"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Adni, kapni, visszaadni

Kétségkívül nyomot hagyunk a világban. A születésünktől kezdve hatunk környezetünkre közvetlenül vagy áttételesen.

Részei vagyunk családnak, baráti társaságnak, a társadalomnak vagy épp egy olyan közösségnek, amely azért jött létre, hogy a bennünk rejlő képességeket minél inkább kiteljesíthessük.

 

A világhírű magyar származású pszichológus professzor, Csíkszentmihályi Mihály szerint nem élhetünk kiváló életet úgy, hogy ne lennénk valaminek a részei, ami túlmutat rajtunk, nagyobb, állandóbb nálunk. Míg az emberi történelem hosszú korszakain át a vallás adott értelmet létezésünknek, ma a mások érdekében vállalt tetteink óvnak a cél nélküli individualizmustól. Másképpen megfogalmazva, egyéni kiválóságunkhoz csak azért a közösségért, annak a világnak a jobbá tételéért vállalt felelősségen keresztül juthatunk, amelynek magunk is az alkotói vagyunk.

 

Immáron az 50 tehetséges magyar fiatal kezdeményezés is egy ilyen közösség. Mentorok és tehetségek egyéni felelősségvállaláson és kölcsönösségen alapuló közössége, amelyben az adni és kapni viszonyrendszer sohasem egyirányú, amelyben évadról évadra egyre többen vállalnak szerepet abban, hogy önmagukból, tudásukból, tehetségükből valamit megosszanak másokkal.

 

A programot harmadik alkalommal hirdettük meg, szellemiségében és alapelemeiben változatlanul. 50 tehetséget kerestünk, akik kivételes adottságuk, szorgalmuk révén a jövő formálói, meghatározó személyiségei lehetnek Magyarországon és a világban. Őket 50 mentor segíti hat hónapon keresztül.

 

Együtt gazdagodva


A mentor tudását, tapasztalatát, kapcsolatrendszerét adja, a tehetség egyéni képességeivel, hitével és az állandóságot megkérdőjelezni képes frissességével gazdagítja az együttműködést a mentorral. A programban mindenki ad, s közben mindenki egyre gazdagabb lesz. Paradoxon lenne? Aligha.

 

Világpiacra betörni képes vállalkozások, műfaji határokat átlépő művészeti projektek, új ismeretségek, széleskörű médianyilvánosság bizonyítja, hogy a jó szándék és az önzetlenség megtérül. A mentorprogramban a tehetségek egy-egy beszélgetés, fontos új kapcsolatok révén páratlan, pénzben aligha kifejezhető előrelépést tehetnek fejlődésükben.

A személyes fejlődés mellett legalább ilyen fontos eredmény az adni, kapni és visszaadni szemlélet természetes jelenléte. A korábbi évadok mentoráltjai közül többen már most készek arra, hogy a személyes fejlődésükhöz kapott segítséget továbbadják az utánuk következőknek. Tizennégyen diákmentorként az idei évadban arra vállalkoztak, hogy az előző évadban még mentoráltként szerzett személyes tapasztalataikkal segítsék a programba frissen bejutott tehetségeket. Kortársként hozzájáruljanak ahhoz, hogy a program minden tekintetben a legtöbbet nyújtsa a benne résztvevőknek. Adni, kapni és visszaadni. Ez a hármas a program lelke.

 

A mentorok


A La femme 50 tehetséges magyar fiatal programja a tehetségek számára felkínált hat hónapos mentorprogramra épül, amely a kulturális, tudományos és gazdasági élet elismert személyiségei, a mentorok aktív közreműködésével ösztönzi a fiatal tehetségek fejlődését. Személyre szabottan, az egyéni lehetőségek és igények összehangolásával.

 

A mentor bizalmon és kölcsönösségen alapuló együttműködésben segíti a mentoráltat. Fontos tehát, hogy szakmailag és emberileg egyaránt hiteles személyiség legyen, aki egyenrangú, nyitottságon alapuló viszony keretei közt képes saját értékeivel, példájával egy fiatal fejlődését elősegíteni.

