Bűncselekmény a múltban

Világszerte sok millió ember kedveli a történelmi krimiket. Az izgalmas olvasmányok két típusának előnyeit egyesítő műfaj egyrészt izgalmas, mint minden jó bűnügyi történet. Másrészt pluszt ad hozzá a múltba helyezett cselekmény, a régi korok hangulatát felidéző környezet, a mindig vonzó időutazás. Mert lehet, hogy nem a történelem volt a kedvenc tantárgyunk az iskolában (én például öt évig azon törtem a fejem az egyetemen, mit is keresek én történelem szakon), és bosszankodva továbblapozunk, ha egy író hosszú oldalakon keresztül elemzi, hogyan állította fel az angol íjászokat Agincourt-nál V. Henrik (bár van, akiket ez is leköt, láttam én már tíz centi vastag könyvet a híres csatáról). Ha azonban ehelyett a középkori London udvaroncainak ármánykodásáról, a királyi háztartás hölgytagjainak pompázatos ruháiról és változatos szerelmi életéről olvashatunk, mindjárt szívesebben elmélyedünk a nyomozásban.

Kortársból történelmi

Ha jobban meggondoljuk, ma már történelmi kriminek számítanak azok a bűnügyi regények is, amelyek a maguk korában egyáltalán nem ezzel a szándékkal születtek. Csak közben telt-múlt az idő, és mára a múlté lett például az a London, amelynek díszletei között Sherlock Holmes hajkurászta a gazembereket. Én először éppen a nagy angol detektív kalandjait nyomon követve jöttem rá, hogy nem vagyok vérbeli krimiolvasó, mert soha meg sem próbálom kitalálni, ki követhette el a gyilkosságot, rablást, zsarolást, miegyebet. Watson doktort megszégyenítő figyelmetlenséggel megyek el a legszembetűnőbb bűnjelek mellett, és amikor fény derül a tettes kilétére, legalább annyira csodálkozom, mint ő. Ha pedig egy-két évvel később újra a kezembe kerül a történet, tökéletes élvezettel merülhetek el benne újra, mivel már réges-rég elfelejtettem, ki volt a gyilkos. Amit viszont igazán élvezek, az a 19. század végi Anglia leírása, a kandallók, a konflisok, az elmaradhatatlan teázás. Conan Doyle-nak köszönhetően tanultam meg, hogy Viktória királynő birodalmában pontosan jártak a vonatok, a posta naponta kétszer érkezett, az orvosok a kalapjuk mellett hordták a sztetoszkópjukat, és napi néhány shillinggel bárki valóságos krőzusnak érezhette magát.

Nagyjából ugyanez a helyzet a másik klasszikus szerző, Agatha Christie regényeivel. Ott is az nyűgöz le igazán, ahogyan nyomon követhetjük az angol életmód változásait attól kezdve, amikor reggelente ropogósra keményített ruhát és bóbitát viselő szobalány ébresztette az embert a reggeli teával, odáig, amikor új lakótelepek nőttek ki a földből, és a sarki fűszeres helyén önkiszolgáló szupermarket nyílt. A nagy különbség az, hogy míg Sherlock Holmes kalandjaihoz sajnos elég nehéz magyarul hozzájutni, a Poirot- és Miss Marple-regényeket szerencsére sorra adják ki újra (a legutóbbi kötetben A titokzatos Kék Vonat ügyében buzgólkodik a belga detektív). Akárcsak Maigret felügyelő eseteit (most épp a Maigret és a halott gyémántkereskedő jelent meg), amelyek olvastán mindig kedvem támad gyorsan venni egy párizsi repülőjegyet, vagy elutazni a normandiai tengerpartra.

