Újra kell definiálnunk az oktatás szerepét

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökségen dolgozó miniszterhelyettes szerint jóval gyorsabban is haladhatna az oktatás és tágabb értelemben az egész társadalom átalakítása, de a politikának valamennyi társadalmi csoport érdekére tekintettel kell lennie.

- A két éve megjelent előző kiadványunkban arról beszélt, hogy a magyar közoktatás még nem alkalmas a tehetséggondozásra, de lépéseket tesznek annak érdekében, hogy azzá váljon. Hol tartunk most?

- A tudáshoz való hozzáférés már nem a felső(bb) rétegek privilégiuma. Manapság a tudás online formában a világ bármely pontján elérhető, és eltekintve néhány olyan területtől, ahol az állami minősítő rendszer szerepe megkerülhetetlen – orvosok, jogászok –, nem az államtól kell várni, hogy mindenre megtanítson bennünket. Éppen ezért ketté kell választani az iskola és a képzés fogalmát. A kormány feladata az, hogy előbbit működtesse – méghozzá magas színvonalon – és mi úgy láttuk, hogy erre csak átfogó reformok után van lehetőség. Amíg Magyarország 3200 településének iskoláit ugyanilyen számú fenntartó látta el, addig nem lehetett XXI. századi iskolákat működtetni. A Klebelsberg-rendszer ezt tette rendbe, vagyis ezt teszi rendbe. Elismerem, vannak fennakadások, de a lényeg megváltozott: a közoktatás olyan központosított rendszerben irányítjuk, amely képes felvenni a XXI. század felgyorsult ütemét. Fontos ugyanakkor, hogy tisztázzunk egy lényegi pontot: már nem az intézmények határozzák meg, hogy ki mivé válik. A XX. században a társadalmi mobilizáció növelésében óriási szerep jutott a közoktatásnak, ma viszont sokkal nagyobb mértékben múlik az egyén ambícióján, akaraterején és tenni akarásán, hogy szerez-e olyan versenyképes tudást, amellyel a munkaerőpiacon jó pozíciót szerezhet. Ezért azt mondom, hogy most már alkalmas a közoktatás a tehetséggondozásra is, de az intézményi reformok önmagában nem elegendők.

- Mi a helyzet azokkal, akik képtelenek élni a lehetőségekkel, mert egy „világ végi” zsákfaluba születtek, szegénységben és internet nélkül élnek? Az ő társadalmi mobilitásuk, hierarchiában való feljebb lépésük nehezen képzelhető el állami szerepvállalás nélkül.

- Jelentős politikai kérdés, hogy meddig terjed az állam felelőssége. Az bizonyosan állami feladat, hogy a hátrányos helyzetűeket, vagy mint a kérdésében leírta, a halmozottan hátrányos helyzetűeket helyzetbe hozza. De látni kell azt is, hogy a világ nem hendikepes lebonyolítási rendszerben működik: az ilyen iskolai felzárkóztatási programok nem hozzák meg az elvárt hatást. Sokkal inkább az, hogy megszüntetjük ezeket a strukturális különbségeket és elvisszük a szélessávú internetet Magyarország összes címére. Ez most zajlik. Vitathatatlan tehát, hogy az állam feladata a keretek megteremtése és működtetése, de ezt nem szabad részrendszerekben megoldani, és közben az oktatási rendszernek át kell alakulnia az „adó-vevő” jellegű, az ismeretanyagot szinte mechanikusan visszaismételtető rendszerből mentor felfogású struktúrává, ahol arra tanítjuk a gyerekeket, hogyan kell tájékozódni, ismereteket szerezni, a dolgokat önállóan felfedezni és a forrásokat okosan szelektálva felhasználni. Az egyén ambíciójának felébresztéséhez szükség van a pedagógusok elhivatottságára és hivatástudatára is, és persze új metódusokra. Hogy egy kiragadott példát említsek: radikálisan megnőtt a gyerekek ingerküszöbe, ezért másképpen kell őket megszólítani.

