Szenvedéllyel egymásért és a hivatásért

A véletlen, vagy éppen a sors, egy megbeszélésen hozta őket össze még nyolc évvel ezelőtt, a harmónia pedig azóta is töretlen. Ördög Nóra műsorvezetőként, Nánási Pál pedig fotóművészként találta meg hivatását, de közös bennük, hogy alázattal és nagy szorgalommal végzik munkájukat, miközben folyamatosan keresik az újabb és újabb kihívásokat. A népszerű sztárpárral a Nánási Fotóstúdió falai között beszélgettünk karrierről, családról, utazásról és jövőbeni terveikről.

Azt mondják szerencsés ember az, akinek a munkája egyben a hobbija is. Ezt tartottátok szem előtt, mikor szakmát választottatok?

Ö. N.: Az én esetemben ez nem feltétlenül volt ennyire tudatos és magától értetődő választás. Sőt, ha azt kérdezik tőlem, ott tartok-e az életemben, ahol tartani szeretnék, azt mondom, ez jóval több, mint amit valaha is álmodni mertem. Leginkább azért, mert kezdetben nem is nagyon reméltem semmit a tévés karriertől. Érdekelt a média világa, így az érettségi befejeztével gyakornokoskodni kezdtem az RTL Klubnál. Ugyanakkor nem akartam mindent egy lapra feltenni, ezért mellette idegenforgalmi közgazdásznak tanultam. A kíváncsiságomból adódóan már gyakornokként ugyanazzal a maximális lelkesedéssel végeztem a munkámat, mint ma is. Szerintem ez elengedhetetlen ehhez a szakmához. Ha valaki szívvel-lélekkel akar valamit, és csinálja, akkor egy idő után törvényszerűen lépeget előre. Tulajdonképpen a TV2-s váltásomnak is ez volt az oka. Az RTL Klubnál már nem éreztem ugyanazt a lelkesedést, amit a legelején, e nélkül viszont, úgy gondolom, nem érdemes és nem is lehet csinálni.

Tehát a siker titka a szorgalomban és a lelkesedésben keresendő?

N. P.: Abszolút. A munka és a lelkesedés viszi mindig előre az embert, és ez az, ami erőt ad a folytatáshoz később is. Ha én is ennyire visszapörgetem az életemet, akkor nálam is egy iskolán kívüli szabadidős tevékenységként indult a fotózás. Már egészen kicsi koromtól kezdve érdekelt ez a szakma, és igazi csodaként éltem meg, ha édesapám fotólaborjában lehettem. Fotószakkörbe jártam, majd később szakkört is vezettem, de sokáig mégiscsak hobbiként tekintettem a fotózásra, és azt gondoltam, hogy belsőépítész leszek, akárcsak az édesapám. Végül aztán a fotózás annyira magával ragadott, hogy mégsem azt az utat választottam. Érettségi után katonának mentem, majd Angliában fotós diplomát szereztem. Körülbelül 18 éve nyitottam meg itthon az első stúdiómat, több költözést követően két éve vettük birtokba a jelenlegi hatalmas hangárt, de innen már nem megyünk sehova, mert számomra ez a földkerekség legjobb stúdiója. Tökéletesen illeszkedik az életritmusunkhoz.

Nyilván rengeteg családi kép borítja be otthon a falatokat. Van kedvenc fotósorozatotok az elmúlt időszakokból?

N. P.: Számomra Nóri és a gyerekek állandó inspirációt jelentenek, úgy is mondhatnám, hogy ők az én múzsáim. Ha a közelmúltból ki kellene emelnem valamit, akkor az „Apa keze projektet” mondanám. Azt figyeltem meg, hogy apa keze egy külön fogalom. Anyáé is persze, de én a saját perspektívámat szerettem volna megmutatni fotókon is. Már a képek elkészítése is izgalmas folyamat volt: egy kamerát szereltem a fejemre, miközben a gyerekeimmel tettem azt, amit egyébként is szoktam. Játszottam velük, öltöztettem őket, befontam Mici haját, bicikliztünk. Nagyon hangulatos képek születtek! Egyébként nagyon érdekes, ahogyan a gyerekeink szemén keresztül újratanuljuk a világot, ennek köszönhetően szinte mindenre újra rácsodálkozunk. És ez fantasztikus, mert negyven fölött az ember olykor elfelejti szépnek látni…

Külön-külön mindig nagyon elfoglaltak vagytok. Terveztek a jövőben esetleg valamilyen közös projektet is?

Ö. N.: Már régóta keressük azt a bizonyos közös projektet, amellyel egy irányba tudjuk terelni az energiáinkat. Most például azt tervezzük, hogy jövőre elindítunk együtt egy rendezvénysorozatot itt a fotóstúdióban. Koncertekkel, igényes zenével, ételekkel és italokkal. Olyan szemléletben szeretnénk rendezvényeket szervezni, mint amilyenek, mi is vagyunk.

Azért a munka és a kötelességek mellett jut időtök a kikapcsolódásra?

Ö. N.: Persze, nagyon szeretünk utazni kettesben és a gyerekekkel is. Legutoljára például Görögországban voltunk, hamarosan pedig Ausztriába és Londonba is ellátogatunk néhány napra.

Mi volt az eddigi legemlékezetesebb utazásotok?

Ö. N.: A tavaly februári Maldív-szigeteki utazás különösen emlékezetes volt, mert ez volt az első olyan alkalom, hogy a gyerekeinkkel együtt utaztunk egy egzotikus országba. De Párizs is közel áll a szívünkhöz, ugyanis néhány éve a reptéren tudtuk meg, hogy hosszú várakozás után babát várok. Meglepetésből kaptam ezt az utazást a születésnapomra, és a reptérre menet derült ki, hogy várandós vagyok Micivel.

A repüléshez hogyan viszonyultok?

N. P.: Nagyon fontos számunkra, hogy kényelmesen teljen az utazás. Általában minket és a gyerekeket is megvisel a hosszú várakozással, sorban állással töltött idő. Ezért szeretünk az Air France Flying Blue törzsutas programjával utazni. A SkyPriorty szolgáltatásnak köszönhetően elsőbbséget élvezünk az utasfelvételnél, az ellenőrzéseken, valamint a beszállásnál, a lounge-belépővel pedig kellemes környezetben, nyugodt körülmények között várakozhatunk átszálláskor is. A legutóbbi alkalommal például volt szerencsénk finom francia borokat és sajtokat is kóstolni. Egy ilyen kellemes élmény az utazást is megszépíti.