Ebben benne vannak a csehek, a szerbek,a lengyelek ugyanúgy, mint a magyarok. Ehhez majd kell egy kis szerencse is, de nagyobb részben eltökéltség. És persze a legfontosabb az ügyesség, ennek kapcsán a pénz, a befektetők megtalálása. Odaérni a megfelelő helyre, a megfelelő időben.