A gazdasági hírek szerelmese

Az évek során számos témában írt cikkeket, és több neves lap elindításában is közreműködött, 2002-ben pedig az a megtiszteltetés érte, hogy az év gazdasági újságírójának választották. Többek között az ő nevéhez köthető a 2002 óta nagy népszerűségnek örvendő 100 leggazdagabb magyar című kiadvány is, mely Szakonyi Péter szavaival élve „minden évben megkísérli híven tükrözni a magyar gazdaságot és a magyarok gazdagságát”. A közismert újságíróval készült interjú során szakmai sikerekről, a minőségi újságírás kihívásairól beszélgettünk!

Eleinte irodagép-műszerész szakmunkásnak tanult, majd a Tanítóképzőre járt, ezután pedig az ELTE angol nyelv- és irodalom szakát szakán végzett. Mi vonzotta végül az újságírói szakmában?

Már a főiskola alatt is sokat írtam. A Magyar Nemzet tudományos rovatában kezdtem, de külsősként nagyon sok helyre bedolgoztam. Akkoriban nem volt olyan egyszerű bejutni főállású újságírónak, hiszen nemcsak újságíró iskola kellett hozzá, hanem egyetemi végzettség is, illetve főleg és elsősorban, nagyon jó kapcsolatok, melyekkel sajnos én nem rendelkeztem. Végül 85-ben kerültem az Ötlet című gazdasági hetilaphoz, ahol rögtön bedobtak a mélyvízbe. Arra kértek, hogy három napon belül készítsek egy nagy összeállítást a Magyarországon található nitrátos vizekről. Akkor azt se tudtam, hogy a nitrátos vizet eszik-e vagy isszák, úgyhogy igencsak meggyűlt a bajom a feladattal. De megcsináltam, és ott dolgoztam egészen 89-ig. Gyakorlatilag azért szerettem meg az újságírást, mert különféle érdekes témákkal lehet foglalkozni, és nem feltétlenül hátrány az, ha az ember nem nagy doktora a témának.

Mikor döntötte el végleg, hogy a gazdasági terület felé orientálódik?

Egy ideig az ELTE angol szakán is tanultam, és ennek köszönhetően 86-ban egy fél évet egy amerikai egyetemen tölthettem, ahol az amerikai bank- és pénzrendszer volt az egyik tantárgyam. Számomra ez egy rendkívül meghatározó élmény volt. Annak ellenére, hogy bölcsész vagyok, vagy bölcsésznek tartom magam, érdekel a gazdaság, és az elmúlt évtizedekben azért bebizonyosodott az az elmélet, hogy nem feltétlenül az a jó gazdasági újságíró, aki közgazdasági diplomával rendelkezik, hanem az, aki egy kicsit madártávlatból lát rá a gazdasági problémákra. Tehát nem elsősorban a számok felől közelíti meg a témát, hanem a társadalom felől is megvizsgálja a folyamatokat.

Számos lap elindításában közreműködött. Melyik volt a legizgalmasabb és a legérdekesebb?

Talán a Kurir volt a legizgalmasabb. 1990-ben négyen hoztuk létre Kurirt, mely akkor valóban átütő erejű lapnak bizonyult. Jellegét tekintve a bulvár és a minőségi újságírás között helyezkedett el. Igazi kihívást jelentett, hiszen nem igazán volt hagyománya ennek a műfajnak Magyarországon. Kár, hogy ma már nincsen.

Voltak az életében olyan meghatározó nevek, akik hatással voltak a szakmai pályafutására?

Először Kardos G. Györgyöt emelném ki, akivel a Kurirban dolgoztam együtt. Remek író és csodálatos ember volt. De sokat köszönhetek a Népszabadság volt főszerkesztőjének, Kereszty Andrásnak is. Később a Griff című lapnál egy nagy oknyomozó sorozatot készítettem két magyar bankár tevékenységéről. Három évig készült a riport, és amikor végül megjelent, hatalmas botrány lett belőle. Mindenkit perbe fogott ugyanis az egyik érintett bankár, Boros Imre. Én úgy kerültem el a perbe fogást és az esetleges ítéletet, hogy Kereszty Andrással – aki akkor a Griff című hetilap főszerkesztője volt – a megjelenés előtt szóról szóra végigmentünk a cikkeken, és minden megállapításnál megvizsgáltuk, hogy alátámasztja-e valamilyen bizonyíték az adott állítást vagy sem. Ha nem volt bizonyítékom valamire, akkor azt kihúzatta velem. Még egy nagy példaképet említenék. Csontos Magda szerkesztő volt a Köznevelés című lapnál. Tulajdonképpen engem nem az újságíró iskola, hanem ő tanított meg a publicisztikai műfajok írására. Magda ugyanúgy, mint az előbb említett Kereszty András, szóról szóra végigbeszélte velem az írásaimat. A mai napig hálával gondolok rá.