 

A mentorokat a fiatalok támogatása iránti elkötelezettségük és a kiemelkedő szakmai tudás, a saját területen elért eredmények alapján kértük fel a támogatói feladatra. Büszkék vagyunk rá, hogy elkötelezett segítőként ismét kiváló és hiteles személyiségek, kivételes tudású mentorok csatlakoztak a programhoz, sokan közülük immáron harmadik alkalommal vállalva a nehéz és felelősségteljes feladatot. Nélkülük e kezdeményezés biztosan nem érhetné el célját.

 

A tehetségek


Az 50 tehetséges magyar fiatal program harmadik évadát tavaly ősszel hirdettük meg. Jelölni és jelentkezni is lehetett online felületeinken, amelyre elképesztően sok, 1034 fiatal pályázata érkezett be a határidő lejártáig. Tizen- és huszonéves hölgyek és urak, megannyi tehetségterület képviselői. Az ország szinte minden részéről érkeztek pályázatok: nagyvárosokból, kistelepülésekről, hátrányos helyzetű régiókból, sőt a határon túlról is, igazolva, hogy kiemelkedő tehetségeket bárhol találhatunk.

 

A pályázatok több körös előválogatását követően a végső értékelési szakaszba jutott nyolcvan fiatalt a zsűri egy erre a célra létrehozott online rendszerben egyenként is értékelte. A zsűritagok egymástól függetlenül, külön-külön ismerték meg és rangsorolták a pályázatokat. Az egyénenkénti értékeléseket összesítve pedig kialakult a végső sorrend, a programba jutó ötven fiatal.

 

Idén újra ifjú tehetségek százai kerültek látókörünkbe, akik közül biztosan a leginkább érdemesek kaptak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek az 50 tehetséges magyar fiatal idei mentorprogramjában. 24 ifjú hölgy és 26 fiatalember.

 

Ismerjék meg őket a program weboldalán, vagy töltsék le az 50 tehetséges magyar fiatal kiadvány pdf változatát!

 

A tehetségről objektíven


Ki tehetséges és ki kevésbé? Kiben van meg képességben, szorgalomban mindaz, ami révén területének jövőjét formáló személyiségévé válhat? Egy szárnyait bontogató fiatalról aligha lehet ezt teljes bizonyossággal megmondani. Az 50 tehetséges magyar fiatal programban mégis kísérletet teszünk erre, hiszen az értékelés olyan egységes elvek szerint és kritériumrendszerrel történik, amely tevékenységterülettől függetlenül alkalmazható, és a zsűri számára objektív összevetést tesz lehetővé. Minden pályázat értékelésében az alábbi öt szempontot vettük figyelembe:

 

Teljesítmény – kifejezi, hogy a fiatal tehetség képességei mennyivel emelkednek a korosztályi átlag fölé, figyelembe véve a fejlődéshez nélkülözhetetlen személyiségjegyek meglétét

 

Társadalmi érték – a közösség értékrendjének, normáinak, „lelki egészségének”, gondolkodásának, fejlődésének, életminőségének, jövőjének, Magyarország nemzetközi megítélésének, hírnevének pozitív befolyásolási képességét mutatja

 

Eredetiség – a tömegirányzattól való különbözőséget fejezi ki, vagyis azt, hogy a fiatal tehetség mennyire megkülönböztethető, egyedi, akár rétegterületen mutat kimagasló teljesítményt

 

Újító erő – a megvalósítás képességével párosuló alkotó kreativitás, akár egy tradicionális terület forradalmasítását, akár egy új irányzat megteremtését szolgálja

 

Ösztönző erő – a fiatal tehetség személyiségében és tevékenységében megnyilvánuló, másokat kiemelkedő teljesítményre ösztönzés képesség

 

Barta Zsolt
a La femme kiadóvezetője