Mindenki mást akar

Férfi és Nő a teraszon. Gyönyörködnek a frissen nyírt gyepet keretező tulipánok ragyogó színeiben és az áthatolhatatlan zöld falat képező sövényben. A Férfi arról beszél, hogy nagy átalakítást tervez, felszedi a gyepet, és csepegtető öntözőrendszert telepít alá, mert úgy nem sárgul meg augusztusra, és a padlólapként lefektethető gyepszőnyegben nem lesz annyi vadvirág és gyom, mint amit ebből kellett kiirtania tavaly. Szeretettel néz a katonásan nyírt bokrokra, azok sosem okoznak csalódást.

A Nő azt tervezi, hogy idén visszaszorítja a már kicsit megunt sárga árnyalatokat a virágágyásban a rózsaszínes és lila tónus kedvéért. Végre ültet bazsalikomot is a fűszerkertbe, milyen jó lesz a friss levelet beletépkedni a paradicsomsalátába!

Férfi és Nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar… más kertet, hogy a témánál maradjunk.

 

Mária kertje

 

Pedigvalójában mindannyian ugyanazt szeretnénk a kerítésen belül látni: a Tökéletes Természetet, a letűnt aranykor egy darabkáját, árkádiai tájat (persze birkanyáj és pásztor nélkül). Az elvesztett Éden és a még meg nem nyert paradicsom utáni vágy ősidőktől fogva bennünk él, és amikor kertet építünk vagy művelünk, ezt a közös ideálképet igyekszünk újrateremteni. Kertünk már rég nem a létfenntartás eszköze, bár a zabolátlan természet

KERTEK

Az elveszett Éden utáni vágy ősidőktől fogva bennünk él.

leigázásának kényszere még a legkifinomultabb kertben is tetten érhető, például a pitypang és a hasonlóan szívós, gyepet rondító gyomok ellen folytatott elkeseredett küzdelemben.

 

 

Talán bele sem gondolunk, de amikor kiskertünkben szőlőt futtatunk a pergolára, vagy
rózsalugast építünk, újra meg újra átrendezzük az írisz- és liliomágyásokat, illatos fűszerkertet telepítünk, gyeppadot építünk (amelyhez már a XII. században praktikus tanácsokkal szolgált Albertus Magnus), vagy olyan finom szálú fűről álmodunk, melyet százszorszép és ibolya pettyez tavasszal, akkor pontról pontra leképezzük a középkor óta számtalan festményen és oltárképen megörökített hortus conclusust, azaz elzárt kertet, amelyet hagyományosan Mária kertjének nevezünk. Amit ma női szemmel védettséget sugalló, meghitt hangulatú, sőt romantikus kertnek gondolunk, annak számos összetevője innen ered. Persze azért is, mert a lovagvárakhoz gyakran fecskefészekszerűen hozzáépített kicsi, világias mulatókert, a locus amoenus, vagyis szerelem kertje is pontosan ilyen volt, bár Boccaccio és Petrarca hölgyeit nem angyalok hada szórakoztatta, hanem szerelmes lovagok és trubadúrok.

 

A teljes cikk a La femme 2017. tavaszi számában olvasható.