"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Premierekkel jön a Spinoza Zsidó Fesztivál

Immáron 14. alkalommal rendezik meg 2016. szeptember 10–25. között Budapesten a kulturális fesztivált.

Dráma, zenés játék, előadás, koncert, film – a legváltozatosabb műfajok közül válogathatnak a nézők, s a programokhoz mindössze egyetlen helyre kell elmenniük, a főváros VII. kerületébe, a Dob utcai Spinoza Színházba. 16 esemény, 73 közreműködő, egy helyszín. A fesztivál két zenés színházi premiert is tartogat, s mindkettő ősbemutató.

 

A Jávor az egyik, mely a két háború közötti sztárt, Jávor Pált helyezi a középpontba. Aki egyszerre volt fenegyerek, színművész és humanista. Gál Róbert írta a darabot, a főszereplők Masa Tamás, Masa Anita, Szabó Endre, Neumark Zoltán, Csík Benedek, Puporka Jenő.

 

 

A másik produkció a Lola Budapesten, egy túlélő dalban elbeszélt élete, melyet Vörös Róbert írt és rendezett. Lola alakjában Kádek Heni, Max pedig Széll Attila. A fesztiválon két korábban bemutatott zenés játék újra látható, a Poppera, valamint a Ki volt Sólyom Janka? című darab. Három izgalmas dráma is helyet kapott a fesztiválon, mindhárom nagy sikert aratott, és máig nehéz rájuk jegyet kapni. Az egyik a Herzl, melynek főhőse megálmodja a zsidó államot, a másik a Pulitzer, melyben a makói zsidó fiatalember meghódítja Amerikát, a harmadik a Shylock, mely elénk tárja a Shakespeare-korabeli zsidóság életét és sorsát. Lesznek klezmerkoncertek, Leonard Cohenre emlékeznek majd a songok, de Seress Rezső és Gershwin dalai sem maradnak el.

 

A magyar zsidóság történetét filmen elbeszélve részben már bemutatta a Spinoza. Dénes Gábor filmsorozatának legújabb része a 20. század kezdetétől l944-ig most kerül először a közönség elé. Heller Ágnes előadóestje az Isten bevándorlás-politikája címet viseli, Migránsok és idegenek a zsidó Bibliában alcímmel. A beszélgetőtárs Gábor György vallásfilozófus lesz.