Az ön nevéhez köthető a 100 leggazdagabb magyar kiadvány. Honnan jött a kiadvány ötlete?

Ennek most már 16 éve. Minden úgy kezdődött, hogy 2000-ben a Playboy magyar kiadásának főszerkesztője arra kért, készítsek egy listát a magyar gazdagokról. Ezután Korányi G. Tamás gazdasági újságíró kollégámmal egy pesti kávéház asztalnál összeírtunk 100 olyan nevet, akinek a vagyona akkor meghaladta az 500 millió forintot. Ekkor még nem becsültünk sorrendet, a 100 embert egyszerűen ABC sorrendbe raktuk. Az első komoly lista aztán két évre rá született meg a Magyar Hírlap égisze alatt. Ennél már komoly számításokat végeztünk, szakértőkkel dolgoztunk. Hatalmas botrány lett persze belőle. Oly mértékben, hogy voltak olyan gazdagok, akik bírói eljárást kezdeményeztek, hogy zároltassák a kiadványt, megakadályozva ezzel a megjelenést. A nyomdából több száz példányt elloptak a megjelenés előtti napon, és elkezdték Pesten feketén árulni. Az elmúlt 15 évben a kiadvány több kiadót is megjárt, mostanra hat éve a Napi.hu adja ki. Szerencsére rendkívül sikeres, két aspektusból is. Egyrészt hivatkozási alap, másrészt brand lett belőle. Ha valakinek a neve megjelenik, a magyar gazdaság egén, akkor rögtön felvetődik, hogy vajon benne van-e ebben a százban. Mostanra regionális listákat és befolyásranglistát is készítünk. Utóbbi azért fontos, mert nem biztos, hogy a leggazdagabb ember rendelkezik a legnagyobb befolyással a magyar társadalomban. Szerencsére ez is nagyon sikeresnek bizonyult.

Gyakran utazik a munkája okán. Melyek voltak a legemlékezetesebb élményei?

Talán a két évvel ezelőtti utam volt a legérdekesebb. Akkor Kambodzsába, Vietnamba utaztam nyaralás céljából. Oda nagyon szívesen visszamennék. Persze az évek folyamán részem volt több izgalmas kalandban is. Mexikó Cityben például egy alkalommal akkora sor állt a repülőtéren, hogy mire a végére értem, közölték velem, hogy a gép már elment. Mivel nekem munka miatt másnapra Cancúnban kellett lennem, végül mellém rendeltek egy reptéri alkalmazottat, aki taxival vitt engem az akkor már kigördülő repülő után. Sajnos a hosszú sorok más országok repterein is problémát szoktak jelenteni. Többek között ezért is kedvelem a Flying Blue törzsutas programot. A fast-lane szolgáltatás lehetővé teszi, hogy soron kívül, gyorsan átessek a csomag-, illetve személyi átvizsgáláson. Emellett a repülés során számomra rendkívül fontos, hogy a várakozási idő kényelmesen teljen. A lounge-belépővel kellemes környezetben, újságot olvasva vagy számítógépezve várakozhat az ember. De hasonló a helyzet a csomagokkal is.

Nem csupán a fapados, de a hagyományos légitársaságok is egyre komolyabban szigorítanak a csomagelőírásokon. Ebből adódóan előfordul, hogy nagyon súlyos büntetéseket kell fizetniük az utasoknak. A Flying Blue esetében az aranykártyához egy 32 kilós csomag tartozik, ami azért már elegendő lehet, ellentétben egy 20 kilós csomaggal, melynél az ember könnyen átlendül a súlyhatáron, különösen, ha szuveníreket is szeretne hazahozni.

Van esetleg olyan hely, ahol még nem járt, de ahova mindenképpen szeretne eljutni?

Ausztráliába nagyon vágyom, sajnos ott még nem voltam. Tíz éve tervezem ezt az utat, és nem is elsősorban a pénz-, hanem az időhiány az, ami miatt eddig nem került rá sor. Aki járt Ausztráliában, általában azt mondja, hogy oda minimum egy-másfél hónapra kell menni. Remélem azért előbb vagy utóbb oda is eljutok majd.

Fotó: Németh András Péter