Változó szereposztás

Férj, feleség, gyerek, nagyszülő: ma már egészen mást jelentenek ezek a szerepek, mint akár csak fél évszázaddal ezelőtt. A változás tehát biztosra vehető, de vajon hogyan alakul át a család intézménye a következő évtizedekben?

 

- Mi az, hogy mizantróp, Arthur?
- Amikor az egyik gazember gyűlöli az összes többi rohadt gazembert.
- Akkor mi mizantrópok vagyunk?
- Szavamra, dehogy! Mi család vagyunk − feleli öccsének Arthur Burns, a sivatagban bujkáló, véreskezű banditavezér Az ajánlat című westernfilmben. Ez a kis párbeszéd gyönyörűen mutatja be a család megtartó erejét: első számú, ősi kötelék, minitársadalom

CSALÁD

A család ősi kötelék, minitársadalom, amely akkor is köt minket, ha már nincs sem törvény, sem erkölcs.

saját szabályokkal, amely még akkor is formál és köt minket, ha már nincs törvény, sem
erkölcs, az emberiség fennmaradó részével pedig végleg elvesztettük a kapcsolatot.

 

 

A család ösztönvilág és mesterséges viszonyok különös keveréke: fél lábbal mindig a biológiai szükségletek talaján áll, hiszen az emberi utódok sokkal tovább igénylik a szülői gondoskodást a túléléshez, mint az állatok. Másrészt viszont ízig-vérig kulturális képződményről van szó. Hiszen a család nem más, mint egy hagyományokkal és jogokkal körülbástyázott pszichológiai öntőforma, amely identitást ad, szerepeket oszt le, és legalább annyira befolyásolja a személyiségünk és világképünk alakulását, mint a külvilágban szerzett tapasztalataink.

 

Ember a futószalagon

Nem véltetlen, hogy amióta csak létezik emberi civilizáció, mindig a társadalom alapsejtjének tekintették, amelynek eltörlése borzalmas következményekkel járna. Ez az elem gyakran fel is bukkan a vizionárius írók által előrevetített, sötét jövőképekben.

 

Az ember tragédiájának lehangoló falanszterjelenetében például az önmagába bódult civilizáció számolja fel a családot, mint valami zavaró akadályt az ész uralma előtt. Az egyéniséget teljesen elfojtják, még Michelangelónak is fantáziátlan széklábakat kell faragnia. Az embereknek nevük sincs, puszta sorszám jelöli őket, a gyerekeket pedig már kiskorukban elragadják édesanyjuktól. A szörnyű rendszert védelmező aggastyán még figyelmezteti is Ádámékat, hogy a család gondolatát csírájában kell elfojtani, hogy fenntarthassák az új rendet. Ugyanez a helyzet Aldous Huxley antiutópiájában, a Szép új világában is, ahol a gyermekek már nem is természetes úton, hanem genetikai gyártósorokon születnek, hogy aztán a számukra előre kijelölt kasztba kerülhessenek.

 

Írásunk folytatása a La femme Jövőnk című különszámában olvasható!