Tudorok film helyett papíron

Az izgalmas nyomozással kevert múltidézés nem egyedül az én tetszésemet nyerte el, olyannyira nem, hogy a történelmi krimi manapság világszerte, de itthon is az egyik legnépszerűbb műfajnak számít. Klasszikus formájában az egész történet néhány vagy jó néhány száz évvel ezelőtt játszódik, és a szereplők között több valódi történelmi alak is akad. Ők azonban – mint például C. J. Sansom regényeiben VIII. Henrik – inkább csak afféle korhű díszletnek számítanak. Sansomnál az igazi főszereplő a londoni ügyvéd, Matthew Shardlake, aki hol egy kolostorban lejátszódó baljós események ügyében nyomoz (Kard által), hol egy gyilkossággal vádolt fiatal lány ártatlanságát próbálja bebizonyítani, miközben maga is veszedelmes helyzetekbe keveredik (Sötét tűz).

A Tudor-kor valamiért különösen vonzó a történelmi regények írói számára, nem véletlenül fut nagy nézettséggel a Tudor-uralkodókról szóló filmsorozat. VIII. Henrik lánya, Erzsébet pedig mindig is lenyűgözte a történészeket és az írókat egyaránt. A híres királynő hírhedt kémhálózatát megszervező Sir Francis Wasinghamnek dolgozik Rory Clements krimijeinek főhőse, John Shakespeare, aki semmiképpen sem tévesztendő össze nevezetes névrokonával. A nyomozó Shakespeare-t követve bőven van részünk borzonganivalóban: járunk illegális nyomdában, ahol egy brutálisan lemészárolt fiatal nemeslány holttestére bukkannak, fürge kémhajón és London legijesztőbb bordélyházaiban (Mártír).

Ugyancsak mindenre elszánt bűnözők nyomába ered a 19. század végi New Yorkban a bölcs lélekbúvár, Laszlo Kreizler. Caleb Carr hőse nekünk azért is különösen érdekes, mert az író magyar származásúnak tette meg a legmodernebb pszichológiai módszereket alkalmazó, ugyanakkor nagyon is érzékeny és sebezhető Kreizlert. Mikor először bukkan fel a színen A halál angyala című regényben, még csak arról van szó, hogy kisegíti az akkor még nem elnökként, csak a New York-i rendőrség vezetőjeként tevékenykedő Theodor Rooseveltet. A titokzatos gyerekgyilkosságok felderítése azonban olyan jól sikerül, hogy amikor a nagyváros rendőrsége újabb megoldhatatlan esettel szembesül, újra összeáll a régi csapat, és Kreizler közreműködésével kézre kerül A sötétség angyala.

A szálak összeérnek

A letűnt korokba repítő krimik másik típusa több szálon fut, egy vagy több múltbeli és egy mai történet bonyolódik párhuzamosan, hogy a regény végére összeérjenek. Ilyen például az érdekes módon szintén magyar vonatkozású skandináv krimi, az izlandi Arnaldur Indridason Hidegzóna című regénye, amelyben kulcsszerepet játszanak az 1956-os budapesti események, illetve egy magyar lány, Ilona és egy izlandi egyetemista fiú szerelme.

Mario Reading hősei (Nostradamus próféciái) szintén arra kényszerülnek, hogy megismerjék a múltat, mielőtt megérthetnék a jelent. Az angol Paul Sussman (Oázis – A Zerzura titka) pedig nem is két, hanem három idősíkon mozgatja a szereplőit, izgalomban tartva az olvasót, vajon mi köze egymáshoz néhány ókori egyiptomi papnak, egy 1986-ban eltűnt német repülőgépnek és egy amerikai sziklamászó lánynak. De a végén természetesen mindenre fény derül, igazolva Miss Marple elméletét, amely szerint régi bűnnek hosszú az árnyéka.

A cikkben szereplő könyvek pontos címe és szerzői:

Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat (Európa Könyvkiadó)
Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő (Agave Könyvek)
C. J. Sansom: Kard által, Sötét tűz (Agave Könyvek)
Rory Clements: Mártír (Agave Könyvek)
Caleb Carr: A halál angyala, A sötétség angyala (Agave Könyvek)
Arnaldur Indridason: Hidegzóna (Animus Kiadó)
Mario Reading: Nostradamus próféciái (Partvonal Könyvkiadó)
Paul Sussman: Oázis – A Zerzura titka (Partvonal Könyvkiadó)