"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Az éber rémálom legendája

Az ősi démonoktól az űrlényekig az alvásparalízist évszázadok óta paranormális mesék övezik. Vajon mi rejtőzik a különös történetek hátterében?

Amikor a filmes Carla MacKinnon hirtelen hetente többször is arra ébredt éjjelente, hogy képtelen megmozdulni, és egy különös sötét árnyék van jelen a szobában, ahelyett, hogy szellemirtót hívott volna, elkezdett kutatni. A kutatásaiból végül egy rövidfilm készült, amely egy furcsa és ijesztő jelenséget, az alvásparalízist mutatta be. Persze nem ez volt az egyetlen mozgóképes alkotás, amelyben az éber rémálom megjelent, 2015-ben Rodney Ascher dokudrámája is napvilágot látott, aki életre keltette a gyakran horrorfilmekbe illő éjszakai élményeket. Ez a különös jelenség gyakoribb, mint gondolnánk, a Consciousness and Cognition című tudományos folyóiratban megjelent 1999-es tanulmány szerint az emberek több mint 40 százaléka él át alvásparalízist legalább egyszer vagy kétszer élete folyamán.

 

Ősi történetek, misztikus mesék


Az elmúlt években a világ vezető alvásparalízis-szakértőinek kutatásai reflektorfénybe állították a bizarrnak tekintett állapotot. A tudományos munka azonban nem csupán a jelenség pszichológiai, biológiai hátterét tárta fel, hanem a kulturális hiedelmeket is újjáélesztette. A neurobiológiai magyarázatokat megelőzően – melyek csupán az elmúlt néhány évtizedben kerültek előtérbe – az emberek a folklórra és a hiedelmekre támaszkodtak, hogy megmagyarázzák az éjszakai rémképeket.


Az alvásparalízis története ősi múltra nyúlik vissza. Az első írott feljegyzés i. e. 400-ból származik, és egy kínai könyvben bukkantak rá a kutatók. A jelenséget szinte kivétel nélkül mindenki ugyanúgy írta le: idegen betolakodó – ördögök, démoni kutyák vagy boszorkányok – jelenléte a szobában, érintés, rángatás vagy nyomás következtében jelentkező fájdalomérzet, légszomj, vizuális, taktilis és hanghallucinációk.

 

 

Ezek a leírások az irodalomban és a művészetben is megtalálhatók. Herman Melville 1851-es Moby Dick című regényében például Ishmael arra ébred, hogy képtelen mozogni, és egy természetfeletti kéz érinti meg. De jól jellemzi a jelenséget Henry Fuseli 1781-es A rémálom című olajfestménye is, mely egy alvó nőt ábrázol, akinek mellkasán egy ördögi külsejű démon ül. A mellkasban tapasztalt nyomásérzet gyakori „tünete” az alvásparalízisnek.

 

A történelem folyamán nem csoda, hogy a jelenség természetfeletti értelmezést kapott, melynek azonban időnként halálos következményei voltak. Az európai országok nagy részében, beleértve például Nagy-Britanniát és Franciaországot is, az alvásparalízist gyakran a boszorkánysággal azonosították. Owen Davies 2003-as tanulmányában több példát is említ a jelenségre. A kutató számos írásos feljegyzést talált, amelyekből kiderült, hogy az alvásparalízist bizonyítékként használták fel az 1692-es salemi boszorkányperek során.

 

És míg egyesek boszorkányságnak, addig mások inkább ufórablásnak vélték az átélt hallucinációkat. Katharine J. Holden és Christopher C. French 2010-es tanulmánya szerint az intenzív ufóélmények nagy része szoros összefüggést mutat az alvással. Egy 2008-as vizsgálatban megfigyelték, hogy azok az emberek, akik azt állították, hogy ufórablás áldozatai voltak, nagyobb számban éltek át alvásparalízist, mint a kontrollcsoport, emellett az általuk leírt élmény több ponton is erős hasonlóságot mutatott az alvásparalízis tüneteivel.

 

Ahány kultúra, szinte annyiféle magyarázat létezik az alvásparalízisre. A két legjobban dokumentált példa erre a kanasibari Japánban, és az Old Hag, vagyis a Vén Banya Új-Fundlandon. Kanasibari magyarul annyit tesz, mint „drótkötéllel megkötözve lenni”, és Fudó mjóóhoz, a buddhista istenhez, a Mozdíthatatlan Bölcsesség Királyához köthető. A monda szerint a buddhista szerzetesek képesek voltak varázslattal megbénítani az embereket, akik úgy érezték, mintha drótkötéllel kötözték volna le őket. Még ma is sok japán hisz a kanasibariban, melyet hitük szerint gonosz szellemek idéznek elő. Egy 1987-es vizsgálatban a kutatók több összefüggést is találtak a kanasibari és az alvásparalízis tünetei között. Hasonló tapasztalatok figyelhetők meg a Vén Banyával kapcsolatban is. A legenda szerint a Vén Banya képes áldozatát megbénítani, miközben az illető a tudatánál van, majd eléri, hogy erős nyomást érezzen a mellkasában.

 

 

Tudományos magyarázatok


Valójában az alvásparalízis tudományosan magyarázható jelenség, melynek valószínűleg kevés a köze a gonosz démonokhoz. A paralízis, a hallucinációktól eltekintve, természetes része az alvásnak. Az emberek akkor álmodnak, amikor belépnek az alvás REM-szakaszába, amelyben a szem szabadon mozog ide-oda, miközben a test többi része mozdulatlan. Az alvásrendszer azonban nem mindig üzembiztos. A normál alvás esetén mozgással kapcsolatos képességünket visszakapjuk, mielőtt felébrednénk. De valamiért – és egyelőre nem teljesen tisztázott, miért – néha hiba csúszik a rendszerbe. Ilyenkor a REM-fázisban tulajdonképpen felébredünk, és bár tudatunknál vagyunk, mozgásképtelenek maradunk. A „megfagyott” személy kevert tudatállapotba kerül: olyan éber állapotban, amikor érzékeli környezetét, de mivel még mindig a REM-fázisban van, nyitott szemmel álmodik, vagyis hallucinációk gyötrik.

 

Természetes, hogy ilyenkor pánikba esünk, és megpróbálunk megmozdulni, vagyis a motoros kéreg elkezd jeleket küldeni a végtagoknak, amelyek azonban nem válaszolnak, mert benne rekedtünk egy ideiglenes állapotban. Az agy kétségbeesetten próbálja értelmezni a történteket, és időnként kulturális hiedelmekkel vagy emlékekkel egészíti ki a helyzetet. Miután a mozgás visszatér a testbe, a hallucinációk szinte azonnal eltűnnek.

 

A problémára nincs egyértelmű megoldás. Pszichológusok azt tanácsolják, hogy próbáljunk minél rendszeresebb alvási ciklust kialakítani, és kerüljük a háton, illetve a hason alvást. Emellett hatékony eszközt jelenthet a tudatos álmodás, vagyis a  a „lucid dream” is, melynek segítségével kezelhető az alvásparalízis, megszüntethetők a rémálmok, és az okuk is feltárható.