"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

1956 és a nők

Női sorsok címmel nyílt meg a Hadtörténeti Múzeum új kiállítása, amely a nők 56-os forradalomban betöltött szerepéről mesél nekünk.

„A nők ugyanúgy ott voltak a békés tüntetők között, és fegyvert is ragadtak az 56-os harcokban – derül ki a kiállításból. – Sebesülteket ápoltak, a konyhákon az élelmezésben segédkeztek, illegális újságok és röpcédulák terjesztésében vettek részt” – mondta Lukács Fanni, a kiállítás kurátora. Természetesen a megtorlás alól sem húzhatták ki magukat: sokakat börtönbüntetésre ítéltek vagy kivégeztek, mások pedig emigrációba menekültek. 

 

De nemcsak a börtönviselt nők, hanem azok az asszonyok és lányok is hátrányos megkülönböztetést szenvedtek, akik az 56-os felkelés leverése után elvesztették vagy a börtönbüntetés miatt nem láthatták férjüket, édesapjukat. „Családjaikat kitelepítették otthonukból, elvesztették a munkájukat, nem kaptak rendes állást, idénymunkából tartották el magukat, vagy segédmunkásként dolgoztak. Az iskoláikat esetleg csak munka mellett, esti tagozaton végezhették, de olyan is előfordult, hogy nem tanulhattak tovább” – mondta a kurátor.

 

 

Hiába érkeztek a nők csakúgy, mint a férfiak, különböző társadalmi csoportokból, a harcból, a sebesültek ápolásából mind ugyanúgy kivették a részüket, és a büntetést is tetteik alapján mérték rájuk. Persze lehettek különbségek: volt olyan asszony, akit részben a szegényparaszti származása miatt helyeztek szabadlábra, a nemesi és polgári származású családoknak meg régi összeköttetéseik miatt könnyebb volt külföldre emigrálniuk, esetleg már a háború vége óta külföldön tartózkodó családjukhoz csatlakozniuk.

 

A kiállításon – amely ez év decemberéig tekinthető meg a Hadtörténeti Múzeumban, jövőre pedig átköltözik a Honvédelmi Minisztériumba, majd több vidéki városba, mint Székesfehérvár, Veszprém, Mosonmagyaróvár és Kecskemét – számos megható, önfeláldozó tettel is megismerkedhetünk: Weinhardt Jánosné Csizmadia Matild például a forradalom első napjaitól támogatta a felkelőket. Beengedte őket a házába, főzött rájuk. Amikor pedig az otthona kicsinek bizonyult, az egyik VIII. kerületi vállalat konyhájának vezetőjeként ott fogadta a harcolókat. 1957-ben letartóztatták, és első fokon egy év börtönbüntetésre ítélték, a másodfokon azonban felére csökkentették a büntetését.

 

„Pert indítottak ellenem, mert a smasszernak azt mondtam, hogy hazudik. Tényleg hazudott. Akkor azt mondta az ügyész, miért nem mondtam azt, hogy nincsen igaza. Hát nem mindegy, hogyan mondom? Megkezdődött a bírósági per, és nem tudott a bíró velem mit kezdeni, mert az életfogytra nem tudott mit adni. És akkor visszautalt a házba, hogy büntessenek meg ott” – számolt be később Wittner Mária a helyzetéről. Az 1937-es születésű asszony a forradalom előtt gyári munkásként és varrónőként dolgozott. A forradalom idején a Corvin közben, a Práter utcában és a Vajdahunyad utcában harcolt, amiért 1957 júliusában letartóztatták, első fokon halálra ítélték. Mintegy kétszáz napot ült a halálos zárkában, amikor ítéletét a másodfokú tárgyaláson életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Többek között a kalocsai börtönben raboskodott, 1970-es szabadulása után ismét varrónőként dolgozott. 1990-től a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége kegyeleti és szociális elnökhelyettese, 1991. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki.

 

 

Volt azonban olyan nő is, aki az életével fizetett forradalmi részvételéért. Tóth Ilona például 1956 októberében a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton, 23-án diáktársaival együtt vett részt a tüntetésen. Két nap múlva a rádió felhívására jelentkezett a Szövetség utcai kórházban, és mivel ott nem tudtak munkát adni számára, átirányították a Péterfy-kórházba. Itt bekapcsolódott a már intenzíven működő Önkéntes Mentőszolgálat munkájába: november 1-jétől letartóztatásáig a Péterfy kisegítő részlegének megbízott vezetője volt.

 

A fegyveres harc befejeződése után részt vett röpcédulák, illetve az Élünk című illegális lap készítésében. 1956. november 20-án tartóztatták le, és megvádolták egy ÁVH-s meggyilkolásával. A nagy publicitású, nyilvánosan lefolytatott perben összekapcsolták az Életünk című lap illegális szerkesztőinek ügyét a Domonkos utcai kórházban működő, a lap előállításában és terjesztésében is részt vevő fegyveres csoport állítólagos gyilkossági ügyével. Első fokon a Fővárosi Bíróság 1957. április 8-án gyilkosság és izgatás vádjával halálra ítélte, amit a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. június 20-án jogerőre emelt, miközben az elsőfokú ítélet minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. 1957. június 26-án kivégezték. 2001 februárjában ítéletét semmisnek nyilvánították.