Only The Best!

A megnyitón találkoztam először a szálloda megálmodójával, Henry Kallannal. Nem úgy nézett ki, mint egy hotelmogul, inkább mint egy sikeres amerikaifutball-csapat stramm edzője. Pedig a Library Hotel Collection alapítójaként hét hotel tulajdonosa, közülük négy Manhattan legelegánsabb, legfelkapottabb butikhotelje, évek óta előkelő helyet foglalnak el a legrangosabb utazási hírportál, a TripAdvisor listáján. Henry Kallan története olyan, mint egy népmese. A húszéves Kallan Imre húsz dollárral a zsebében vágott neki a nagyvilágnak negyvennyolc évvel ezelőtt. Ment az álmai után.

Zétényi Lili: Az amerikaiak azt mondják: think big! Mi úgy mondjuk: álmodj nagyot! Ön nagyot álmodott. Teljesültek az álmai?

Henry Kallan: Igen, kellenek az álmok, kellenek az ideák, a jó ötletek. Amerika azért olyan sikeres, mert ideákra épült − és arra a hitre, hogy ezeket az elképzeléseket meg lehet valósítani. De fontos az önkifejezés, a kreativitás szabadsága is. Azért mennek a legügyesebb emberek Amerikába, mert ott senki nem tartja vissza őket, és meg is vannak fizetve…

Zétényi Lili: Amikor ön elindult az Ipolyságból…

Henry Kallan: Pozsonyból.

Zétényi Lili: Igen, Pozsonyból, akkor erről mit tudott?

Henry Kallan: Semmit. Ha őszinte leszek…

Zétényi Lili: Az jó lenne…

Henry Kallan: Miután elvégeztem a gimnáziumot, mehettem volna főiskolára, de nem voltam boldog a kommunista Csehszlovákiában, nem hittem, hogy ott lehetne jövőm. Az ember 19-20 évesen még nem tudja, mi az élet, de ez néha nem baj. Mi úgy mondjuk: sometimes ignorance is a blessing. A tudatlanság néha áldás. Szerencsés természetem van, soha nem féltem semmitől. A munkától sem.

Zétényi Lili: Miből táplálkozott az önbizalma? A szüleitől kapta? Így nevelték?

Henry Kallan: Az otthon a legfontosabb. Ahova születtünk. Pozsonyban jártam iskolába, de nyaranként mindig eljöttünk Budapestre, nekem akkor ez volt a nagyváros.

Zétényi Lili: Édesapja mivel foglalkozott?

Henry Kallan: Birtokai voltak, de a kommunisták mindent elvettek tőle, még be is csukták öt évre, aztán építési vállalkozó lett. Azért hozta el a családját minden évben Budapestre, mert magyar család voltunk, és nekünk Budapest volt „a” város. Nagyon szerettem, de az ízlésem csak később, Amerikában fejlődött ki, miközben hotelekben dolgoztam, tanultam. Mindig becsültem azokat az embereket, akik finomak voltak, jó ízlésük volt. Figyeltem őket. Az ember tanul az iskolában, majd a könyvekből, az életből és más emberektől. Én nem féltem kérdezni, nem féltem bevallani, hogy valamit nem tudok. Azt is megtanultam, hogy az emberek szeretnek tanítani, segíteni. Amerikában, ha látják, hogy valaki akar tanulni, ha van benne potenciál, akkor nem le-, hanem felfelé nyomják. Miért? Mert tudják, hogy egyszer majd hasznát vehetik, pénzt kereshetnek vele…

A teljes cikk a La femme 2016. őszi számában olvasható.