Hol van az a Szivárványország?

A Dél-afrikai Köztársaság a Föld azon kevés helyei közé tartozik, ahol a nagyvárosok kulturális diverzitása és pezsgése jól megfér a zabolátlan természettel: míg éjjel koktélokat kortyolgatva, a dél-afrikai Las Vegasként becézett Sun Cityben tehetjük próbára szerencsénket, nappal valamelyik nemzeti parkban üldögélve oroszlánok, orrszarvúak vagy épp hiénák társaságában költhetjük el könnyed ebédünket. Akit pedig esetleg nem vonz Babar mesés királysága, annak még mindig adott a lehetőség, hogy az ország majdnem 3000 km hosszú partvonalán elhelyezkedő remek strandok egyikén süttesse a hasát. Sőt még azt is megválaszthatjuk, hogy melyik óceán habjaiban szeretnénk megmártózni.

Főleg akkor nyitott a kérdés, ha éppen a kellemes klímájú Fokvárosban vagyunk, ahol az Indiai- és az Atlanti-óceán egybeforr. Fokváros ugyebár az a hely, ahová kalandvágy ide, tradicionális tengerpartszeretet oda, okvetlenül el kell látogatni, ha már egyszer a környéken járunk. Nemcsak azért, mert az ország törvényhozási fővárosa (a közigazgatási főváros Pretoria), hanem azért, mert ha találunk valamit, ami alapjában véve itthon is fellelhető… nos, hamar rájövünk, hogy az csak az első benyomás műve.

Fokvárosban még a bevásárlóközpont is egyedi, feledhetetlen élmény: így például a Victoria & Alfred Waterfront, amely gyakorlatilag bevásárló- és szórakoztatóközpont, már a szokatlan környezetével kirí az itthoni, belvárosi üvegpaloták sorából. A Waterfront – vagy ahogy a helyiek hívják V&A – tulajdonképpeni keretét a kikötő nosztalgikus hangulatot árasztó viktoriánus épületei adják, a központ hátterében pedig a nagyon gyakran hófehér, vattaszerű felhőbe burkolózó Asztal-hegy (Table Mountain) sziluettje rajzolódik ki, így valóban fokozhatatlanná téve a látvány fenségességét. A kikötőbe érkező és onnan induló hajók könnyen rabul ejtik a fantáziát, azonban a frissen érkezett turistáknak egész biztosan nem kell attól tartaniuk, hogy elragadtatásukban jegyet váltanak, és útra kelnek az egyikkel, hiszen annyi még a látnivaló.

Kezdetnek megteszi egy vertikális túra az Asztal-hegyre, hogy az „egyszer fent, egyszer lent” hangulatunkat konstans fentre cseréljük. Nagyjából negyedórás utazás árán érhetjük el a hegy „fennsíkját”. A hegycsúcs, ahogy arra a névből következtethetünk, itt nem megfelelő kifejezés, hiszen a hegy „teteje” valóban olyan, mint egy asztallap. Ez az asztallap pedig a világörökség részét képezi, mivel az Asztal-hegy a Föld egyik fajokban legbővelkedőbb kiemelkedése. A sík rész valamivel több mint ezer méter magasan terül el, ezáltal képtelenek vagyunk úgy forgolódni, hogy ne táruljon elénk lélegzetelállító panoráma (nem mintha ez bárkinek is célja lenne).

Újra aláereszkedve (na persze csak testben), a nem túlságosan nagy belvárost néhány óra alatt besétálhatjuk. Ha belegondolunk, hogy Fokváros 2014-ben elnyerte a Világ Dizájnfővárosa címet, sejthetjük, hogy nem lesz unalmas a túra. Egyúttal arra is rájöhetünk, hogy a Dél-afrikai Köztársaság a természet gazdagsága mellett miért kapta a Szivárványország becenevet. Fokváros ugyanis az egyik „legszínesebb” lakossággal rendelkezik, következésképpen a mindennapok is a legkülönfélébb kultúrával vannak fűszerezve. Színes bőrű, fekete, fehér és ázsiai emberek egyaránt nagy számban járulnak hozzá a város – durva becslések szerinti – 3 milliós népességéhez.

Fokvárosi kiruccanásunk után magyarországi viszonylatban kis ugrásnak semmiképpen nem nevezhető útnak kell nekivágnunk, amennyiben Johannesburgot is látni szeretnénk (kb. 1200 km). Ebben a városban sem a sztereotípiáinkkal fogunk találkozni, ha egyáltalán élnek még bennünk ilyenek az addigi tapasztalatok alapján. Azt ugyanis már néhány perc vagy néhány óra – reakcióidőtől és az esetlegesen berögzült sztereotípiák mélységétől függően – alatt meg lehet állapítani, hogy a Dél-afrikai Köztársaságnak vajmi kevés köze van a kontinens főleg középső részein uralkodó, gyakran lesújtó állapotokhoz, hiszen itt egy gazdaságilag fejlett, lassan 20 éves demokráciával van dolgunk. A lakosság felsőbb társadalmi rétegei jómódban és luxusban élnek, mindemellett persze kevésbé kiváltságos helyzetű csoportok is léteznek, különösen a külvárosokban. Ez azonban (sajnos) korántsem annyira Dél-Afrika-specifikus, mint inkább nagyvárosokhoz kapcsolható jelenség.

Johannesburg egyébként többek között William Kentridge szülővárosa, akit a Time magazin 2009-ben a világ száz legbefolyásosabb embere közé választott. (És akinek az I am not me, the horse is not mine c. installációjával a közelmúltban a magyar közönség is megismerkedhetett egy kamarakiállítás keretében a Szépművészeti Múzeumban.) Műveiben Kentridge politikai és szociális kérdésekkel is foglalkozik, amelyek gyakran életrajzi ihletésűek, így sokszor a Kentridge által még megélt apartheid időszakát jelenítik meg. Ilyen mű többek között a 9 drawings for projection c., kilenc kisfilmből álló sorozat. A sorozatban Kentridge, bár politikai és szociális kérdéseket vet föl, mégsem az apartheid idején megélt igazságtalan fekete sorsokat ábrázolja, de nem is a „fehér valóság” festői tökéletességének hangsúlyozásával játszik. Olyan politikai és érzelmi harcokkal, vívódásokkal telített várost ábrázol, ahol az ember kettőssége tárul föl (ehhez két fő karaktert alkot meg). A johannesburgi galériákat látogatva Kentridge műveivel is egész biztosan összetalálkozunk, hiszen a művész amellett, hogy a mai napig szülővárosában alkot, saját bevallása szerint még mindig itt adja el a legtöbb alkotását. Az utcákat járva azt is érdemes észben tartani, hogy esetleg olyan híres, johannesburgi származású emberek lábnyomait tapossuk éppen, mint Nelson Mandela, Joannette Kruger (tenisz), dr. Nthato Motlana, Trevor Rabin vagy Steve Nash (kosárlabda). És a sor szinte a végtelenségig folytatható.

Fényűző hotelek sokasága, pezsgő, drágakövek, 50 százalékos női részvétel a parlamentben, szafari a dzsungelben, búvárparadicsomok és sok fenséges királyprotea, az ország nemzeti virága. A Dél-afrikai Köztársaság a fekete kontinenshez méltón, valóban varázslatos élmények tömkelegével várja a látogatókat. A kontinens többi, főként középső részeivel ellentétben azonban törzsi háborúktól és ivóvízhiánytól itt aztán biztosan nem kell tartani.

Röviden összefoglalva: irány Szivárványország!