Visszakanyarodva az oktatás tartalmi részére: a Klebelsberg-terv formai része nem másról szólt, minthogy az oktatás olyan, egész országban elérhető állami alapszolgáltatás legyen, amelyben a pedagógusok a kréta beszerzése és a számlák rendezése helyett a tanításra koncentrálhatnak. Szerencsétlen módon a formai átalakításról szóló vita olyannyira elmérgesedett, hogy a tartalmi rész hozzáigazítása a megváltozott körülményekhez még előttünk áll.

- A tanárok egy része a hagyományos, sokak által „poroszosnak” nevezett oktatási rendszerben szocializálódott. Ők hogyan fognak átállni a mentori szemléletre?

- Át kell állniuk. De valamennyiünknek van tennivalója e téren, például a pedagógusképzés terén is változásra van szükség. Minden alkalommal hangsúlyozom, hogy a szülő felelőssége nem addig a pontig tart, amíg beíratja a gyermekét az iskolába. A szülő a gyerek oktatásának szerves része kell, hogy legyen például abban, hogy segítsen adaptálni az iskolában elhangzottakat a való világra, ezen felül neki kell rendelkezésére bocsátania minden olyan egyéb információt, hátteret, amely abban segíti a gyereket, hogy az kialakíthassa saját véleményét.

- Ez egy vízió.

- Egy politikus álmok nélkül csak megválasztott bürokrata. A politikai teljesítményünk egyik mércéje az, hogy mennyire tudunk közel kerülni ehhez a vízióhoz. Az intézményi rendszer átalakítása nagyon komoly politikai vitával jár együtt, és fájdalmas is. Csak akkor volt értelme véghezvinni, ha végül az eredmény pozitív.

-  Mikor és ki fog nekilátni a fájdalmas, de elkerülhetetlen lépéseknek, ha nem az a kormány, amelynek kétharmados többsége van? Nekem úgy tűnik, hogy más területeken akkor is végigviszik, amit elterveztek, ha még nem alakult ki társadalmi konszenzus.

- Ezt a kérdést nem szabad erőből megoldani. Vannak olyan ügyek, ahol politikai erőre van szükség ahhoz, hogy előre tudjunk lépni. Ilyen például az energiapolitika vagy a hadügyi kérdések. De az oktatás átalakítása nem képzelhető el azok nélkül, akik ennek a végrehajtói leszek, vagyis a pedagógusok támogatása elengedhetetlen.

- Azok, aki fékeznék a tempót, azt szokták mondani, hogy az állami struktúra természeténél fogva nem tud olyan gyorsan alkalmazkodni, mint ahogy azt a külső tényezők megkövetelik.

- Egy vitában vannak érvek és érdekek – az érveket ellenérvekkel kell szembeállítani az egyéni érdekeket pedig a közérdek alá kell rendelni. Össztársadalmi érdek, hogy olyan oktatási rendszer alakuljon ki, amely lehetővé teszi, hogy a tehetségek elrugaszkodjanak, kibontakozzanak. A régi gyakorlattal szemben, amikor is egyfajta senkit sem bántó középszert gyártottak az iskolák, számunkra a tehetséggondozás kiemelt jelentőségű. Az 50 tehetséges magyar fiatal program például segít abban, hogy olyan példaértékű történeteket ismerjünk meg és meséljünk el, amelyek inspirálnak másokat. Az állam feladata, hogy segítsen a megvalósításban, támogassa például az olyan kezdeményezéseket, mint amilyen az országos tehetségpont hálózatot építő Matehetsz is. A támogatás ebben az esetben azt jelenti, hogy az állam fizeti a számlákat, hátrébb lép, és elhivatott szakemberekre bízza például a tehetséggondozást.

- Nem gyorsítaná az áramvonalasítást, az átállást, ha egyszerűen lemásolnánk a sikeres mintákat? Rengeteg olyan jó iskolarendszer létezik a világban, amelyből tanulhatunk.

