"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Nagy koncertek az új esztendőben

Chris Rea mellett Björk, Loreena McKennit, Jan Garbarek, a Stone Roses lép fel 2012-ben Magyarországon.

Az eddig nyilvánosságra hozott jövő évi könnyűzenei koncertkínálat első sztárfellépője a német Thomas Anders lesz, aki ma, január 6-án egykori zeneszerzője, Dieter Bohlen nélkül, a Modern Talking Band kíséretében ad koncertet a Syma csarnokban. A január természetesen nemcsak a „szintipop” rajongóinak tartogat meglepetést, holnap a világzenei színtér Magyarországon gyakran fellépő formációja, a szerbiai Boban i Marko Markovic Orkestar dupla koncertjére is ellátogathatunk a Művészetek Palotájába.

 

 

Szintén visszatérő vendég Budapesten a melankolikus dark rock/metal színtér egyik fontos szereplője, a finn Amorphis zenekar, amely legutóbbi, The Beginning of Times című konceptalbumát mutatja be az itteni közönségnek a budapesti Club 202-ben.

 

A húsz évvel ezelőtt elhunyt francia popikon, Serge Gainsbourg egykori múzsája, a brit származású Jane Birkin január 22-én első ízben lép magyar közönség elé: a színész-énekesnő, a modern francia sanzon megkerülhetetlen alakja az A38 hajón Gainsbourg legnagyobb sikereit adja elő egy japán kísérőzenekarral.

 

A lehengerlő energiájú brit posztpunk, gótikus rock zenekar, a már több mint három évtizede aktív New Model Army (NMA) két tagja, Justin Sullivan gitáros-énekes és Dean White billentyűs február 12-én lép fel a budapesti Gozsdu Manó Klubban. Duójuk 2009 augusztusában már játszott a mátrafüredi Fekete Zaj fesztiválon, az NMA pedig az elmúlt években 2008-ban és 2010-ben is járt nálunk. A hasonló stílust képviselő, 1984 óta létező szintén brit Fields of the Nephilim kétszeri dátumhalasztás után végül március 10-én lép magyar közönség elé a Club 202-ben.

 

A The Road To Hell és az Auberge című lemezeivel két évtizeddel ezelőtt világhírűvé vált olasz  származású brit zenész, Chris Rea február 15-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában új lemeze, a Santo Spirito európai turnéján. A 60 éves Rea eddig huszonöt albumot készített, hanghordozóit több mint 30 millió példányban vásárolták meg világszerte. Egy nappal később a svéd indie rock zenekar, a Sounds lép fel a Dürer Kertben, a szintén svéd Opeth, a progresszív rockot gótikus színezettel, folklórral vegyítő zenekar pedig - nyolc évvel legutóbbi budapesti klubkoncertje után - pedig február 28-án játszik a Club 202-ben.

 

Február 17-én a progresszív metál amerikai sztáregyütteséé, a Dream Theateré a Sportaréna - a DT 2010-ben a székesfehérvári FEZEN fesztiválon lépett fel, a 2012-es lesz a zenekar nyolcadik magyarországi koncertje. Az experimentális rock belga élcsapata, a Deus március 3-án az A38-on játszik, a metalcore-t képviselő amerikai Norma Jean pedig március 9-én a Dürerben. Ugyanott játszik öt nappal később az ír instrumentális poszt-rock formáció, a God Is An Astronaut, a chicagói punk-rock, hardcore stílust pedig a Rise Against mutatja be március 19-én az újra működő Petőfi Csarnokban.

 

Loreena McKennit, a világzenéjébe kelta és közel-keleti témákat beépítő ismert kanadai dalszerző, előadóművész március 27-én lép fel a Sportarénában, egy hónapra rá, április 29-én ugyanott a szimfonikus metál egyik legkiválóbb zenekara, a finn Nightwish koncertezik: a csapat négy év után jön ismét Magyarországra, ezúttal új stúdióalbuma, az Imaginaerum turnéján.

 

Igazi csemegének ígérkezik a dzsessz kiemelkedő alakja, Jan Garbarek május 2-i budapesti koncertje: a norvég szaxofonos a Hilliard Ensemble társaságában a Szent István Bazilikában játszik. A zenész idén márciusban az indiai Trilok Gurtu Banddel a pécsi Kodály Központ színpadán lépett fel. A heavy metál tündére, az éteri hangú holland Anneke van Giersbergen 2010-ben dupla (pécsi és budapesti) koncerttel örvendeztette meg magyarországi rajongóit: a Gathering egykori énekesnője 2012-ben visszatér és május 30-án a Club 202-ben játszik az Agua de Annique nevű formációval.

 

 

A 2012-es fesztiválszezon már bejelentett fellépői közé tartozik Skrillex, az idén öt kategóriában Grammy-díjra jelölt amerikai dubstep előadó és dj, aki a június végi soproni VOLT Fesztiválon lép fel. A kísérletező kedvéről ismert, elképesztő hangú izlandi énekesnő, Björk pedig a július 12-15. közötti zamárdi Balaton Soundon ad koncertet. A 15 év szünet után idén újjáéledt manchesteri Stone Roses, amely óriási hatást gyakorolt a brit gitárpop-korszak zenekaraira, a 20. Sziget fesztivál (augusztus 6-13.) fő attrakciója lesz, a brit trip-hop/drum and bass együttes, a Kosheen pedig a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) lesz látható-hallható.

 

Már biztos az is, hogy október 12-én visszatér az A38-ra az ott 2009-ben már nagy sikerrel fellépett remek brit folkpunk produkció, a Levellers, amely új lemezét, a 2012 derekán megjelenő Static on the Airwaves-t mutatja majd be.

 

A kínálat előre láthatóan minden műfajban biztató, várjuk a folytatást!

 

(MTI) A fotókon: Björk, Jan Garbarek, Loreena McKennit