- Azt tapasztaltam, hogy a sikeres rendszerek óriási különbözőségei mellett egy azonosságot mutatnak: nem másolnak. Támogatnunk kell az innovációt, de közben tekintettel kell lenni azokra a társadalmi csoportokra is, amelyek egy másik rendszerben nőttek fel, és tanultak. A kormányzat akkor lehet sikeres, ha figyelembe veszi, hogy a társadalom milyen mértékű és tempójú változásokat képes befogadni. Meg kell küzdenünk a saját örökségünkkel. A külföldi benchmarkok egyébként csalókák: Hollandiának, a skandináv országoknak vagy az Egyesült Államoknak más a történelmi tapasztalata, illetve a múltja.

- Támogatjuk a tehetségeket, az ingyenes és részben magas színvonalú képzések keretében rengeteg jó szakembert képzünk, akik aztán külföldön kezdenek karriert építeni. A régi rendszerben ezt agyelszívásnak nevezték.

- Tíz fiatalból kilenc a jobb anyagi viszonyok miatt megy el, azért, hogy egzisztenciát teremtsen. Be kell látni: még hosszú évtizedeknek kell eltelnie, amíg a jövedelmi viszonyok Nyugat-, illetve Közép-Európa között kiegyenlítődnek. Azonban a világ megismerése iránti vágy azokban is megvan, akiket mi irigylünk. A jó körülmények között felnövő német fiatalok Amerikába mennek kipróbálni magukat és új dolgokat tanulni. Az ország hosszú távon biztosan profitál abból, hogy kinyíltak a határok. Nyilván lesznek, akik végleg kint maradnak, de akik hazajönnek, magukkal hozzák a nyelvismeretüket, kapcsolataikat, tudásukat, amit aztán itthon hasznosítanak, mindannyiunk előnyére. Az itthoni életkezdést pedig az akár 25 milliós családi otthonteremtési kedvezményen keresztül támogatjuk, de az egyén felelőssége, hogy képességei, szorgalma, akarata és cselekvőképessége alapján a lehető legmesszebbre jusson.

- Egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy az állami foglalkoztatotti szférában 300-400 ezres munkaerő-tartalék van. Ők milyen messzire juthatnak?

- Az újságírók egy része számon kéri a kormányzattól, hogy miért van 1,1 millió ember az állami foglalkoztatók bérlistáján, de amikor elkezdtük a minisztériumi háttérintézmények karcsúsítását, elég csúnya jelzőkkel illettek bennünket. Ha valaki 2010-ben azt állította volna, hogy 2017-ben nem a munkahelyteremtés, hanem a számos területen jelentkező munkaerőhiány enyhítése lesz a foglalkoztatáspolitika fő feladata, nehezen lett volna hihető. A közigazgatásban dolgozók egy részét át lehet terelni a nyílt munkaerőpiacra, de azzal is tisztában vagyok, hogy az emberek gondolkodásának megváltoztatása csak lépésről lépésre történhet. Mindenkinek fel kell készülnie, hiszen a technológiai fejlődés jelentette változások ugyanolyan kihívást jelentenek, mint amikor a mezőgazdaság dominálta világot az ipari forradalom alapjaiban alakította át, illetve amikor a múlt század közepén a szolgáltatások szerepe értékelődött fel az ipar rovására. A régi világ véget ért, az embereket fel kell készíteni az új rendszerre. Ennek része, hogy újra definiáljuk az oktatási rendszer szerepét.

- Ön most 33 éves és miniszterhelyettes. A jövő évi választás után érkezik új felkérés más pozícióra?

-  Soha sem érdekelt a névjegykártyán található titulus, az azonban igen, hogy mekkora eséllyel vihetek sikerre olyan ügyeket, amelyekben meggyőződéssel hiszek. Amíg esélyt látok arra, hogy szerintem fontos ügyekkel foglalkozzak, mint a kormányzati koordináció, a bürokráciacsökkentés vagy a fejlesztéspolitika, addig látom értelmét annak, amit csinálok, és az mindegy számomra, hogy ezt milyen stallummal teszem. A tehetséggondozás például olyan téma, amiért érdemes reggelente felkelni.

- Két gyerek édesapjaként állami iskolába fogja beíratni a gyerekeit, ha eljön az ideje?

- Mindenképp egyházi vagy állami iskolába.